A testvéremet jobban szeretik, mint engem!

Rovat

Megosztás

Testvéreknél gyakran fordul elő az az általános probléma, hogy az egyik fél úgy érezheti, szülei jobban szeretik, mint őt magát. Ez sok családban jelen van, ami komoly konfliktusokhoz is vezethet.

 

Az, hogy a szülők az egyik gyereknek nagyobb figyelmet szentelnek, mint a másiknak, általános problémának számít, ami szinte minden családban előfordulhat. Független lehet neveltetéstől, valamint anyagi helyzettől, mégis féltékenységre ad okot, ha úgy érzi az egyik testvér, hogy őt nem szeretik annyira a szülei.

Ennek a pszichológiájával sok gyerekorvos és pszichológus foglalkozik, ugyanis a megjelenő negatív érzések kihatnak a gyerek fejlődésére és később a személyisége is ennek megfelelően alakul ki. Az a gyerek, aki valamilyen elnyomásban él, általában visszatükröződik valamely, vagy több tettében is. Agresszívvé, vagy neveletlenné válik, némely esetekben pedig társait is bántalmazhatja. Így már a probléma túlmutat az egyszerű testvérek közötti féltékenységen.

Elsődlegesen a szülők feladata, hogy kezelni tudják a családon belüli problémákat. A szülőknek ugyanis nem szabadna különbséget tenni a gyerekeik között, mert az apró gesztusok, vagy félmondatok is drasztikus hatással bírhatnak a gyerek lelkére. Sok szülő azonban felelőtlenül elfogult egyik gyerekével, míg a másikat ezzel a háttérbe helyezi, majd nem tud mit kezdeni egy olyan helyzettel, ha a gyerek például az iskolában neveletlenül viselkedik. Ilyenkor nem magunkban keressük a hibát, hanem elsőnek mindig valaki másban. Ezzel pedig csak rontanak a helyzeten.

A gyerek részéről is kell egyfajta kompromisszumot kötni. Tudni kell elfogadni, hogy van az embernek testvére, akinek szintén kijár a törődés. Ez egy kisebb testvér érkezésével felborulhat és féltékenységre adhat okot, de végső soron az együttélés egyik feltétele, hogy elfogadja a másik embert. Nagyobb testvérek esetében a közös beszélgetés sokat segíthet. A szülőkkel való kapcsolat kapcsolatnak szintén ez lehet az egyik alapvető kulcspontja, de sok esetben idáig senki nem mer eljutni.

A testvéremet jobban szeretik, mint engem!
Nálatok jelen van ez a probléma?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta