Még novemberben készítettem ezt az interjút az egyre népszerűbb magyar zenekar, a Szabó Benedek és a galaxisok frontemberével. Gondolatai itt is, ma is érdekesek.
H.A.: Honnan jött a közönségtalálkozós ötlet, és miért pont itt?
Sz.B.: Azért itt, mert ez a kedvenc helyünk és mindig ide járunk. Szerettük volna, ha a közönségünk is megismeri, mert szerintem sokan vannak, akik még sohasem voltak itt – most is így láttam. Úgyhogy remélem, hogy páran ideszoknak ezek után. Az, hogy hogyan jött… Szerettünk volna régóta egy ilyet csinálni, mert mi nem olyan zenekar vagyunk, akik nem tartják a kapcsolatot a közönségükkel. Meg amúgy is ezt csináljuk, lejárunk sörözni. Nem igazán éljük ezt a világtól eltávolodott hangulatot, amit néha látunk más zenekaroknál. Igazából nem is nagyon érezzük jól magunkat ebben az úgynevezett magyar alter közegben, meg nekem nem is ez a közegem.
H.A.: És terveztek több ilyen eseményt?
Sz.B.: Ezt nem lehet nagyon elcsépelni, meg sokszor bejátszani. Mondjuk évente egyszer, egyszer-kétszer jó lenne egy ilyet, mert jól működik. Most meglátjuk, hogy a koncertek után hányan maradnak itt a DJ-szettekre, én ezt várom a legjobban.
H.A.: Ezen a nyáron sok fesztiválon voltatok, többen mint eddig. Élveztétek?
Sz.B.: Én nagyon szeretek fesztiválozni. Nyilván nem mindenki szeret, elég más is, mint egy klubkoncert. De én szeretem a fesztiválokat, mert jó a hangulat meg lehet mászkálni. Főleg a kicsiket, mint a Kolorádó vagy a Bánkitó.
H.A.: Apropó koncertek. A Felkelek, elmegyek boltba című számból a bazdmeg a kurva anyádat sort hányszor énekelted el, mióta koncerteztek és hányszor hagytad a közönségre?
Sz.B.: Legutóbb játszottunk Szombathelyen, és akkor olyan kevesen voltak a közönségben, hogy inkább elénekeltük, de egyébként nem szoktuk. Ez azért is van, mert van amikor gyerekek vannak a közönségben, és akkor inkább áttolom a felelősséget. De van, hogy átírjuk ilyen hülyeségekre, mint mondjuk hahó, üdvözlöm anyádat. Ha sok kisgyerek van, akkor szokott így lenni, mert előttük azért nem akarok csúnyán beszélni. Ez főleg nyáron a fesztiválokon fordul elő.
H.A.: Említetted, hogy nem igazán szerettek a szakmabeli közegben szórakozni. Ezek szerint nem változott sokat az életetek, mióta híresebb zenekar vagytok?
Sz.B.: Nem. Löwenbräut iszom, pszichedelikus popot hallgatok és a Beatbe szoktam lejárni DJ-zni. Semmit nem változott az életünk.
H.A.: A zenekarral alapvetően együtt lógtok? Tehát egy baráti társaság is?
Sz.B.: A zenekarral elég sokat lógunk együtt, bár mindenkinek megvan a saját baráti köre. Lacival mi nagyon jó barátok vagyunk régóta, tehát nekünk azért nagyjából azonos, de a többiekkel is sokat járunk össze. Ez egy elég bulis zenekar.
H.A.: Amikor nem zenéltek, akkor mit csináltok?
Sz.B.: Mindenki dolgozik valamit. Én most éppen a Lushnál vagyok projektekkel megbízva, főleg fordításokat csinálok. És mindig nagyon jó illatom lesz, azt szeretem. Ákos gitártanár, Laci újságíró, Soma pedig művészettörténész, ilyen slash kurátor egy galériában.
H.A.: Mikor kezdtetek el együtt játszani? Te egyáltalán mikor kezdtél el zenélni?
Sz.B.: Én tizenhárom éves koromban kezdtem el zenélni, azóta voltak mindenféle zenekaraim. A Lacival már a Zombie Girlfriendben együtt játszottunk. A Galaxisokkal 2013-ban kezdtünk.
H.A.: A Zombie Girlfriend mennyire aktív?
Sz.B.: Most lesz koncertünk, jövő héten. (A Gólyában, október 13-án este 8 órakor – a szerk.) Nagyon tetszhalott állapotban van a zenekar, de azért játszunk körülbelül évente egyszer.
H.A.: Ki a kedvenc zenekarod, íród és költőd?
Sz.B.: Hát zenekart mindig nehéz mondani, mert én nagyon sok zenét hallgatok. De ha örök kedvencet kell mondani, akkor talán a Clientele, a Black Moth Super Rainbow és a Magnetic Fields. Költő, író… Én egyébként prózát olvasok főleg, de a magyar költők közül Petrit szeretem nagyon, és Pilinszkyt is. Kortársak közül nagyon keveseket ismerek, és nem is annyira szeretem a kortárs magyar irodalmat. Írók közül, hát, volt egy ilyen nagyon durva posztmodern flessem tavaly, amikor nagyon sok Pynchont olvastam, meg Don DeLillot, meg az Infinite Jestet David Foster Wallace-tól. De nekem ilyen korszakaim vannak inkább. Nagyon szeretem az amerikai írókat, főleg a 20. század közepétől előre felé. De nagyon szeretem az orosz irodalmat is, egy időben nagyon sokat olvastam.
H.A.: Klasszikus oroszt? Tolsztojt, Dosztojevszkijt?
Sz.B.: Igen, őket is. Illetve így a hetvenes évektől szerintem minden magyar háztartásban megvannak ilyen obskúrus orosz elbeszélések, novellák, még a régi rendszernél fogva. Én ezeket szintén szeretem. Például ott van Csingiz Ajtmatov, aki nem is orosz, hanem talán kirgiz. A versenyló halála, meg az Évszázadnál hosszabb ez a nap, ezeket nagyon szerettem tőle. És Viktoria Trokanevától az Úszómester című novelláskötetet most olvastam újra, azt is.
H.A.: Mi a kedvenc Szabó Benedek számod?
Sz.B.: Ez egy nehéz kérdés. A Beatkorszak talán… Az első albumot jobban szeretem, arról is a például a nosztalgiát nagyon. De a Zombie Girlfriend számokat is, azokat nagyon jó koncerten játszani.
H.A.: Van olyan kérdés, amit mindig meg akartál válaszolni, de soha nem tettek fel?
Sz.B.: Ez ügyes, bár épp nem jut eszembe semmi… A zenének meg a könyveknek nagyon örültem, arról szeretek beszélni. Továbbra is örülök, hogy nem kérdeztél a budapesti huszonévesek életéről, már a faszom tele van vele, meg nem is vagyok pesti. Hmm… Szeretem a focit, ezt tudom elmondani. Gyerekkorom óta nagyon szeretem a focit, és focizni is szoktam. A múltkor volt egy Beat-Vittula torna, amin a saját meccsünket 13:4-re nyertük, úgyhogy ez egy rendkívül nagy pillanat volt az életünkben. Hirtelen most nem jut eszembe más.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=RXbg4n1e0n8
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
