Milyen volt pár évvel ezelőtt neki indulni a szóbeli érettséginek? Rémisztő! Egyébként sem voltam színjeles tanuló, és ezt az utolsó nagy megmérettetés sem tudta kicsalni előlem. Megtettem, amit lehetett, de már csak a végét vártam. Nagyon. Pár évvel később már egész más szemmel nézem az egészet, talán a tapasztalataim nektek is adhatnak egy kis pluszt a szóbelire.
Egy tárgyból emelteztem, ez pedig az angol volt. Idegen suli, idegen tanárokkal. Gondoltam, milyen jó lesz, hogy nem ismerem őket, nem kell aggódnom. Teljes tibeti nyugalommal vártam a nagy napot.
Nem tudom, jelnek kellett-e volna vennem, ahogy a napot indítottam, mindenesetre én próbáltam úgy hozzáállni, mint a kutyagumiba lépéshez: ez csak szerencsét hozhat. Ugyanis, mire összeszenvedtem az aznapi outfitemet – valószínűleg egy órát is eltölthettem azzal, hogy a legjobbat tudjam kihozni a helyzetből –, addigra már indulni is kellett, méghozzá rögvest. Kaptam a magassarkúm, a jegyzeteim és a táskám, és kiviharzottam az ajtón, határozottan fókuszálva a célobjektumra, ami akkor apukám ház előtt parkoló kocsija volt.
A probléma csak az volt, hogy a nagy fókuszálás közben, csak arra feledkeztem meg odafigyelni, ami a lábam előtt hevert. Szó szerint. A lépcső tetején lévő lábtörlő lyukacsos textúrája éppen csak annyira volt lyuggatott, hogy magába fogadjon egy sietős cipősarkat, és azt ne engedje onnan távozni.
Ahogy dülöngéltem a beakadt cipősarokkal, próbálva visszanyerni egyensúlyomat, hallottam anyáék kuncogását a hátam mögül. Hoppá-hoppá! Ezek kinevettek! Egészen addig, amíg meg nem untam a próbálkozást, és jegyzettel előre el nem hasaltam a lépcsőnkön. Nyilvánvalóan kiszakadt a harisnyám és koszos lett a szoknyám – mehettem átöltözni.
Hát így indultam az én angol szóbelim, gondoltam, ezek után már csak jó lehet a vizsga. Jónak KELL lennie, hogy visszaálljon a világegyetem egyensúlya – valamivel kompenzálni kell a reggeli pofára esést. Hát, nem így lett. Annyira izgultam, hogy mindent elfelejtettem, amit valaha tudtam. Pedig aztán tényleg nem kellett semmit sem feltalálnom, sem embereket megmentenem égő házakból, egyszerűen arra kellett volna válaszolnom, hogy mit viszek magammal, ha elutazok nyaralni? Ömm, ruhát… Pont. Ezek szerint 18 évesen semmi másra sem volt szükségem, mint pár shortra és trikóra. Boldog gyermekkor.
Kinőhető betegség a leblokkolás
Persze vannak olyan esetek, amikor kihagy az agy, de talán maguk az évek, vagy talán az egyetem vizsgái megtanítottak arra a bullshitelésre, ami azóta rögzült a tudatalattimban, és már akkor is tudok halandzsázni valamit, ha fogalmam sincs, miről kérdeznek. 18 évesen nem tudtam. És most, amikor veletek beszélgetek, interjúzok, rengetegszer veszem észre, hogy az izgalom hatására elapadnak a szavak, és elfelejtődik a mondanivaló.
Tipp a szóbelire: írd körbe!
Beszélj! Nehéz, de muszáj beszélni, mert csak arra tudnak pontot adni a vizsgán. Lehetőleg ne a jegyzetedet olvasd fel szóról szóra, hanem nézz fel belőle, és próbáld a saját szavaiddal elmondani, amit tudsz! Így egyrészt sokkal jobban, másrészt sokkal hosszabban körül tudod írni az adott fogalmat. Ha nem jut eszedbe valami, hozz fel egy hozzá viszonylag szorosan kapcsolódó témát – a gondolatmenet valószínűleg majd rávezet az eredeti kérdés válaszára is.
A magolás nem a legjobb módszer
Pont az előbb említett kényszerhelyzetek sikeres abszolválása érdekében van szükség arra, hogy értsd is, amit mondasz. Ráadásul könnyebb is úgy beszélni valamiről, hogy nem üres szavakat pakolsz egymás után, és elfogadod, hogy az úgy van, és kész, hanem tudod is, hogy miért van úgy. Könnyebben összekapcsolod az egyes területeket, és nem blokkolsz le, ha hirtelen más témára kell váltanod. Ha anno tudtam volna ezt a trükköt, akkor tuti egymás mellé teszem a töri és a magyar könyvemet.
Nyugodtság, bátorság
Mivel a szóbelin egyszerre kell minimum 3 körben is felelned, valószínűleg már az első kör után sokkal békésebben állsz neki a következőnek. Személy szerint, én nagyon örültem ennek az egybevont dolognak, hogy nem kellett külön izgulnom a tárgyak közötti szünetekben. Bementem, lefeleltem, kijöttem, hello. Veni, vidi, vici – mindezt talán egy óra alatt, vagy annyi sem. A lényeg, hogy ha iszonyatosan izgulnál, akkor gondolj arra, hogy a tanárok viszont mennyire halálosan unják már az egészet – akkor meg minek aggódni? Évente végighallgatnak 50-100 vagy még több diákot, ahogy kéztördelve, dadogva mondják vissza az évek tananyagát. Nem újdonság nekik, hogy izgulsz, sem az, ha netán valamelyik kérdésre nem tudod a választ. Ha valami, akkor amiatt aztán tényleg nem kell aggódnod, hogy jajj, mit gondolnak rólad. Valószínűleg a nap vége felé egyre inkább csak egy pohár bor és egy olyan beszélgetés jár a fejükben, aminek semmi, de semmi köze a tételekhez.
Most pedig megyek, és izgatottam várom az ötéves érettségi találkozónkat, hogy jól kinevethessük a múltat, és megemlékezhessük az érettségi bakikról!
Képek: elitedaily.com
