A diákokat nem érdeklik a jogaik – Interjú Jancsó Zsomborral

Rovat

Megosztás

A Független Diákparlament Operatív Bizottságának elnökével, Jancsó Zsomborral készítettünk interjút, aki még csak tizenhat éves, de már most konkrét elképzelései vannak a diákok jelenlegi helyzetének változtatásával kapcsolatban.

Névtelen

A közélet már régen foglalkoztatja. Nem tartja nagy megterhelésnek, hogy érdeklődjön a politika iránt, úgy gondolja, hogy bizonyos szinten minden diákot kell, hogy valamennyire érdekeljen, mert csak úgy tudnak magukért bármit is tenni. Nagyon sok hasonló érdeklődési körű barátja van, és velük együtt akar tenni a jövőjéért és a többi diákért. Látta, hogy a lelkesedésnek és a tenni akarásnak van értelme, illetve eredménye, így szép lassan integrálódott ebbe a közegbe.

Mi a különbség az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett Országos Diákparlament és a Független Diákparlament, azaz ti közöttetek?

Nagyon szembetűnő különbség, hogy a mi Diákparlamentünk alulról szerveződik, tehát nem felnőttek mondják meg azt, hogy mikor lesznek az üléseink, és hogy mik lesznek a témák. A hivatalos Parlamentben elég nagy beleszólásuk van a kirendelt szervezőknek abba, hogy mi is történik valójában.

Mi elismerjük az Országos Diákparlamentet, csak azt gondoljuk, hogy egy olyan szervezet, amely nem jogosult az összes közoktatásban tanuló diák képviseletére. Egy olyan szervezet, ami nem demokratikus elvek alapján épül fel, nem nyújthat valós érdekképviseleti szolgáltatásokat a diákoknak. Nem akarjuk azt mondani, hogy csak mi létezünk, mint jogos érdek képviseleti szervezet, mert természetesen elvi akadálya nincs annak, hogy több ilyen is legyen.

Nálunk a szervezők, középiskolások és mindenki, aki szeretne, véleményt formálhat. Sokkal szabadabbak vagyunk és sokkal demokratikusabbak.

Van egy külön bizottságunk arra, hogy megszervezze az üléseinket és moderálja a munkánkat, de ennek a bizottságnak a tagjai is diákok és általában szavazunk arról, hogy elfogadjuk-e őket. Emellett ennek a bizottságnak a feladata a közéleti vitakörök megszervezése is, illetve az olyan programok, amelyeket a képviselők nem tudnának megszervezni. Ennek a bizottságnak nem lehetnek tagjai mandátumot szerzett képviselők.

A Független Diákparlament hét tematikus bizottságból tevődik össze, melyek különböző témákkal foglalkoznak. Azért hoztuk őket létre, hogy a fontosabb témák nagyobb figyelmet kapjanak. Ezek a bizottságok az előre megvitatott és véleményezett témákat terjesztik be a plenáris ülésen az összes képviselő előtt, és itt még van egy szavazás és egy kisebb vita a teljes plénum előtt. A nyolcadik bizottság, az Operatív Bizottság, amely nem egy tematikus bizottság. Kapcsolatfenntartó, vagy kommunikációt segítő szerepe van, és az ülések között részben helyettesítheti a képviselőket.

DSC06308

Mennyire érdekli a mai diákokat a politika?

Sajnos azt látjuk, hogy a diákok egy jelentős része nem érdeklődik a közélet iránt. Ez bizonyos szinten nem is probléma, de az a része a dolognak, hogy milyen képviselőket választanak meg, tehát milyen Diákönkormányzati, Diákparlamenti képviselőket szavaznak meg, az már sokkal fontosabb. Kell, hogy ki tudjanak termelni maguk közül olyan képviselőket, akik valós érdekképviseletet nyújtanak nekik és képesek felelős döntéseket hozni.

 Mennyire vannak a jogaikkal tisztában a diákok?

Van egy szűk rétege a diákságnak, akik érdeklődnek a jogaik, a politika és a közélet iránt, és nagyjából ez a réteg tartozik azokhoz a diákokhoz, akik tudják, hogy mit tehetnek az iskolában és mit nem. Mi úgy gondoljuk, hogy részben ennek a szervezetnek a feladata, hogy a diákjogok érvényesüléséért tegyen valamit, és megismertesse ezeket a jogokat az összes tanulóval.

 Milyen gondokkal, problémákkal fordulhatnak a diákok hozzátok? Milyen csatornákon keresztül?

Valójában bármelyik tizennégy évet betöltött közoktatásban tanuló diák lehet képviselőnk. Ha valaki érez magában ambíciót, hogy képviselőnk legyen, a novemberi választáson indulhat. Ha tud magának szavazótábort szerezni és meg is szavazzák, akkor a véleményét vagy problémáját saját maga is elmondhatja. A másik lehetőség, hogy szól egy képviselőnek, vagy bármilyen tisztségviselőnek, hogy erről a problémáról beszéljenek. Az elérhetőségeink kint vannak a facebook oldalunkon és a hivatalos weboldalunkon.

DSC06533

Hogyan tervezitek azt a réteget megszólítani, vagy bevonni, akik nem igazán érdeklődnek a közélet iránt?

Mi úgy gondoljuk, hogy az egész diákságot képviseljük, ezért természetesen mindenkihez szól a programunk és mindenki elképzelésére kíváncsiak vagyunk, tehát ugyanúgy irántuk is felelősséget érzünk. Elsősorban a regionális Diákönkormányzatokon keresztül, főleg iskolai Diákönkormányzatokra gondolok. Mi azt is a feladatunknak tekintjük, hogy ezeknek az iskolai Diákönkormányzatoknak bővítsük a lehetőségeiket, hogy a jogkörüket valóban érvényesíteni tudják. Ezért is ,,harcolunk”, hogy iskolai, vagy megyei szinten sikerüljön nekik olyan érdekképviseleti szerveket létrehozni, amelyek valóban tudnak azokkal a problémákkal foglalkozni, melyeket helyi szinten is meg lehet oldani.

 Terveztek-e vidékre menni és ott beszédet tartani?

Vannak ilyen javaslatok is, hogy a következő választás előtt körbemenjünk több vidéki iskolában is, és terjesszük, hogy létezik ez a szervezet és van valós érdekképviselete a diákságnak, amit esetleg nem ad meg az országos, vagy a hivatalos képviselet.

Nekünk félévente vannak a plenáris üléseink, ezért nagyobb sajtóvisszhangunk lehet, mint másik szervezeteknek, illetve tervezünk közéleti vitaköröket is csinálni meg más hasonló eseményeket, amelyekkel felhívhatjuk magunkra a figyelmet. Én úgy gondolom, hogy valószínűleg sok diákhoz el fogunk tudni jutni.

 Mivel szeretnétek a tanulókat motiválni, hogy részt vegyenek a közéletben, a politikában?

Szerintünk ez elsősorban a regionális Diákönkormányzatok feladata. Tudunk több olyan megyei Diákönkormányzatról, akik szerveznek olyan programokat, melyek által a diákok közelebb kerülnek a közélethez. Például az olyan helyeken, ahol jól működik a DÖK, ott egy hatalmas élmény részt venni a munkában és egymásnak segíteni. Mindenkinek ajánljuk, hogy csatlakozzon helyi vagy országos szinten a Diákönkormányzatokhoz és képviselje a társait.

Azt látjuk, hogy ha valaki tenni szeretne a jövőjéért és a diáktársaiért, akkor annak mindenképpen lesz eredménye.

Névtjhelen

Mi a feltétele annak, hogy diákok jelentkezzenek a Független Diákparlamentbe?

Valójában nagyon kötetlenül lehet jelentkezni, tehát úgy van, hogy bárki jelentkezhet, aki elmúlt tizennégy éves és a közoktatásban tanul, semmilyen cenzus nincsen. Várjuk azokat a diákokat, akik úgy érzik, hogy szeretnének tenni a jövőjükért!

Fontos, hogy mi nem egy kormányellenes vagy ellenzéki szervezet vagyunk. A plenáris üléseken a politikának csak azzal a részével foglalkozunk, ami közvetlenül érinti a diákságot. Ha valaki jelentkezni akar, akkor ezt ne azért ne tegye meg, mert úgy gondolja, hogy ez egy ellenzéki szervezet. Ezt megerősíti az is, hogy a legkülönbözőbb ideológiai és politikai háttérrel rendelkeznek a képviselőink, azaz nagyon színes az összetételünk. Ennek ellenére sikerül konstruktívan vitatkoznunk és hatékonyan dolgoznunk.

Téged képvisel valaki? Igen! – Interjú Jancsó Zsomborral
Téged mennyire érdekel a közélet?

 

Foto: Jancsó Zsombor, Barna Dávid

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta