Július utolsó hetében a Középsulit is a felvételi lázában ég. Ennek kapcsán az eheti hét tanára sem középiskolában oktatja a nebulókat, hanem fiatal doktori iskolás hallgatóként maga is oktatta az alap- és mesterképzésre járó egyetemistákat, több szemináriumot vezetett az egyik legnagyobb tekintélyű budapesti egyetem jogi karán. A hallgatók motiváltságáról, a tudatos karrierépítésről, és az első benyomás fontosságáról beszélgettünk P.M.-el, aki idén fogja megszerezni doktori fokozatát.
Milyen témában tartottál órákat?
Doktori hallgatóként társadalomelméleti és filozófiai tárgyakat tanítottam, amelyek kapcsolatban álltak egyes politikai eszmékkel. Igyekeztem szövegközpontú szemináriumokat tartani, tehát az órára mindenki felkészült az esedékes szöveg alapján, majd azt elemeztük, veséztük ki a foglalkozáson.
Mit tapasztaltál, hogyan viszonyulnak a diákok egy fiatal előadóhoz?
Igazából az a kérdés, hogy a fiatal előadó hogyan viszonyul a diákokhoz. A hallgatóknak, ahogy én érzékeltem, nincsenek komoly előítéleteik az előadókkal szemben, így a dolog ott dől el, hogy az előadó hogyan kezd el viselkedni a hallgatókkal. A viszony már az első alkalommal körvonalazódik, például abban, hogy az előadó tegeződésre szólítja-e fel hallgatóit, felsorolja a szemináriumi követelményeket stb.
Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik most kerültek be a felsőoktatásba?
Különböző egyetemek, elétrő karok valószínűleg egymástól teljesen eltérő életpályákat és elképzeléseket jelentenek. Amit talán mindenképpen javasolnék, azt hiszem ezt nekem is javasolták, hogy használják ki jól az egyetemi, főiskolai éveiket. Ez nem azt jelenti, hogy éjjel-nappal a könyveket kell bújni, inkább arra gondolok, hogy folyamatosan tervezzék, gondolják át, mihez kezdenek tanulmányaik befejeztével. Ami talán még fontos lehet: az egyetemi évek alatt legalább egy idegen nyelvet el lehet sajátítani, ez mindenképpen jól jöhet a későbbi karrierépítésnél.
Hogyan élted meg a tanári szerepet?
Eleinte, ahogy szerintem mindenki, furcsának találtam, hogy annyi év hallgatói lét után én kerültem előadói szerepbe. Ezt azonban pár alkalom után meg lehet szokni. Jól át kellett azonban gondolnom, hogy hogyan készülök fel az órákra, mit fogok mondani, hogyan kezdeményezzek aktív hozzáállást a hallgatók részéről. Arra is figyelni kell, hogy nagyjából mindenki szóhoz jusson, és ne váljon a szeminárium valamelyik intenzívebb hallgató one-man show-jává.
Az elvárásaid és a tapasztalataid mennyiben fedték egymást?
Nagyjából azt kaptam amire számítottam, egy fontos dolog kivételével. Ha az ember jó órát akar tartani, arra kétszer-háromszor annyit kell készülnie, mint arra korábban számítottam. Ez az amit nem lehet megspórolni, mert igencsak meglátszik a bizonytalanság, ha nem készül az ember. A jó előadókon kívülről talán nem látszik, hogy mennyit készültek, mivel olyan természetesen tartanak előadást bonyolult kérdésekről. Azonban biztosak lehettek benne, hogy e természetesség mögött rendgeteg munka van.
Belevágnál újra a tanításba?
A tanítástól talán kevés ember írtózik miután már belekóstolt. Persze nekem is van ismerősöm akinek egyáltalán nem tetszett és nem vállalná újra. Én nem ez utóbbi körhöz tartozom, mindig szívesen tanítanék újra. Természetesen itt a tanítás keretei a kérdésesek, vagyis arra a kérdésre adandó válasz, hogy mit, mikor és mennyiért. Valamiből ugyanis élni kell, és az intenzív tanítás egész embert kíván.
A fiatalabb diákok mennyire érzékelték az egyetemista léttel járó felelősséget? Önállóak voltak?
Általában a felelősség és az önállóság mértéke az egyetemi, főiskolai évek előrehaladtával növekszik a hallgatóknál. Egyrészt egyre jobban kiismerik a felsőoktatás működését, az egyetemi élet szokásait, másrészt körvonalazódik bennük, hogy a megszerzett tudással mit szeretnének kezdeni. A szerencsésebbek erre inkább előbb jönnek rá, mint utóbb. Természetesen sok múlik a felsoktatási intézmény nyújtotta lehetőségeken is. Jártam olyan egyetemen, ahol körülbelül minden hallgatói problémára létezett egy iroda, amit szintén hallgatók vezettek. Ez mindenképpen többet jelent, mint bejárni egy hivatalszerű intézmény előadásaira, illetve csak az esti bulikon találkozni az évfolyamtársakkal. Egyetemeink többségében még mindig az utóbbi szellem uralkodik, ami komoly versenyhátrány a nyugati egyetemekkel, egyetemi központokkal szemben.
Kép forrása: nonsensicalgibberish.com
