Ezt nézed:  / Hírek / Színes / X-Faktor 2016: idén is egy tini győzedelmeskedik?

X-Faktor 2016: idén is egy tini győzedelmeskedik?

2016. november 30. /szerda/

Már hónapok óta folyik a küzdelem a 27 millió forintnyi értékű nyereményért, amit az X-Faktor ajánlott fel annak a személynek, aki az idei versenyben győzedelmeskedik. A mentorok egyetértenek abban, hogy az új generáció tagjai, a mai tinédzserek pimaszul tehetségesek, habár a múlt hétvégén az egyik fiatal versenyző, Vince Aliz Liza kapott ki a 25 év felettiek csapatában versenyző Fejes Szandrától.

Aki egyébként harmadjára nyert párbajt ezzel a húzásával, amihez a nézők segítették hozzá. Ugyanis a mentorok nem tudtak dönteni a 2016-os X-Faktor történetében először, így a borítékban lévő név döntött, a legkevesebb szavazatot azon az estén pedig a 19 éves Liza gyűjtötte a nézőktől.

Már csak öten maradtak versenyben, köztük a vitathatatlanul nagyon erős két tiniversenyző, a 15 éves igrici fiú, Mata Ricsi, illetve a 16 éves sonkádi lány, Opitz Barbi. Kíváncsian várjuk mi is a fejleményeket, hogy a tavalyelőtti tinisiker folytatódik-e, és az akkor 15 éves Tóth Andi után esetleg egy újabb tinédzser dönti le a többi versenyzőt, és hódítja-e meg a műsort.

Hiszen, ne feledjük, Opitz Barbi még hátratett kézzel is le tudja nyűgözni a mentorokat és a nézőket is.

 

A lány édesanyja a Blikknek nyilatkozva azt mondta, hogy Barbira jó hatással van mentora, Tóth Gabi segítsége.

“Barbi sosem volt egy harsány kislány, ritkán mutatta ki érzelmeit. Ám amióta Gabi szinte pótanyukaként foglalkozik vele hétről hétre, teljesen megnyílt, többet mosolyog és nyitottabb lett a világra! Nagyon jó hatással van rá a műsor, és nemcsak az énektudása, de a személyisége is sokat fejlődött”  

– meséli az anyuka.

Mata Ricsi családja pedig kész feladni a vidéki életet is csakhogy támogatni tudják a fiatal énekespalántát álmai elérésében. Az apuka a Blikknek nyilatkozott ezzel kapcsolatban.

“Óriási szó ez nekünk és az igricieknek, hogy Ricsi a semmiből egy ilyen nagy műsorba bekerült, és szeretnénk, hogy ez a népszerűség meg is maradjon. Akárhogy is alakul a műsor, Ricsi nagy valószínűséggel Pestre költözik majd januártól, ám egyedül semmiképp nem vágna neki, hiszen hatalmas a főváros, ő pedig gyerek még ahhoz, hogy egyedül éljen. A tervek szerint majd kibérelünk egy lakást, és azonnal munkát keresünk. Ehhez természetesen az kell, hogy kifizessük a kau­ciót, de mindannyian elkezdünk majd munkát keresni, amint a fővárosba érünk, és így sikerülhet is a cél. Biztos munkával könnyebben támogatjuk majd Ricsit is a karrierje kezdetén, idehaza főleg alkalmi munkák vannak” 

– meséli az apuka.

 

Nektek melyik fiatal a szimpatikusabb?

Opitz Barbi & Mata Ricsi
Szerinted Opitz Barbi - Mata Ricsi végső döntő lesz?

Borítókép: Rtl.hu

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share