A Raoul Wallenberg Humán Szakközépiskola április 13-án postára adott levelet kapott fenntartójától, a Klebersberg Intézményfenntartó Központtól. Ebben az állt, hogy megszüntetik az intézményt, a tanulókat pedig más iskolákba irányítják. Az iskola épületét az Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az NKE kapja meg.
A Raoul Wallenberg Egyesület és a Pedagógusok Szakszervezete is tiltakozott a döntés ellen. A PSZ többek között azt is nehezményezte, hogy a határozathozatalt megelőzően nem kérték ki az iskola dolgozóinak, a Diákönkormányzatnak és a szülői munkaközösségnek a véleményét. A diákok körében is nagy felháborodást keltett a döntés. Az alábbiakban olvashatjátok egyikőjük gondolatait az üggyel kapcsolatban, amelyet facebook üzenetként küldött el a Középsuli.hu-nak.
“Pontosan egy hete tudtuk meg: megszűnik az iskolánk. De valójában, fizikailag nem szűnik meg, nem dől romba: itt fog állni továbbra is, és mások majd másra használják az épületet. Valakik. Mi megbecsültük az iskolánkat. Ápoltuk hagyományainkat, jó hírét keltettük, versenyeken megbecsülést vívtunk ki neki, elvittük hírét külföldre is, óvtuk magát az épületet is. Budapest legnagyobb szakképző intézménye ez: 1200 diákkal és 70 tanárral. Három szakmacsoportban tanultunk itt, a középiskolában évfolyamonként 5 párhuzamos osztályban. Szakképzősként hiányszakmákra készültünk: gyermek- és felnőttápolók, szociális gondozók, kisgyermek gondozók és nevelők, mentőápolók, fogászati és gyógyszertári asszisztensek tanultak itt évtizedek óta.
Az iskolánk a nagy múltú Bem óvónőképző jogutódja, később Ludovika, majd Humán Szakközépiskola; a Móra Ferenc, Balassa, Szentágothai, Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskolákkal olvasztották egybe- már csak ilyen az iskolák sorsa: hol kényszerű házasságok, hol pedig erőszakos válások sodorják az anarchia szélére…. Most viszont végleg megszüntetik. 1200 ember életét, boldogulását, sok fiatal jövőjét, tanáraik pályáját teszik kérdésessé; mert még a legjobb szándékkal sem mondható, hogy előnyös lesz számunkra 6, idegen és más profilú intézményben megtűrt, odairányított, közösségéből kiszakított diákként és tanárként tanulni és dolgozni. Felbomlik hát egy közösség, ami igazán jól működött. Megszűnnek,hagyományok, a Wallenberg-nap, a Wallenberg-díj, a gólyatábor és gólyabál, a versenyek és aranyérmek, a külföldi kapcsolatok; megszűnik a közös, életünk.
Lehet-e így szétszórva újra műhelyé válni, önálló szellemiséget teremteni, sikeresen dolgozni? A mi iskolánk egy humán szakközépiskola. Raoul Wallenberg nevét viseli, aki nagy áldozatot hozott másokért. A faji megkülönböztetés ellen tett, életeket mentett. Mi büszkén viseltük a nevét. A svéd nagykövettől a Wallenberg-család tagjaiig sokan megfordultak itt az elmúlt 10 évben. Figyelt ránk a világ.
Most úgy érezzük, diákok és tanárok, hogy megcsaltak, megraboltak minket. Kihúzzák lábunk alól a talajt. Nem maradhatunk együtt, szétbontják, ami összetartozik, a sok munka, szellemi energia, minden amit közösen építettünk éveken át, most semmivé foszlik.
Ki az aki végiggondolta, hogy mi történik velünk? Hat olyan középiskolába kerülünk majd, amely számunkra ismeretlen, és nem érti egyikünk sem, mi keresni valónk van egy építőipari vagy éppen műszaki szakközépiskolában.
Időt kérünk, mert képtelenség 2 hónap alatt felfogni, megemészteni és véghezvinni egy ilyen átállást, váltást, költözést. Ha van esély van rá, akkor szeretnénk találni egy olyan épületet, ahol Raoul Wallenberg neve alatt együtt folytathatjuk a tanulást- tanítást. Ehhez ragaszkodunk, mert úgy gondoljuk, antihumánus, méltatlan és romboló HATFELÉ SZAKÍTANI minket, s a nevünket elvenni.”
Kép forrása: geodruid.com
