Szeretnél találkozni a Középsuli szereplőivel? Most megteheted!

Rovat

Megosztás

2015. szeptember 7. /hétfő/

A noszvaji Oxigén Hotel vendégségében töltöttük a hétvégét Középsuli sorozatunk Rozijával, azaz Eisert Eszterrel és a srácot alakító Dominikkal, valamint Nasz Danival. A hétvége során rengeteget pihentünk, ettünk és szórakoztunk.

Szombat délután fél kettőkor érkeztünk meg Noszvajra, ahol az Oxigén Hotelben már nagyon vártak minket. Egy finom ebéd után meghódítottuk Noszvajt, és ettünk egy igazi noszvaji fagyit is.

DSC00819

Az esti svédasztalos vacsora után pedig lenéztünk a wellnessrészlegbe, ahol kipróbáltuk a szaunát is, habár négyünk közül volt olyan, aki csak pár pillanatig bírta. A medencékben lévő víz viszont csodás volt, addig voltunk benne, amíg rendesen ki nem áztunk, illetve, amíg el nem kezdődött Istenes Bence legújabb műsora, a Vigyél el!, hiszen ki nem hagytuk volna Korinna szereplésének megtekintését. Együtt néztük végig, hogy a mi bombázót alakító lányunk hogyan nyomja ki a férfiakat, akiket Istenes Bence többek között neki is vitt el a showba.

Távozáskor pedig egy kis meglepetést is hagytunk a szálloda emlékkönyvében:

11998393_1694399284124249_1624151133_n

Most pedig itt a legújabb lehetőség, hogy találkozhass a sorozat szereplőivel, hiszen Barbi, Bende, Olivér, Korinna, Eszti és Paola 2015. szeptember 12 és 13. között lesz a noszvaji Oxigén Hotel vendége, és Vitó Zsombor, YouTube videós is velük tart majd.

Foglald le szállásod most kedvezményes áron! Mindössze 34.900,- forintért élvezheti az egész család az Eger környéki négycsillagos hotel nyugalmát és a Középsuli szereplőinek társaságát. A vacsorát követően beszélgethettek is szereplőinkkel.

A 34.900,- forintos ajánlat tartalmazza a szállást 2 nap 1 éjszakára, a korlátlan wellness használatot és a félpanziós ellátást két felnőtt és egy 13 év alatti személy számára. (Időpont: 2015 szeptember 12-13.)

További információk, foglalás:

Zrónik Anetta
Sales manager
E-mail: sales@oxigenhotel.hu
Telefon: +36 30 66-22-199

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta