Szeretkezésre bíztatnak a politikusok Dániában

Rovat

Megosztás

1200 csecsemővel több látja meg a napvilágot hála egy kilenc hónappal ezelőtt indított kampánynak – írja a Politiken című dán lap. Ez 14%-os növekedést jelentene a tavalyi évhez képest. erről is mesét dr. Kiss Róbert Richard az Inforádió Világszám című műsorban.

Még több gyermeket szeretnének a politikusok

Nem biztos, hogy a mi kampányunk egyedüli érdeme ez – szerénykedett Koppenhága helyettes polgármestere. A kampányt eredetileg egy utazási iroda indította el mondván nyáron igazán szép az anyaság. Ehhez csatlakozott azután Koppenhága városa is.

Dániában hagyományosan kicsi a gyerekszám, ezért a főváros is úgy érezte: buzdítani kell a polgárokat kicsit nagyobb aktivitásra ezen a téren. Más se kellett a médiának, mely elnevezte a kampányt Kefélj Dániáért mozgalomnak.

A statisztika arról nem szól, hogy az újszülöttek milyen családokban látják meg a napvilágot, de a sajtó arról is beszámol, hogy a bevándorlók általában túlteljesítenek ezen a téren. Lelkesedésüket motiválja az is, hogy a skandináv országban igen előnyös a családtámogatási rendszer. Akárhogy is csecsemő rekord köszönthet be az idén Dániában jelentős részben azért, mert kilenc hónappal ezelőtt kiadták a jelszót: Kefélj Dániáért!

ha többet szeretnél megtudni Dániáról, akkor hallgasd meg a Világszámot!

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta