Szex hármasban

Rovat

Megosztás

A szexuális fantáziák tárháza gyakorlatilag kimeríthetetlen, de vannak olyan képek, amelyek a szokásosnál is gyakrabban jelennek meg. Ilyen például a hárman párban felállás is.

Különböző felmérések alapján a férfiak jelentős része játszott már el a gondolattal, hogy milyen lenne hármasban is kipróbálni a szexet, azaz a partnerén kívül még egy másik nővel együtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy nő ne fantáziálhatna ilyesmiről, de fordított felállásban ez kevésbé jellemző.

Amíg csak fantáziaszinten jelenik meg az édes hármas, addig ez mindenkinek a magánügye, de ha már egy pár valamelyik tagja felveti ezt a másik előtt, akkor onnantól kezdve közös döntés kell, hogy legyen, hogy eljutnak-e a kivitelezésig, vagy sem.

Tegyük fel, hogy a párod előáll a hármas szex javaslatával! Ezt különböző csomagolásban próbálhatja eladni neked: lehet, hogy úgy érzi, az utóbbi időben megromlott vagy ellaposodott a kapcsolatotok, és így szeretné azt felpezsdíteni, vagy hivatkozhat arra is, hogy úgy véli, egy ilyen élmény csak még közelebb hozna titeket egymáshoz.

Természetesen mindkettőben lehet igazság, de csak egy feltétellel: ha te is úgy érzed, hogy ez belefér a kapcsolatotokba és szívesen kipróbálnád. Egy ilyen felvetés után ugyanis alaposan át kell gondolnod, hogy hogy érint ez téged, neked milyen érzéseid vannak a dologgal kapcsolatban.

E threesomeheart

Ha úgy érzed, az lehet a javaslat mögött, hogy a partnered egyszerűen rád unt, hogy már nem vagy elég neki valamilyen szempontból, akkor ne menj bele a dologba! Ehelyett próbáld megbeszélni vele, hogy neked mit üzent ez az ötlet, és hogy miért esett rosszul. Ha esélyt adsz neki, hogy megmagyarázza a helyzetet, simán lehet, hogy kiderül, hogy tévedtél, és a szándékai arra vonatkozóan, hogy szeretné elmélyíteni a kapcsolatotokat, őszinték voltak.

Ha mégis úgy döntesz, hogy úgy próbálod újra meghódítani a kedvesedet, hogy belegyezel a dologba, anélkül, hogy ezt akarnád, több fronton is sérülhetsz. Először is, úgy érezheted, hogy a párod nem veszi figyelembe az érzéseidet, és csak a sajátjával törődik, mert te ugyan kénytelen-kelletlen beleegyeztél a dologba, de neki éreznie kellett volna, hogy nem gondolod komolyan és neheztelsz rá emiatt. Másodszor, konkrétan az aktus során is érezheted úgy, hogy a párod figyelmen kívül hagy, hogy nem foglalkozik veled, csak a másik lánnyal, és nagyon féltékeny lehetsz erre a „betolakodóra”. Mindezeknek sajnos hosszú távon komoly következményei lehetnek a kapcsolatotokra nézve.

Persze nem törvényszerű, hogy ilyen rosszul süljön el a dolog, sőt! Amennyiben mindketten szívesen kipróbálnátok az édes hármast, úgy az egy izgalmas élmény is lehet, ami új színt hoz a kapcsolatotokba. Ehhez azonban fontos, hogy mindenről egyetértésben döntsetek: kezdve azzal, hogy kit vontok be harmadiknak, azon keresztül, hogy milyen védekezési módot fogtok alkalmazni, egészen addig, hogy hol és mikor kerüljön sor a dologra.

Hárman párban
Te kipróbálnád?

 

(képek: http://www.informationng.com/ , http://rollingout.com/)

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta