Elérkeztünk a “milyennek képzelted a hírnév pozitívumait és árnyoldalait?” cikksorozatunk harmadik, egyben utolsó részéhez. Ebben Zsanett, Juli és Olivér vall arról, hogy ők milyennek festették le magukban az ismertséget, nagyjából másfél évvel ezelőtt, amikor elindultak az hírnév útján. 

Zsanett

“Én olyannak képzeltem el, hogy lesznek olyanok, akik szeretnek, meg olyanok is, akik irigyelnek, és ezért nem szeretnek. Hogy jó lesz úgy végig menni az utcán, hogy odajönnek, megcsodálnak, néznek, és akkor majd megpróbálok mindig úgy utcára menni, hogy tetszek magamnak is, ne nézzek ki olyan csúnyán. De ez nem mindig jön össze, mert lusta ember vagyok. Inkább utcára megyek smink nélkül ódivatú ruhákban, és valahogy bujkálok, takargatom magam, aztán, ha látom, hogy észrevettek, inkább elfordulok a másik irányba. Azt hittem, mindig jó a hírnév, de van, amikor nincs olyan jó kedvem, nem szeretnék találkozni senkivel, sem beszélni, és akkor általában mindig megtalálnak. Én nagyon nyugodt tudok lenni, de ha nincs jó kedvem, akkor lehet kicsit csúnyábban bánok az emberekkel, de én ezt női bajként fogom fel inkább, így nyugodt a lelkiismeretem.”

Juli

“Hasonlónak képzeltem az ismeretséget már régebben is. Odamennek az emberek autogramot és képet kérni, összesúgnak a háta mögött az utcán, bárhova is megy, mindenhol felismerik és beszélgetést akarnak kezdeményezni vele. Én az ismeretséget mindig pozitív dolognak tartottam, mert milyen menő, hogy mindenki tudja, hogy ki vagy és felnéznek rád. Ezzel most is egyetértek, de azt nem szabad elfelejteni, hogy mindig vannak rosszakarók, akik el akarják rontani a jókedvét az embernek. Jó esetben ebből van a kevesebb, így a többi emberből kell erőt meríteni, akik a javadat akarják és pozitív energiát adnak.”

Olivér

“Mindig nagyon vágytam rá, hogy híres legyek, gyerekkoromban is csak erre vártam. Szerintem sokkal komolyabb dolog, mint vártam. Nagyon sok gyerek jön oda hozzám nap mint nap. Én azt hittem hogy az egész tök komolytalan, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon is komoly dolog. Sok embernek tényleg én vagyok a példaképe, ezért muszáj lenne úgy viselkednem legalább az életben, ahogy elvárnám a többi embertől.”