Nem jut nekem figyelem, villantom a fenekem

Rovat

Megosztás

Rövidülő sortok, kivillanó mellbimbók – a fejlődés útja vagy egyszerű polgárpukkasztás?

Justin Bieber énekes, tinédzserek millióinak példaképe mezítelen hátsóval állt a kamera elé. A fotót közösségi oldalára töltötte fel a „Nézd csak!” szöveggel. Természetesen rengetegen kattintottak a képre, mintha csodát látnának. Pedig Bieber csak egy a sok közül. Pár héttel korábban Rihanna mutatta meg a fenekét legfrissebb videóklipjében (mintha még sose láttuk volna…), néhány napra rá pedig egy másik zenészről, John Legendről került fel a világhálóra egy pucér fotó, szintén hátulnézetből. És az emberek mindig megbotránkozva düllesztik szemüket. „Ez a Justin sem a régi, pedig milyen aranyos kölyök volt”- legyintenek, majd tisztességtudóan elindulnak az iskolába vagy a munkahelyükre sokat sejtető rövidnadrágjukban.

justin bieber cikkhez jó

Helytelen lenne általánosítani: a kitárulkozás nem a hírességek sajátossága. Az említett sortot – azt, amiből kilóg a lányok feneke – bárki beszerezheti, aki betér egy ruhaüzletbe. Két évszázaddal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy nő ilyen szerelésben lépjen az utcára. Igaz viszont, hogy az intim testrészek villantása akkoriban már csak a hab volt a tortán. Az 1880-as Nana című regényben (írta Émile Zola) például egy színészférj a következőt meséli fiairól: „Az előadáson olyan murisak voltak, férfiasan komolyak, majd felfalták Rose-t a tekintetükkel, tőlem meg azt kérdezték: miért meztelen a mama lábszára…” Aztán a szoknyák egyre rövidülni kezdtek, megjelentek a haskidobós toppok, és az emberek végleg levetették szégyenlősségüket. Elvégre Ádám és Éva is csak egy fügefalevéllel takarta magát, nem igaz?

Eközben egy másik kontinensen

Nem így Ázsiában. Az iszlám vallású nők burkával fedik el egész testüket, beleértve az arcukat is, megsemmisítve lényüket. Az álarc mögött bárki rejtőzhet, erre hivatkozva tiltották be Franciaországban és Csádban is. Ez tehát egy másik véglet, ami a miniszoknyás-topos (vagy anélküli) Rihannáknak igen szokatlan.

burqa+cartoon+00
A burkát viselők gyakran képezik vicc tárgyát.

 

Burkát egyébként csak a nők hordanak, a kendőzetlen valóságot pedig egyedül a férjük láthatja otthon, a négy fal között, külsejük nehogy csalfaságba vigyen egy másik férfit. Ez pedig már több, mint ruhaügy: nőjogi kérdés, és már nem csupán Ázsiában.

Ha Justin Bieber fenekéért odáig vannak, akkor miért özönlik el negatív kommentek a nők, lányok lenge öltözetes képeit, mielőtt eltávolításra kerülnének az internetről? A Sugarscape nevű oldal példának egy Bryana Holly nevű lány erotikus Instagramos fotóját hozta, kiragadva pár elítélő hozzászólást. „Jogában áll azt viselni, amit akar vagy amit nem akar”-védte meg valaki a szőkeséget. És a világhálóra feltöltött fotók következtében új háború vette kezdetét.

holy
Bryana Holly

 

Ha harc, hát legyen harc!

Az egyik oldalon a konzervatív nézeteket vallók állnak, akiknek a természetesség hívei üzentek hadat. Az ő tettre kész amazonjuk Scout Willis (Bruce Willis lánya), aki megdöbbenve tapasztalta a bemutatott jelenséget. Hogy cenzúrázhatják az interneten a gyengébbik nem toplessz képeit? Hogy bemutassa, őt nagyon is kemény fából faragták, félmeztelenül vonult végig New York egyik utcáján. Ott ugyanis nem törvénysértő egy kivillanó intim testrész, míg az Instagramon igen. Voltak, akik botrányéhesnek bélyegezték meg a lányt, akinek állítása szerint az volt megmozdulásával a célja, hogy elérje: a nők ne szégyenkezzenek a testük miatt.

mmm mai
Lány a szomszédból

 

S jelenleg úgy tűnik, a meztelenség áll nyerésre. Bryana fotója továbbra is megtalálható az interneten, ahogyan Scoutot is elkerülték a rosszindulatú emberek az utcán. „A meztelenség nem természetellenes. Én sem garbóban jöttem ki az anyaméhből”- így egy kommentelő az ügy kapcsán, elfelejtve, hogy azóta nőtt egy keveset, (nemtől függetlenül) minden téren.

Előbbrelépés akkor lehetséges, ha a két oldal egyöntetűen megválaszolja a kérdést: fejlődést jelent-e visszatérni a pőre ősállapotokhoz, amikor egy elfedett testrész fogja beindítani a fantáziát. Békéről pedig majd csak akkor beszélhetünk, ha egyik fél sem akarja a másikra erőltetni igazát. Ez azonban úgy tűnik, egy darabig még utópia marad.

A meztelen igazság
Te el tudnád képzelni, hogy ezentúl meztelenül járj mindenhova?

Szerző: Fekete Fanni

(Fotók:Instagram, Weheartit, commonsenseevaluation.com)

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta