„Másabb az Askos élet. Fény derül olyanra, amire mások életében nem. Sokkal többet kapnak belőlem, mint másból.”
Szabyest naponta ontja magából a válaszokat Ask.fm oldalán. Több mint huszonötezer megválaszolt kérdés után azt gondolhatná az ember, hogy nincs olyan, amit ne tudnánk róla.
Nagyon izgága, folyton mozog. Nem képes nemhogy komolyan, de sehogy sem végigülni egy másodpercet anélkül, hogy ne forogna a székben össze-vissza. Nagyon nyitott ember, de nem akar rosszat mondani senkiről, mert hát „vagy jót valakiről, vagy semmit”.
Leginkább így írná le magát:
„Nagyon őszinte vagyok. Imádok hülyülni, imádom magamat adni. Nem leszek komoly azért, mert egy helyzet megköveteli. Vizsgázni is úgy megyek el, hogy nevetek. És meg is kérdezte a tanár, hogy be vagyok-e szívva, vagy fogyasztottam-e alkoholt.”
A hagymával persze ezen az interjún sem volt szerencsém. Legutóbb a gyrost nem ehettem vele Nagy Ricsi kedvéért, most pedig a hagymás-tejfölös chips maradt el Szabyestért.
De cserébe egy kétórás beszélgetést kaptam tőle. Ebben ugyan hetvenhétszer elkalandozott Szaby az eredeti kérdésemtől, de azért élvezetes volt megismerni. Egy hatalmas pozitív csalódás volt abból a szempontból, hogy valóban azt kaptam vissza egy személyes találkozó alkalmával, amit az interneten keresztül tőle vártam.
Eléggé jótékony. Főként az Askjával. Azt szereti benne a legjobban, hogy a barátait „odadobhatja” a rajongóinak, mert „ha éppen az Askomon szerepel Venczli Alex, akkor mások örülnek, hogy ő ott van, és mások el tudják érni. Ezzel tudok boldogságot adni másoknak”.
De nemcsak az ismert emberek lehetnek a barátai, illetve válaszolhatnak felhasználói fiókjából:
„Múltkor egy barátom, akivel személyesen még nem találkoztam, de irtó jókat beszélünk, azt mondta, hogy tökre kíváncsi, hogy milyen lehet az Askomban válaszolni. És akkor mondtam, hogy csinálja. Próbálok nekik is örömet okozni. Ha valaki a barátom, akkor nem számít, hogy ismert vagy nem ismert. Én megadom a lehetőséget, hogy belekóstolhasson.”
(Én még várok. Mármint a lehetőségre, nem az ismertségre.)
Eddig tartott a barátság-beszélgetésben a jórész, aztán kicsit átvittem a témát a sötétoldalra, a baráti csalódásokra. Ilyen gondolatmenetet se hallottam még, az biztos. Még akkor sem, ha magam is ilyen voltam mindig.
„Azt, hogy csalódok valakiben, én elfogadom. Sajnos idővel mindig adok új esélyt. Alapból olyan vagyok, hogy elég hamar tudok új esélyt adni. Úgy vagyok vele, hogy legközelebb nem ilyen lesz. Csak valakinél ez nem igazán működik. Hiába nézem el, hiába próbálok annak az ügynek a végére pontot tenni.”
Egy barátság vége nem kell, hogy egyet jelentsen a csalódással, egyszerűen csak kettéágazik az út, ki-ki megy a maga útján. Aztán lehet, hogy újra összetalálkoznak, és onnan tudják folytatni, ahol abbahagyták. Ezt már a sors dönti el. Szaby is osztja ezt a nézetünket.
„Tipikusan az az ember vagyok, akinek ilyen vérfrissítés kell, mindig egy új társaság kell. Szeretek új embereket megismerni, de nem feltétlen azzal, hogy eldobom a régit. Szeretem a régieket és az újakat is. Az a baj, hogy a régiek egy idő után érdeklődésüket vesztik bennem. Próbálok jóarc lenni, de sajnos nem tudok, ha ők nem azok velem. Van, hogy nem tudunk egy idő után kijönni, mert ők másfelé kacsintgatnak. Van olyan, akitől két év alatt nem hallottam azt, hogy ’hogy vagy?’.”
Arról is mesélt, hogy a legjobb egy igazi gyerekkori barát lenne neki.
„Van már olyan, hogy valakinek a legjobb barátja az ovi óta ott van, és tizenvalahány éve ismerik egymást. És olyan irigy vagyok. Nekem is kéne ilyen. Az olyan, mintha a testvéred lenne. És nekem sajnos nincsen. Még általános iskolából sem, már gimiből sem.”
(Háh, nekem ilyen van. Már nem hencegésből.)
A gimiben kezdett el kialakulni ez a Szabyest mint „projekt”.
„Gimiben ezt a tervet, projektet, hogy Szabyest, kinevették. Mert akkor még kezdetleges verzióban volt. Volt, aki hallgatta, akkor még – termékmegjelenítés következik – Nokia-telefonom volt, és volt benne egy FM transzmitter, és lehetett sugározni azt a zenét, amit én hallgattam. Aki beállította mondjuk a 104.5 FM-re, az fogta azt, ami az én telefonomból jött. És volt, hogy az osztály fele hallgatta az én zenémet. Egyébként szar zenék voltak. Visszagondolva, ég és föld a jelenlegiekhez képest. Én SP utánzatnak éreztem magam, mert vele próbáltam azonosulni. Nem is értem, hogy erre a mostani pontra hogyan jutottam el.”
Kitartás. Akaraterő. Elhivatottság. Ezek játszhattak közre?
„Ha nekem kell, hogy megcsináljak egy zenét, akkor megcsinálok egy zenét. És pont ezért készült el a Kártyavár. Nem lett volna rá módom, hogy kifizessek ötszázezer forintot valakinek, hogy leforgassa a klipet. Annyira makacs vagyok az élethez, és annyira makacs vagyok mindenhez, hogy van, hogy az élet ad neked egy pofont, de van, hogy te adsz az életnek egy pofont. És azt mondod, hogy ’na, nem, márpedig én ezt meg fogom csinálni’. Így voltam a Kártyavárral is. Kiírtam egy forgatási időpontot, és esett az eső. Már akkor is összekészültem. És mondtam, hogy én akkor is forgatni fogok. Nem is bírom azokat az embereket, akik azt mondják, hogy ’én ezt nem tudom megcsinálni’.”
Közhelyesen azzal zárnám, hogy a lehetetlen nem létezik. De mi van, ha Szabyest számára tényleg nem?
Közreműködő: S. Nóra
Borítókép: Szabyest
