Ezt nézed:  / szakmák

szakmák

  • Az orgiaszervezőtől az emberi ébresztőóráig – A legfurcsább foglalkozások

    Az orgiaszervezőtől az emberi ébresztőóráig – A legfurcsább foglalkozások

    Bár az állásunk miatt panaszkodni népszokás, egyes, mára már jórészt feledésbe merült munkák mellett a legrettenetesebb meló is kész, pihentető szórakozásnak tűnhet. Lássunk hát párat! A többség alighanem belepirulna, vagy a döbbenettől szólni sem tudna, ha felkérnék, hogy szervezzen meg egy orgiát – de a rómaiak alatt ez egy nem kevés kihívást, egyben váratlan veszélyeket

    Olvasd tovább
  • Óriási magyar siker a budapesti szakmák Európa-bajnokságán

    Óriási magyar siker a budapesti szakmák Európa-bajnokságán

    Ünnepélyes záró ceremónia keretében hirdették ki a EuroSkills Budapest 2018 győzteseit a Papp László Budapest Sportarénában. 27 szakmában indult magyar versenyző, ebből 17 versenyszakmákban értek el helyezést. Hazánk ismét bebizonyította, hogy a magyar fiatalok nem maradnak el szaktudásban és tehetségben európai társaiktól. Pénteken délután lezárultak a EuroSkills Budapest 2018 versenyei. A szakmák Európa-bajnokságát szeptember 26-28.

    Olvasd tovább
  • Európa legfiatalabb szakemberei Budapesten vannak

    Európa legfiatalabb szakemberei Budapesten vannak

    Bizton állíthatjuk, hogy az EuroSkills rendezvényen a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó fiatal szakemberek száma. Az idén szeptember 26-a és 28-a között megrendezett versenyen Európa legjobb fiatal szakemberei mérik össze ügyességüket és tehetségüket. A régióból elsőként Magyarország rendezi meg a rangos nemzetközi szakmai versenyt.  A program a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.

    Olvasd tovább
  • A krokodilpszichológustól az élő célpontig  – Extrém szakmák

    A krokodilpszichológustól az élő célpontig – Extrém szakmák

    Bár a többség valamiféle széles körben ismert szakmát választ magának, akadnak olyanok, akik egy ritka, nemritkán életveszélyes hivatásban mélyednek el. Cikkünkben a legextrémebb foglalkozásokból mazsolázgattunk.  Alighanem elsőre sokak számára álommunkának tűnhet a vízicsúszda-tesztelés, hiszen míg a többség csinos összeget fizet egy siklásért, addig az ezt az állást betöltők épp azért kapják a díjazásuk, hogy csússzanak

    Olvasd tovább
  • Ezekkel a szakmákkal ismerkedhetsz meg a Szakma Sztár Fesztiválon

    Ezekkel a szakmákkal ismerkedhetsz meg a Szakma Sztár Fesztiválon

    A Szakma Sztár Fesztiválon minden szakma kap egy standot, ahol az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntői zajlanak. Megkérdeztünk néhány szakembert, hogy miért érdemes a fiataloknak az ő szakterületüket választani. Erős és gyenge áramú elektrotechnikus A szakember szerint ez egy nagyon tág szakterület, melyet igen jól megfizetnek. Az áram mindenhol áram, ezért bárhol és mindig munka

    Olvasd tovább
  • A Szakma Sztár Fesztivál látogatóit kérdeztük

    A Szakma Sztár Fesztivál látogatóit kérdeztük

    Megkérdeztünk néhány látogatót a Szakma Sztár Fesztiválon, hogy ők melyik szakmában képzelik el jövőjüket, mit tanulnának szívesen és megtetszett-e nekik valamelyik szakma a rendezvényen. A hetedikes lányok közül csak egyikőjük nem tudja még, hogy hol szeretne tanulni. A második lány az egészségügyben szeretne elhelyezkedni, mivel édesanyja is ott dolgozik. A harmadik lány művész családban él,

    Olvasd tovább