Ezt nézed:  / Zene / Hangfoglaló Program: ez volt a 4. évad

Hangfoglaló Program: ez volt a 4. évad

Minden eddiginél sűrűbb évet tudhat maga mögött az NKA Hangfoglaló Program, amely több koncerten, háttérbeszélgetésen, workshopon, fesztiválon és egy névváltáson is túl van. A könnyűzene ügyét már negyedik éve támogató program 9 alprogramja külön-külön is kiemelkedő eredményeket tett le az asztalra.

A könnyűzene örökségének megőrzésétől kezdve a hazai zenekarok nemzetközi piacra lépésének előmozdításán át a zenei menedzsment támogatásával bezárólag rengeteg előrelépés történt.

A mögöttünk hagyott évben elindult a Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogram, amelynek legsikeresebb rendezvényén, a tizenegyedik állomásánál járó Hangszert a kézbe interaktív, zenei kiállításon már több mint harminc ezren ismerkedtek a zenéléssel. Több ezer látogatót vonzott a CSTP FESZT is a Várkert Bazárban, ahol a három év támogatott zenekarai adtak remek koncerteket, miközben az A38 Hajón az örökségmegőrzéssel és a menedzsmentképzéssel foglalkozó alprogramok konferenciái zajlottak. A lassan véget érő esztendő egyik legnagyobb eredménye, hogy elindult a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes), azaz a magyar könnyűzene szervezett külföldi megjelenítése. Ennek köszönhetően nemcsak jelentős showcase fesztiválokon volt érzékelhető a magyarok jelenléte, de több zenekarunk is ígéretes lépéseket tehetett a nemzetközi karrier útján.

Évről évre az Induló előadók pályázatát övezi a legnagyobb érdeklődés: az előadónként 2 millió Ft támogatással járó lehetőségre idén összesen 317 zenekar és/vagy zenész jelentkezett. Közülük összesen 84 előadót hívtak be az A38 Hajón zajló meghallgatásra. Arról, hogy kik kerüljenek a programba a neves zenészekből és zenei szakemberekből álló, 15 fős zsűri döntött.

A grémium javaslata alapján az NKA Hangfoglaló Program Ideiglenes Kollégiuma a 2017/2018-as évadban az alábbi 20 zenész és/vagy zenekar részesülhet az Induló előadói alprogram összességében 40 millió forintos támogatásában. Ők a Hangfoglaló Program idei nyertesei. Ismerjétek meg őket!

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.