A Trónok harca miatt küzdött önértékelési zavarral Maisie Williams

Rovat

Megosztás

A színésznő az életben kislányból nővé cseperedett, míg a karaktere még mindig fiúnak álcázta magát.

A közönség valósággal sokkot kapott, amikor a Trónok harcában Arya egy szexjelenetben tűnt fel, hiszen a sorozat nagy részét kisfiúnak álcázva töltötte a karaktere. Az elmaszkírozásnak és a nemi jellegek elfedésének köszönhetően Maisie Williams színésznőt tényleg sikerült fiússá alakítani. Ehhez rövidre vágták a haját, az orrát sminkkel szélesítették, a mellére pedig olyan hevedert tettek, amivel lapossá tudták tenni a teljes mellkasát. A valóságban azonban a színésznő már elkezdett nővé cseperedni, a változások pedig szöges ellentétben álltak azzal, amit a filmvásznon láttak a nézők.

A fikció és a valóság ellentmondása önértékelési zavarokat okozott a színésznőben.

A második vagy a harmadik évad környéken kezdtem el felnőtté, nővé válni. Ekkor viszont Arya még mindig fiúnak álcázta magát – mondta a színésznő a Vouge-nak adott interjújában, majd azt is hozzátette: Az évből hat hónapon keresztül szörnyen éreztem magam, és szégyent is éreztem egy ideig.

A forgatások végeztével viszont visszaállt a harmónia, és most, hogy már nem kell takargatnia magát, igyekszik minél jobban megélni nőies oldalát. Divatbemutatókon vesz részt, imádja a sminkeket és a dizájner ruhákat, és fittyet hány arra, hogy sokan még mindig Arya Stark-ot látják benne. A haját is bátran viseli már, hiszen nem kell fiús frizurát hordania. Láthattuk már rózsaszín, szőke, lila és ébenfekete hajjal is. Ti mit gondoltok a változásról? Itt van 7 dolog, amit nem tudtál a Trónok harca sztárjáról!

Főkép: vdrome.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta