Több százan várták, mit jósol a medve- Ilyen volt a 7. Mackófesztivál

Rovat

Megosztás

Idén hetedik alkalommal rendezte meg a Fővárosi Állat- és Növénykert  a Mackófesztivált. A rendezvény számos programja közül a legjobban várt a medveárnyék meglesése volt…

A Fővárosi Állat-és Növénykert Mackófesztiválja, több ezren voltak kíváncsiak. Nem véletlenül: rengeteg programmal készültek a gondozók és maguk az állatok is. A játékok zöme a Varázshegynél várta a gyerekeket, ahol medvés jelvényt készíthettek, rajzolhattak a koalának, és együtt énekelhettek Eszter bohóccal illetve a Haribo és a Medvesajt macijaival. Sőt, még mézet is kóstolhattak!

E sorok írója szintén részt vett a nagyon várt medveárnyék meglesésen, aminek nagy hagyománya van.

Korábban, amikor még nem létezett meteorológia, az emberek jeles napokból következtettek az időjárásra. Ilyen volt február 2-a is, azaz Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. A medvék ekkortájt kezdtek előmerészkedni barlangjukból. Ha árnyékát meglátja, még sokáig fog tartani a tél, ha viszont nem, akkor nemsokára eljön a tavasz.

 

Az állatkert nyitása (9 óra) után pár perccel már meg is érkeztek az első gyerekcsoportok. A kicsik kórusban brummogtak a bejáratnál-ez volt ugyanis a feltétele annak, hogy ingyen bemehessenek az állatkertbe.

DSCF0004 cikk

Mivel még a nagy pillanatig volt egy kevés idő, a Varázshegyben szórakoztak, ahol egyébként lépten-nyomon medvés plakátokba lehetett botlani.

DSCF0051 cikk

Tizenegy órakor az óvodások és a sajtó képviselői  izgatottan gyűltek össze a szíriai medvék kifutójánál, miután Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője bejelentette, a mackók hamarosan kijönnek barlangjukból.  Alig fértünk el a kis házikóban, aminek ablakából a macikat láthattuk. Mindenki a medvék felbukkanását várta. Egy csengőszó után végre elő is cammogtak barlangjukból , mire a gyerekek ovációban törtek ki.

DSCF0065 cikk

DSCF0105 cikk

DSCF0107 cikk

DSCF0070 cikk

DSCF0119 cikk

DSCF0127 cikk

DSCF0138 cikk

Vali és Defoe, a medvepár első dolga az evés volt, később egyikük az avarban ásott magának kuckót, ahol el is szundított. De mégis mit jósoltak? Erre Hanga Zoltántól kaptam meg a választ.

–  A maci hosszú telet jósolt, mert meglátta az árnyékát, igaz, az halvány volt. De hozzá kell tennem, a medvejóslás nem jön be mindig. 2013-ban például rövid telet jeleztek előre, ennek ellenére még márciusban is havazott.

hanga z
Hanga Zoltán szóvivő

 

Tehát mielőtt kukába dobnátok az összes tavaszi holmitokat, kérdezzetek meg a várható időjárásról egy meteorológust is!

A  Fővárosi Állat- és Növénykertben  egyébként kétféle nagytestű medve él: 2-2 szíriai barnamedve és  kamcsatkai medve, illetve olyan kisebb méretű medvefélék, mint a mosómedve, az ormányos medve, a kis panda és a farksodró. Bocsaik egyelőre csak az ormányosoknak vannak, viszont a kamcsatkai medvék évődését elnézve újabb macit hozhat a gólya…gondoltam, mielőtt ki nem derült, hogy mindkét egyed hím!

DSCF0040 cikk

A három napos fesztivál azonban a felnőtt medvékkel is hatalmas sikert aratott- több, mint 3000 gyereket  vonzottak az állatkertbe a jós medvék. Szombaton és vasárnap 1000 feletti volt ez a szám, hétfőn pedig 965.

https://www.youtube.com/watch?v=FJC56ncTPIU&feature=youtu.be

A videóban közreműködött: Politidisz György

Szerző: Fekete Fanni

Fotók: Fekete Fanni

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta