Pétery Bori egy igazi művészcsaládból származik: dédapja Áprily Lajos, költő, műfordító, nagyapja Jékely Zoltán író, költő, édesapja Péterfy László, szobrász, bátyja Péterfy Gergely, író, férje Merényi Dávid, fotós. Hogy ő hogyan alakult azzá a művésszé, aki ma ténykedik a zenében, színjátszásban, és, hogy milyen volt a tinédzser Péterfy Bori, az interjúnkból kiderül.
Az éneklés kezdett korábban érdekelni, vagy a színjátszás?
A színház érdekelt, színész akartam lenni. Persze mindig jártam énekórára, de arra sose gondoltam, hogy zenekart csináljak. Teljesen véletlenül találkoztam Tariska Szabolccsal, aki mutatott pár számot, amit egy barátjával, Tövisházi Ambrussal csináltak. Nagyon tetszett, ezért megkérdeztem, hogy nem akarnak-e bele női hangot. Ez volt az Amorf Ördögök, így kezdődött minden. Azóta is Ambrussal dolgozom, ő a Love Band zeneszerzője és producere.
Melyik az, amelyik közelebb áll a szívedhez? Miért?
Attól vagyok boldog, hogy egyszerre csinálhatom ezt a két pályát. Persze most a zenekaron van a hangsúly, lassan tíz éve csináljuk, és szerencsére annyira jól megy, hogy alig tudok mellette színházi vagy filmes munkákat vállalni. A rockandroll egy sokkal szabadabb, őszintébb, euforikusabb dolog, mint a színház, és azt csinálhatok, amit én akarok, nem kell megfelelnem egy rendező akaratának. Ezt nagyon élvezem. De arról a fajta szellemi kihívásról, koncentrációról, csapatmunkáról se tudnék lemondani, amit a színház jelent. Filmezni is imádok. Szóval, próbálom egyensúlyban tartani a dolgokat.
Majdnem négy év után új lemezzel, a Szédüléssel jelentkeztél. Mennyit változtál Te ebben a négy évben, és mennyit változott ezáltal a zenéd?
Nagyon sokat változtunk, és ez kell is. Az állandóság a művészi munka halála. Szerintem ez eddig a legérettebb és a legkeményebb lemezünk.
A tinédzserkor egy ember igen meghatározó életszakasza. Te milyen tini voltál? Visszafogott jókislány, vagy inkább lázadó, aki azt hitte, övé a világ?
Rettenetes kamasz voltam. Őrült, kezelhetetlen, lázadó. Mindent akartam csinálni, ami tiltott, veszélyes. Szegény szüleimnek nem lehetett túl könnyű időszak. De végül is túléltem és ez a lényeg. Egy kamasznak szerintem ez a dolga. Habzsolni az életet, kipróbálni mindent, élvezni, hogy él, lázadni és igyekezni túlélni.
Számodra fontos az, hogy a tizenéves korosztály értékelje és szeresse a zenéd? Szeretnél a tizenévesek példaképe lenni?
Senki példaképe nem szeretnék lenni. Soha nem csináltam semmit elvárásból, megfelelésből. Persze örülök annak, ha érdeklem a fiatalokat. Azt gondolom, és látom is a koncerteken, hogy a zenénk kortól és mindentől függetlenül találja el az embereket. Mivel nem követünk semmilyen divatot, hanem azt csináljuk, ami minket érdekel, ezért nem divatból járnak az emberek a koncertjeinkre szerencsére.
Mit javasolnál azoknak a tizenéveseknek, akik zenei karriert szeretnének, de még addig sem jutottak el, hogy hogyan is kezdjék ezt el?
Ne a tehetségkutatókban, az biztos. Szerintem egyetlen lehetőség van ezen a pályán, az eredetiség. Utánozni és olyannak lenni és azt énekelni, mint mások, annak semmi értelme.
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
Borítókép: Stylemagazin.hu
