A telefonodon követheted a medvéket a Yosemite Nemzeti Parkban

Rovat

Megosztás

Egy applikáció segítségével bárki megnézheti, van-e a környékén medve, ha éppen az erdőben jár. Ez az állatoknak is jó, az ő biztonságukat is szolgálja a fejlesztés- írja a globoport.hu

A Yosemite Nemzeti Park vadőrei nyomkövetővel látták el a környékbeli feketemedvéket, a GPS-adatokat pedig egy telefonos applikációval, a Keep Bears Wild-dal tették elérhetővé a nyilvánosság számára is. A nyomkövető rendszer bevezetésére elsősorban azért volt szükség, hogy megőrizzék a medvék és a látogatók biztonságát. Az utóbbi időben ugyanis egyre több baleset történt: a tavalyi évben a park területén élő feketemedve populáció öt százaléka gázolás miatt vesztette életét.

Az autók és a motorosok így felkészültebbek lehetnek a vezetés során, hiszen előre tudják majd, hol lehet az utakon medvére számítani. A medvék mozgásának követése pedig a kempingezőknek is hasznos lehet, hiszen a vadőrök így könnyebben távol tarthatják majd a táborhelyektől az állatokat. De a kirándulók is nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat a túrázás során a Yosemite Nemzeti Parkban.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta