Amikor túlteng az adrenalin
– Pistike, ne kiabálj!
– Pistike, ülj már végre a székre!
– Pistike, odafigyelnél végre arra, amit mondok?
Csak néhány mondat, amit a „rossz” gyerekek fejéhez vághatnak otthon vagy az iskolában. Pedig Pistike nem akar senkinek semmi rosszat, ahogyan a többi hetvenezer magyar fiatal sem, akiket mérgesen küldenek a felnőttek a helyükre. Mert ezek a gyerekek képtelenek sokáig másokra odafigyelni, inkább fészkelődnek, ebből adódóan nehézséget okozhat nekik a tanulás, be nem áll a szájuk, s még az is előfordulhat, hogy feledékenyek. Láthatatlan betegség az övék: figyelemzavaros hiperaktivitás, vagy angol nevének rövidítése után ADHD, amit rengeteg gyereknél nem is észlelnek – és ezáltal a megfelelő kezelésben sem részesülnek.
„Állandóan járt a kezem-lábam”
Aki csak egyszer is találkozik Csabival, rögtön látja rajta, hogy teli van energiával. Viccelődik, izeg-mozog, s ha éppen mókás kedvében van, még táncra is perdül. Színpadra született, állapíthatják meg róla. Az okokra viszont kevesen gondolhatnak: Csabi ugyanis hiperaktív.
– Körülbelül tíz éves voltam, amikor kiderült, hogy hiperaktív vagyok – kezdi a fiatal fiú. – Állandóan járt a kezem-lábam, nem voltam képes egyhelyben megállni, és nem tudta lekötni a figyelmemet semmi. Ekkor vittek el orvoshoz.
A hiperaktív gyerekeket gyermekorvos illetve gyermekpszichiáter fejleszti. Utóbbi például mozgás – és viselkedésterápiára,szociális beilleszkedést és tanulást segítő tréningre küldheti fiatal páciensét. Csabi orvosai a gyógyszeres kezelés mellett döntöttek, a tablettákat naponta kétszer kellett szednie.
– Nyugtató hatású altatót írtak fel nekem. Éjszaka egy egészet, nappal viszont csak egy felet kellett bevennem belőle, így olyankor nem aludtam el, hanem csak elálmosodtam. Pszichológushoz is jártam, de csak egy darabig. Egy idő után – úgy tizennyolc éves lehettem –pedig már a gyógyszereimnek is búcsút intettem.
Nem ismernek lehetetlent
Amerikai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a hiperaktívok fele kinövi zavarát. Viszont akit végigkíséri élete során, annak felnőttkorában még nagyobb terhet jelenthet, mint a kamaszévek alatt. Ugyanis sokan önértékelési problémákkal küzdenek, illetve függőségekbe, dohányzásba, alkoholba menekülnek problémáik elől. Persze olyanok is akadnak, akik megtanulnak együttélni vele. Csabi utóbbiak táborát erősíti. A fiatalember állítja, ezt nem lehet kinőni.
– A helyzet nem javult, ugyanolyan mozgékony vagyok, mint gyerekkoromban, s pörgök ezerrel. Engem nem zavar, és a környezetemet sem. Sokszor kifejezetten jól jön mindez. Mert van jó oldala: az ember mindent elvállal. És amit elkezd, véghez is viszi. Rengeteg adrenalin van benne. Ugyanakkor sokszor nem tud leállni. Én mégis úgy döntöttem, nem szedem tovább a gyógyszereimet, mert nem akarom. Úgy érzem, úgy vagyok jó, ahogy vagyok.
Huncut mosolyát és tréfás mozdulatait magam előtt látva pedig egyet kell értenem vele…
Szerző: Fekete Fanni
Fotók:wallpaper55, weheartit
