Ezt nézed:  / Suli / Hatalmas szíved van? Jár az érettségi!

Hatalmas szíved van? Jár az érettségi!

Az ész és a tudás mellett az önkénteskedés az új elvárás.

2016-tól új feltételt vezetnek be az érettségizni vágyóknak: 50 órát kell önkénteskedniük egy általuk választott szervezetnél, intézménynél. A szabály azon diákokra vonatkozik, akik 2012 szeptemberében vagy annál később kezdték meg középiskolai tanulmányaikat. Az ötven órás közösségi szolgálat elvégzésére három év áll rendelkezésükre, egészen pontosan a kilencedikes és tizenegyedikes koruk közti időszak.

Az önkénteskedés ideje ötven óra, ami három év során, ha pedig az iskola beleegyezik, akár nyári szünet alatt teljesíthető. Csak olyan feladatokat végezhetnek a kamaszok, melyekből sem nekik, sem az őket fogadó félnek nem származhat anyagi haszna. A diákoknak a közösségi szolgálat alatt naplót kell vezetniük, amivel igazolni tudják, hogy részt vettek a programban.

Az érzelmi intelligenciát is fejleszteni kell

Az iskolák célja, hogy gazdag tudással rendelkező fiatalokat indítson el a nagyvilágba, ennél azonban talán még fontosabb, hogy ezek a fiatalok a világra nyitott, segítőkész, toleráns emberekké váljanak.
A program küldetése is ez: szemléletformálás, érzékenyítés, nevelés, motiváció. Az Ökumenikus Segélyszervezet szerint pedig maguknak a diákoknak is meg kell fogalmazniuk magukban egy célt, amit szem előtt tartanak majd a feladat elvégzésekor. Például: “Szeretném felvidítani a beteg gyerekeket.” Ha már tisztában vannak céljaikkal, az ennek megvalósításához szükséges eszközöket kell sorra venniük.

beteg gy

 Sokan negatívan állnak hozzá az önkénteskedés kérdéséhez: “Újabb feladat, amit le kell tudni, lehetőleg minél hamarabb, ráadásul mivel kötelező, biztos mindenkinek elmegy tőle a kedve.” Helytelen elgondolás ez. Elvégre a tantárgyak tanulása is kötelező. Kérdem én, ha nem lenne az, ki forgatna a kezében szabadidejében kémia- vagy fizikakönyvet? Aki elsajátítja a bennük foglaltakat, nem azért teszi, mert muszáj. Hanem hogy megszerezzen egy általános műveltséget, és széles látókörű, értelmes felnőtt váljon belőle. Ugyanez igaz az önkénteskedésre is. Ötven óra közösségi munka ráadásul igazán nem megterhelő. (Ha például napi négy órát segítesz, tizenkét nap alatt elvégzed feladatodat.) A kényszer helyett sokkal inkább az öröm érzése jár majd át, ha látod, hogy szebbé tudtad tenni valaki(k) napját.

Célod elérésével elbüszkélkedhetsz ismerőseidnek, ezzel őket is a segítésre, önzetlen viselkedésre buzdítva, de ha ez a büszkélkedés a közösségi oldalakra feltöltött fotókkal való dicsekvésben merül ki, tudd, a lehető legrosszabb irányt választottad. Tulajdon lelked nem bocsátható áruba három lájkért. Érző (együttérző) lény vagy, s nem robot, ugye?

kz

Akiknek segíthetsz

A tevékenység típusa szerint lehet egészségügyi, szociális és jótékonysági, oktatási és közösségi, környezet-és természetvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi, illetve közös sport-és szabadidős tevékenység óvodáskorú, sajátos nevelési igényű vagy idős emberekkel. Ezidáig 3387 intézmény és szervezet csatlakozott a programhoz. Csak hogy párat említsek közülük: csatlakozhatsz a Boróka Mozgássérült Gyermekek Fejlesztéséért Alapítványhoz, megismerheted a Kéz-csodák Hagyományőrző Egyesület munkáját, könnyebbé teheted a Tokaji Időskorúak Otthona lakóinak életét, de a Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete segítőinek csapatát is gazdagíthatod.  A teljes listát megtalálod a Közösségi Szolgálat Portálon. A kapcsolatot az iskola veszi fel az intézményekkel, de a diákok és szüleik is javasolhatnak szervezeteket partnernek. Választani pedig a tanuló választ. Egy osztályból többen is jelentkezhetnek ugyanarra a feladatra.

voluntary

A döntés tehát a te kezedben. És letelt az ötven óra, kezedben az érettségi bizonyítvány. “Ez a diák színötös!” – lelkendezik Anya és Apa, te pedig magadban mosolyogsz. “Való igaz, na de hogy még a szívem is nagy…?”

Szöveg: Fekete Fanni

Nyújtsd a kezed!
Mit gondolsz a kötelező önkénteskedésről?

Fotók: Weheartit, Instagram