Palkovics: idén több pénz jut az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések

Rovat

Megosztás

Idén több pénz lesz az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedések és az iskolai eszközvásárlások – mondta Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön az MTI-nek. Hangsúlyozta: a 2013 és 2017 között végrehajtott pedagógus béremelésnek köszönhetően a pedagógusok is nagyobb anyagi megbecsülésben kezdhetik az új évet, mára átlagosan 50 százalékkal emelkedett a bérük.

Ismertetése szerint 2018-ban 572 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-esköltésgvetésben. Tavalyhoz képest pedig több mint 130 milliárd forinttal több jut az oktatás fejlesztésére, ezzel eléri a 2000 milliárd forintot a teljes oktatási rendszerre fordított éves támogatási összeg.

Palkovics László közölte: tovább folytatódnak az iskolafejlesztések. 2018-ban 126 milliárd forint összegben mintegy 540 iskolában valósulnak meg fejlesztések és több mint 16 milliárd forint értékben épülnek új tornatermek, tanuszodák és tantermek, így a közeljövőben lezáruló 82 beruházáson felül további 75 településen indulhat ilyen fejlesztés. További mintegy 53 milliárd forint értékű iskola- és óvodafejlesztés valósul meg a megyeszékhelyeken a Modern városok program keretében.

Jelentős eszközvásárlások is segítik a pedagógusok munkáját: a Klebelsberg Központ 14 ezer számítógépet, ugyanennyi monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort vásárolt az iskolák számára – sorolta. Tavasszal várhatóan további 70 ezer informatikai eszköz – közte csaknem 46 ezer tanári és tantermi laptop, 24 ezer tanulói tablet és 800 tárolószekrény, továbbá 8 ezer tantermi megjelenítő eszközt adnak az iskoláknak.
Az államtitkár jelezte: a pedagógusok is nagyobb anyagi megbecsüléssel nézhetnek az újév elé, hiszen a 2013 és 2017 között végrehajtott pedagógusbér-emelésnek köszönhetően mára átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, legutóbb tavaly ősszel. Erre a célra eddig 350 milliárd forintot fordítottak – közölte, kifejtve, hogy egy pályakezdő – egyetemi végzettséggel rendelkező – pedagógus öt éve 130 ezer forintot keresett, tavaly szeptembertől már 203 ezer forintot visz haza, ami 73 ezer forinttal magasabb összeg. Egy 20 éve dolgozó – egyetemi végzettséggel rendelkező – pedagógus a béremelés előtt 173 ezer forintot keresett, míg tavaly szeptembertől csaknem a dupláját, 335 ezer forintot vihet haza. A jelentős béremelésnek és a kiszámítható életpályának köszönhetőn egyre több fiatal látja kiszámíthatónak, vonzónak a pedagógusi pályát, 30 százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma – mondta.

Palkovics László hangsúlyozta: az idei többletforrás a köznevelés területén valamennyi fenntartó számára biztosítja a béremelésekből és pedagógus életpálya bevezetéséből fakadó kiadásokat, az első ingyenes nyelvvizsga finanszírozásának hátterét, megnöveli az állami intézmények és táborhelyek felújítására rendelkezésre álló összegeket, a felsőoktatás területén pedig a januári újabb 5 százalékos illetményemelés fedezetén túl további 15 milliárd forinttal növeli a költségvetési forrásból kutatás-fejlesztés céljára rendelkezésre álló tételek nagyságát.

Forrás: MTI

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta