Vannak, akik semmi mást nem tudnak elképzelni hivatásukként, minthogy a világ dolgairól és a valóságról számoljanak be. Ők azok, akik nem alkusznak meg és folyton az igazság nyomában, köztünk járnak…
Christina Lamb mindig is író szeretett volna lenni, aki mások életéről számol be. Karrierjét a Financial Times szerkesztőségében kezdte, ahol úgy írja le a külföldi tudósítókat, mint ‘Man-Like-God’, azaz Istenhez hasonló emberek. Ez volt az a valami, aminek ő is a részese akart lenni.
Első nagyobb interjúja Benazir Bhuttov, későbbi pakisztáni miniszterelnökkel készült 1987-ben Londonban. Ő volt az első női miniszterelnök az országban. Olyan jól sikerült a beszélgetés, hogy egy évvel később Benazir, Pakisztánban megtartott esküvőjére is meghívta a riporternőt.
Innentől kezdve külföldi tudósítóként folytatta karrierjét, Pakisztánban, Kashmiron átutazva és a szomszédos Afganisztán határának mentén. Munkája során nagyon közeli kapcsolatba került a helyiekkel és sok barátságot között, többek között a későbbi miniszterelnökkel, Hamid Karzaival.
Közel-Keleten töltött megbízatása után Brazíliába ment és rögtön szerelmes is lett az egész ország kultúrába és atmoszférájába. Interjút készített a miniszterelnökkel, Fernando Coller de Melloval, aki korrupcióba és hatalommal való visszaélés gyanújába keveredett.
Majd a Harvard Egyetem, Nieman Fellow programjának keretében mélyítette tovább ismereteit és itt ismerkedett meg leendő férjével, Paulo Anunciacaoval is. Esküvőjüket Zimbabweban tartották, melynek különösebb oka nincs, “minthogy gyönyörű ország.”- árulta el Christina. Még azon a nyáron megszülte kisfiát és másnap már interjút készített Augusto Pinochettel, aki akkor házi őrizetben volt. Ez nevezzük szakma iránti elhivatottságnak.
2006-ban a Brit Ejtőernyős Alakulat ‘hearts and mind’ akciójáról készített riportot Dél-Afganisztánban.
Itt élte át pályafutásának legfélelmetesebb pillanatait is, melyről évek távlatában még mindig úgy számol be, mintha tegnap lett volna…
“A legijesztőbb, amikor Afganisztánban voltam. Árokról árokra rohantam és folyamatosan tüzeltek ránk és fogalmunk sem volt, hogyan tudnánk kikeveredni a helyzetből.”
De a legveszélyesebbek mégsem ezek a pillanatok voltak…
“2007-ben egy öngyilkos merénylő felrobbantott egy buszt, amin 150 ember és én utaztam. Az első robbantáskor, mindenki a földre hasalt, majd 15 másodperccel később sokkal nagyobb robbantás következett. Mikor magamhoz tértem, tudtam, hogy életben vagyok. Köröttem minden lángokban állt.”-mesélte elrévedve Christina.
Ebből adódott a kérdés, hogyan tudja mégis folytatni munkáját?
“Bolond lennék, ha nem félnék, de lenyűgöző mi zajlik ezeken a helyeken! A veszély elég idegesítő benne, de sokkal erősebb a késztetés, hogy megtudjam mi történik.”
2013-ban íróként segídkezett Malálá Jusztafzaj önéletrajzának megírásában, Én vagyok Malálá címmel. A 17 éves pakisztáni lány a legifjabb a Szaharov és Nobel-békedíjasok sorában. Kettejük történetéről bővebben olvashattok itt.
Kép: thesundaytimes.co.uk, christinalamb.net
