Prága, akárcsak Budapest

Rovat

Megosztás

Budapest és a cseh főváros, Prága is népszerű hely, ha filmforgatásról van szó, de a turisták körében is kedvelt turisztikai célpontok. Mit érdemes tudni még Prágáról? Az Inforádió Világszám műsorvezetője, dr. Kiss Róbert Richard elmesélte a hallgatóknak.

A műsorvezető elmondása szerint sokan úgy érezhetik, ha Prágában járnak, mintha ott több lenne a turista, pedig ez nem feltétlenül igaz. A nagy tömegérzetet inkább a város egyközpontúsága adhatja. A főváros főbb nevezetességei, emlékművei és a népszerű turisztikai helyek közel találhatóak egymáshoz.

prague_czech_republic-1527645
Fotó: masterdmc.com

 

A Vencel téren érdemes megkóstolni a helyi specialitásokat, mint amilyen például a knédli. Az utóbbi években, Prágában is nagy renoválásokat tartottak. A régies házak ettől függetlenül még midig őrzik varázsukat, a felújított építmények pedig illeszkednek a régi emlékművekhez. Budapesthez hasonlóan itt is előszeretettel tartanak vásárokat, ahol a jellegzetes emléktárgyak között még erényövet is találni. Ugyanakkor a galériákból és a kiállításokból sincs hiány, ahogyan a szórakoztató programokból sem.

Az aranyművesek utcáján apró házak, és rengeteg árus várja az látogatókat. A hely felidézi a középkor hangulatát. Korábban állítólag várlövészeknek, aranyművesek és ötvösmestreknek adott otthont az utca.

Prague.Astronomical.Clock.original.3823
Fotó: static.thousandwonders.net

 

A nagy nevezetességek közé tartozik a Károly híd is, melynek építéséhez még csillagjósok véleményét is kikérték. A hidat 1357 szeptember 7-én építették meg, a korábbi Judit híd alapjait felhasználva. A Judit hidat 1342 tavaszán vitte el a jeges ár. A Károly híd alapkövét IV. Károly német-római császár helyezte el. A Moldva folyó két oldalán gyönyörű gótikus épületeket lehet megtekinteni, és a hídon is szebbnél szebb alkotások tündökölnek. A mondás szerint azokat, akik átkelnek a hídon, nagy szerencse fogja kísérni.

Zatec_Vavra_
Fotó. leadershipandservice.utk.edu

 

Csehország néhány nevezetes helye

  • Hradzsin, Prága egyik történelmi negyede, amely a Világörökség része
  • Óváros, ahol a műsorvezető szerint Európa egyik legszebb tere található. Itt található az Orloj is, ami a prágai városháza oldalán fellelhető óramű. A szerkezet már 1410 óta működik.
  • Josefov (Zsidóváros) városrész, ami az Óvároshoz kapcsolódik
  • Újváros
  • Kisoldal (Malá Strana), az Óvárossal szemben elhelyezkedő városrész. A Károly híd felöl könnyen megközelíthető.

 

Még több érdekesség az Inforádió Világszám műsorában.

 

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

Borítókép: prague.eu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta