Vajon életképtelen férfi leszel, ha túl sok pornót nézel, és péntek esténként buli helyett inkább a karaktered építed a Simsben? A világ leghíresebb pszichológusa szerint veszélyes, hogy a mai fiatalok a tévéből tanulnak meg szexelni, és a virtuális világban szocializálódnak.
Philip Zimbardo nem a levegőbe beszél, nagyjából 50 éve az egyik legnagyobb befolyású pszichológus a világon. A stanfordi börtönkísérletével lett híres, amely botrányos véget ért – sokan a szakma fenegyerekének tartják azóta is, ám kétségtelen, hogy a modern pszichológia egyik sarokkövét tette le akkor, 1971-ben Stanfordban.
A kísérlet egészen egyszerű volt: egy csoport önkéntest pénzfeldobás alapján börtönőrökre és rabokra osztott. A szimuláció teljes volt, tehát a rabokat otthonukból valódi letartóztatás során vitték el, rabruhát és láncot kaptak a lábukra, nevük helyett csak sorszámot kaptak. A feladat ránézésre nevetségesen egyszerű: működtessenek egy börtönt, mindössze annyi a kitétel, hogy erőszak nélkül. A furcsaságok pedig nagyon hamar jelentkeztek. A börtönőrök egyre inkább zsarnokoskodtak a rabok felett, akik önkénytelenül is felvették az alárendelt szerepet. A hatodik napon a kísérlet olyan szinten elfajult – az őrök már bántalmazták és nyilvánosan megalázták a foglyokat -, hogy Zimbardonak idő előtt meg kellett szakítania az egészet. A kísérlet, sok egyéb mellett, főleg arra mutatott rá, hogy a hatalom megízlelése még a legkezesebb bárányból is olyan reakciókat hoz ki, amikről nem is álmodna.
Ennek már 45 éve, de Zimbardo most sem pihen: legújabb könyvét a férfi nem hanyatlásának szenteli. Mindezt a pornóval és a videojátékokkal indokolja, ám szerencsére nem intézi el annyival, hogy „ne játssz, és ne nézz pornót kisfiam, mert az káros”, hanem olyan megvilágításba helyezi az egészet, ami nagyon is ismerős lehet. Kár tagadni, hogy az internet világában a képernyőn keresztül legalább annyi inger ér minket, mint a külvilágban. Ha hazaérsz valószínűleg te is lezuttyansz a gép elé, játszol egy kicsit, hogy kikapcsolj, és tegye a szívére a kezét az, aki még sosem nézett pornót! Zimbardo szerint ezzel semmi gond nincsen, a probléma akkor keletkezik, amikor a fiatal valódi énjét kezdi elnyomni a virtuális énje.
A számítógépes játékokban lehetsz óriási király, ha közben napfényt már hónapok óta nem láttál, és a kezed már álmodban is az egérgörgetésre áll. Minél több időt és energiát fektet valaki a játékba és virtuális identitásának kialakításába, annál kevésbé teszi ezt a valódi személyiségével. Egy olyan izolált világot hoznak létre maguknak, ami nem kötődik a valódi közegükhöz, ebből pedig könnyen adódhatnak beilleszkedési gondok. Már ha csak a sztereotípiákat nézzük, az állandóan a gépe előtt ülő és játszó osztálytársukat a legtöbb esetben a fiatalok geeknek tartják, kiközösítik, ő pedig barátok híján egyre inkább a virtuális világba menekül – kész is az ördögi kör.
Mivel az internet miatt a pornó is karnyújtásnyira van, nagyon valószínű, hogy a mai fiatal fiúk legnagyobb része hamarabb lát meztelen nőt a képernyőn, mint a valóságban. Mire eljut odáig, hogy szexuális életet éljen, valószínűleg már bőven túl van jó pár pornófilmen, az ezekben látottak pedig irreális követelményeket támasztanak elé. Olyan ez, mintha egész életedben csak FIFA-znál, majd mikor életedben először valódi labda mögött valódi pályán kihagyod a ziccert, akkor hirtelen nagyon frusztrált lennél. Ez a frusztráció pedig kulcsfontosságú azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a fiú hozzáállása a szexhez, a nőkhöz, és a kapcsolatokhoz.
Persze nagyon egyoldalú lenne szegény pornót és videójátékot hibáztatni az életképtelen férfiak miatt. Komoly szociális problémák húzódhatnak meg amögött, hogy miért jut el eddig egy fiatal. Ennek a legfontosabb eleme lehet az apaszerep hiánya. Ha nincs, aki elbeszélgessen egy tinédzserkorú fiúval a lányokról és a sulis csínytevésekről, akkor nagyon valószínű, hogy inkább a gép előtt próbál majd meg szocializálódni a fiú. Az otthoni neveltetés mellett természetesen mi más, mint az oktatás is tehetne valamit az ügy érdekében: interaktívabb órák, a személyre szabottabb tanulás lehetősége segíthetne azon, hogy kisebbítse a céltalanságra való hajlamot a fiatalokban.
A megoldás tehát Zimbardo szerint sem az, hogy kidobjuk a számítógépet az ablakon, hanem a mértékletesség. Persze nyilván a legtöbb tinédzser fiú szemberöhögné a professzort, ha a mértékletes pornónézésről prédikálna. Lehet szánni időt a pornóra és a videojátékokra, ám nem szabad, hogy a való élet helyett a virtuális világban találjuk meg a helyünket. Érdemes odafigyelni erre, hiszen a környezetünkben is sok ilyen tinédzser lehet, aki fel sem fogja, hogy egy modernkori népbetegségben szenved. Zimbardo szerint olyan ez, mint a megfőtt béka esete: ha forró vízbe tesszük, azonnal kiugrik belőle, ha viszont fokozatosan melegítjük fel alatta a vizet, észre sem veszi, és megfő. Inkább irány csajozni, vagy bandázni a barátokkal – nincs az a pornó vagy videojáték, ami ezeket kicsit is pótolhatná.
