A mai irodalomtanításba sajnos ritkán lopják be magukat a női írók és költők, pedig a gyengébb nem képviselői legalább képesek annyira érzelmesek vagy éppen kritikusak lenni, mint férfi pályatársaik.
Kortárs szerzők sorozatunk második részében Tóth Krisztina író, költő, műfordító munkásságából adunk egy kis ízelítőt.
Tóth Krisztina
Tóth Krisztina nem írónak született. Igaz ugyan, hogy már gimnazista évei alatt irogatott, de műveit sokáig senkinek sem merte megmutatni. Érettségi után szobrásznak tanult és a Nemzeti Múzeuman gyakornokoskodott, majd úgy érezte, ideje világot látni és meg sem állt Párizsig, ahol javarészt alkalmi munkákból élve két évet töltött. Magyarországra visszatérve a Francia-Magyar Intézetben helyezkedett el mint kiállításszervező. Érdekes, hogy az írással hivatásszerűen csak kisfia születése után kezdett foglalkozni. Szabadúszóként nem csak szépirodalmi alkotásokat, de fordításokat és tankönyveket is jegyez, valamint kreatív írást is tanít. A képzőművészet iránti rajongása pedig üvegműves hobbijában teljesedik ki.
Művei
Tóth Krisztinának nem csupán az élete változatos, hiszen novelláival, verseivel, gyermekkönyveivel, regényeivel a mai magyar irodalmi élet egyik legsokoldalúbb művésze.
Első verseskötete 1989-ben jelent meg Őszi kabátlobogás címmel. Ezt követte 1994-ben A beszélgetés fonala, majd 1997-ben Az árnyékember című kötet. 2001-ben adták ki a Porhó, 2004-ben pedig a Síró ponyva című versesköteteket. 2009-ben a Magas labda, 2016-ban a Világadapter című kötete került a boltok polcaira. Első prózai kötete Fény, viszony címmel 2004-ben jelent meg. A Vonalkód című novelláskötet 2006-os, a Hazaviszlek, jó? 2009-es, a Pixel című mű pedig 2011-es datálású. 2013-ban jelent meg első regénye Akvárium címmel. Ezt követte a Pillanatragasztó (2014) és a Párducpompa (2017) című kötet.
Fia születése után kezdett gyermekverseket írni, amelyek 2003-ban A londoni mackók címmel egy gyermekvers-füzet sorozatban jelentek meg. A gyerekirodalomban szokatlan témájú, humoros hangvételű, a tabutémákat könnyedén feldolgozó művei jelentek meg 2015-ben. Az Anyát megoperálták című könyve egy mellrákos anyuka története, és azt magyarázza el kisgyerekeknek, hogy mi is az a daganatos betegség, az Orrfújós mese egy takonyrománcáról szól. A lány, aki nem beszélt című meséjét saját lánya örökbefogadás-története ihlette. 2017-ben két meséskötete is megjelent, Zseblámpás mesék, illetve Felhőmesék címmel.
Műveit több mint tíz nyelvre fordították le, regényei és novellái olvashatók többek között német, francia, lengyel, finn, svéd, cseh és spanyol nyelven is. Megzenésített gyermekversei jelentek meg 2017-ben Dalok reggeltől estig címmel Gryllus Vilmos előadásában. A Rózsavölgyi Szalon felkérésére első színdarabján dolgozik Pokémon Go! címmel. Számos hazai és külföldi irodalmi-díj nyertese.
Témái
Tóth Krisztina műveinek témáit nehéz lenne összefoglalni. Gondolatai és szimbólumrendszere egy egészen újszerű, átfogó képet fest az irodalmi életben. Legfőbb témái mégis a teljesség igénye nélkül: emlékezés, elmúlás, veszteség, a múló idő bénító tapasztalata, mulasztások, álomszerűség, a felnőttéválás problematikája, a nőiesség megélése, gyermekkori élmények és kamaszkori emlékek újraélése és újraértelmezése. Műveit elsősorban a képszerűség, a látványhoz való kötődés jellemzi. Imádja a szokatlan versformákat, a megtört sorokat, az egymásba hurkolódó versszakokat, a különös szójátékokat.
Tóth Krisztina művei az egyszerű hétköznapok gyakran láthatatlan momentumait örökítik meg pillanatképszerűen.
Versei
A beszélgetés fonala (1994)
De fato
Kövesd a hangomat szerelmem
én leszek majd a téli sztráda
fénye szilánk a jobb szemedben
és a baleset villanása
mikor a fölvett telefonban
először csend aztán egy égő
erdő hadar hogy éppen most van
ebben a pillanatban késő
hanyatt zuhannak ki a testek
belőled arcuk eltakarva
nevükkel aztán elfelejted
a nevüket is készakarva
hiszen mindegyik én vagyok csak
dacból félelemből neveznek
ködnek gyufának éjszakának
keress keress én is kereslek
Az árnyékember (1997)
Regula iuris
Mert mit egyszer megszerzettél
majd mikoron nem tied már
véle méges mássá lettél
sose leszel aki voltál
És tetőled elvetettél
bárha véle magad voltál
egyedül csak véle voltál
igazán magad
Ha igazat akarsz tenned
nálanélkül magad lenned
részed benne meg kell adjad
tenmagadtól odahagyjad
Többször nem kell hozjád venned
marad méges birtokodban
teljességed úgy lehet meg
ha ki voltál véle ott van
Porhó (2001)
Somnivore
Szeretkezés alatt a téli utca
szemed mögött kigyúló lámpasor
és a járdát a fény befutja
állni egy ház előtt ahol
Nagy a hideg a kutyák se ugatnak
nézel a hóba fagyott pisifoltra
és próbálod a csikket beledobni
ha eltalálom most mi lenne hogyha
Elmondanám hogy nem bírlak szeretni
hogy sose bírtam senkit igazából
Ha most bemennénk nem történne semmi
mert mindig ott egy utca ott a máshol
Hogy évek óta nem tudok aludni
ebben a testben senki kézzel
ha simogatja se tudja lehunyni
benti szemem a hóba néz fel
Ha becsöngetnék csak mert éppen arra
jártam leülnék semmi újság
Ha kinyitnám a szemem belehullna
a szemedből az összes szomorúság –
Síró ponyva (2004)
Angyali üdvözlet
Nem kéne senkit gyűlölnöd- susogtad.
De láttam őkat a járdán imbolyogva
duzzadni lassan, mint a teliholdat,
vagy fölszállni a tömött villamosra
tehénszemükben álmatag derűvel:
aludj, aludj, még minden lehet újra,
gonosz osztálytárs, aki kezében tűvel
jár a padok közt és mindet kiszúrja,
valahogy csupa léggömb volt az utca,
az enyémet meg egy üres pillanatban
elengedtem és gázzal telefújva
visszahúzta a csillagközi katlan-
ne nézz utána, mondtad, és lefogtad,
aludj inkább, a szemem, sose lesz meg,
dehogynem, mondtad, – bámultam a holdat,
súlytalan űr párnás öblén a terhet.
