Olaszországban harcolt a budai tanár – Spalovszky Csaba mesélt élményeikről

Rovat

Megosztás

Korábbi cikkünkben már olvashattatok arról, hogy Spalovszky Csaba és tanítványai Olaszországba utaztak, hogy Caorle városában képviselhessék Magyarországot. A tovább képző szemináriumról és edzőtáborból már hazaérték. A Budai Középiskola angol tanára – aki egyúttal harcművész is – elmesélte milyen élményekkel gazdagodtak.

Caorle városa a mestert és tanítványait is lenyűgözte. A gyönyörködés mellett rengeteg új tapasztalatot gyűjtöttek. Spalovszky Csaba elmondása szerint magasabb szintű tanítást kapott annál, mint amire számított.

„Yamada Toshiyasu nagymester kiválóan adta át a Sekiguchi Ryu Batto-Jutsu iskola tananyagát, magasra tette a lécet, amit a magyar csapat sikeresen megugrott. Finom javítások, részletes magyarázat és többszöri demonstráció jellemezte a tanítását. Nyílt volt, őszinte és magasan képzett, aki nem fél megtanítani másokat arra, amitől, egy kardforgató jobb lesz, mint a korábbi önmaga.”

– fogalmazott ekképpen a mester, majd elmesélte, hogy milyen tanításokban volt még részük.

"A nagymester egy formagyakorlat értelmezését tanítja"
“A nagymester egy formagyakorlat értelmezését tanítja”

 

„A kardforgatáson túl bemutatót tartott Kurokawa-ryu stílusból is, ahol a Hojo-jutsu (kötözéstechnika) is teret kapott. Ezek után betekintést lehetett nyerni a Tenouchi és a Gabishin használatába is, melyek hagyományosan a feudális japán világ alsóbb rétegeinek fegyverei voltak, nem a szamurájoké, később pedig a rendőrségi képzés kereti között alkalmazták őket. Ehhez párosult Takanashi Takara sensei Niten Ichi Ryu és Nito Ryu (kétkardos vívás) tanítása, ami az alapgyakorlatok ismétlésén és kikristályosításán, a testrészek harmonizálásán és az alapvető formagyakorlatok elsajátításán alapult.”

"Yamada nagymesterrel, Takanashi mesterrel és Colonna mesterrel"
“Yamada nagymesterrel, Takanashi mesterrel és Colonna mesterrel”

 

Maurizio Colonna, a tábor főszervezője és házigazdája rendkívül boldog volt, hogy a magyar csapat is részt vett az eseményen, és Spalovszky Csaba is rendkívül elismerően beszélt tanítványairól.

„Mindenki büszke lehet arra a csapatra, akik Magyarországot képviselték, mert minden résztvevő elismerte, hogy ügyes és tisztelettudó társaság érkezett a magyarok képviseletében, akik nem csupán a technikai tudásukról, de a szaknyelv, a kultúra és a hagyományok ismeretéről is kiváló bizonysággal szolgált. A Torashin Dojo Nemzetközi Harcművészeti és Kulturális Akadémia sikeresen meg tudta mutatni, hogy hazánkban van rendes Budo oktatás és nevelés, hogy Magyarország igenis rendelkezik olyan harcművészekkel, akik méltón tudják képviselni hazájukat és a harci művészetek valódi szellemiségét, technikáját egyaránt, és képesek olyan tananyag elsajátítására is, melyek sokak számára nehezek és kevésbé érthetőek. Mi sem magyarázza a jó viszony kialakulását és a japán mesterek megbecsülését jobban, mint az a tény, hogy Yamada Toshiyasu nagymester nekem ajándékozta gyakorló Gabishin fegyverét. Jó barátságban és a viszontlátás reményében váltunk el, melyet a gyakorlás eddig is betartott ígérete és a hagyomány továbbadásának édes kötelezettsége pecsételt meg.”

– tette hozzá Spalovszky Csaba.

"Spalovszky sensei és Bobák Péter a tengerparton"
“Spalovszky sensei és Bobák Péter a tengerparton”

 

Az eseményen rengeteg jó emberrel ismerkedhettek meg és újabb barátságok is alakultak, amiről remélik, hogy majd egy egészen életen át kitart.

"Yamada nagymester jól érezte magát a csapattal"
“Yamada nagymester jól érezte magát a csapattal”

 

A Torashin Dojo Nemzetközi Harcművészeti és Kulturális Akadémiát és Magyarországot a nemzetközi színtéren a következő harcművészek képviselték:  Spalovszky Csaba sensei, Bobák Péter, Kota Sára, Gulyás Tamás, Varsányi István, Varsányi Endre.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

76,884RajongóLike
177,760KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta