Egy délutáni, egyórás beszélgetés során kérdeztem Patocska Olivért. De hogyan konferáljam be őt a cikkben hosszabban? Éppen ezen gondolkozom. Mint volt ByTheWay tagot, mint egy zenész-filozofikus karaktert, mint egy magánembert, aki elmondta nekem a véleményét, és elmesélt meghökkentő sztorikat egy decemberi délutánon? Mindhárom előkerült, de egyiket sem tudnám 100%-ban ráaggatni.
Tehát interjú készült a sráccal, akinek álma, hogy a Madison Square Gardenben énekeljen, aki karácsonyi adománygyűjtő körutat szervezett, minek hatására több százzal csökkent lájkolóinak száma a Facebookon, illetve aki a későbbiekben Ausztráliát szeretné meghódítani, akinek nagy világmegváltó, világot megjavító tervei vannak, és akitől megtudtam, hogy régen a rózsaszín a fiúk, a kék pedig a lányok színe volt.
Egy biztos: a fura történések mellett az is igaz, hogy szabadszellemű a srác. Számára az a normális, hogy mindenkinek más a normális, vagyis nincs normális:
„(…) Nincsen tökéletes képlet arra, hogy hogyan éljen egy ember. Én nem mondhatom, hogy a tökéletes út, hogy te 18 évesen befejezed a gimnáziumot, elmész főiskolára, megcsinálsz egy mastert, utána abban a szakmában dolgozol életed végéig. Neked az jó lesz, ha mindennap felkelsz hatkor, edzel, reggelizel, elmész dolgozni, hazamész, takarítasz, tusolsz, lefekszel aludni, és újrakezded, és hétvégén elmész kirándulni a családoddal, mert így normális. Valakinek lehet pont az a tökéletes élet, hogy te felkelsz tizenkettőkor, kinyitod a hűtőt, üres, rendelsz magadnak egy pizzát, megeszed, lejátszol egy kört valamelyik számítógépes játékon, aztán közben/utána otthonról megcsinálod a munkádat. (…) ”
Az előtérbe kerülő témák közül a leglightosabbak a külföldi tapasztalatai voltak.
„(…) Éltem egy évet Münchenben, egy évet London mellett. (…)”
Kicsit már földrajzi vizekre evezve beszélt Olivér a magyar központosított közigazgatási rendszerről, miszerint a tőke és az ember nagy százaléka a fővárosba húz, míg Nyugat-Európában sok-sok „főváros” létezik.
„(…) Angliában ez úgy működik, hogy ott van Anglia, vegyük most csak Angliát, és ne az egész Nagy-Britanniát, ott van Anglia és tele van nagyvárosokkal, és mindegyik egy régiónak a nagyvárosa. Ők egymással versenyeznek gazdaságilag, sportteljesítményben, szociálisan. (…)”
Rákérdeztem arra is, hogy vajon miért lát ilyen összefüggéseket Nyugat-Európa és Magyarország között, mitől látja ezt komplexebben, mint azok a fiatal srácok és lányok, akik nem laktak külföldön.
„(…) Lehet iskolában is tanulni, de addig úgysem fogja megérteni, amíg nem megy házhoz. (…)”
– utalva arra, hogy a gyakorlati oktatást részesíti előnyben.
És miért is jött vissza mégis?
Jött az X-Faktor. Jött a ByTheWay. Majdnem el is veszítették. Majdnem meg is nyerték. Majd kilépett.
Az elején említett normáknál feljött az X-Faktor legjobb 12-je. A verseny. A verseny, ahol mindenki a másik ellen küzd, mint egy iskolai vetélkedőn. És úgy tűnik, valóban iskolai vetélkedő. Gyermeteg veszekedések és gyermeteg szituk.
„(…) Ott volt az X-Faktor, és ugye ott volt a 12 döntős, és mindenkiben benne volt a versenyláz, riválisként látták a másikat, méregették az ’ellenfelet’, egymás előtt nyilván nem , mert közben mindenki szeret mindenkit, és aztán az van, hogy vége a műsornak, és mindenki rájött arra, hogy úú, ez gáz, tényleg ezt csináltuk eddig, pedig ez csak egy műsor (…) ez egy kaland volt, amit együtt kell örömben és békességben átélni. (…)”
Persze a ByTheWay-ben is voltak problémák, elsősorban nem is a tagok közötti konfliktusra gondolok, hanem a menedzserrel való összetűzések sztorija következik:
„(…) Kolosi Pétertől, az RTL programigazgatójától kaptam egy nagyon jó tanácsot egy életre. Egyszer behívatott minket így együtt, mert volt egy kis feszültség, ami akadályozta a gördülékeny munkát. Természetesen kifakadtunk es elkezdtük sorolni a problémáinkat, a sérelmeinket, mire ő leállított minket, és valahogy így szólt: ’Álljunk meg, engem ez nem érdekel, nem érdekel, hogy miért. Tudunk együtt megoldást találni vagy nem? Gondoljátok, hogy ha mostantól így meg így mennének a dolgok, akkor tudnátok együtt dolgozni? Megoldható, hogy így menjenek a dolgok? Igen? Akkor tudtok. Nem? Nem is akartok? Akkor kész, el kell engedni es kész.’ Meg tudjuk oldani a problémákat? Ne arról beszéljünk, hogy mi a probléma, a megoldásokról beszeljünk.(…)”
Segítség volt ez az életfelfogás srác magánéletében is:
„(…) Nekem kellett ez a beszélgetés ahhoz, hogy én hosszú távon erre rájöjjek. Hasznos volt a párkapcsolatomban is, és a karrierem szempontjából is ez a tanács. (…)”
Olivér megosztotta velem annak a mechanikáját, hogy mi történik akkor, ha egy zenekarból, egy csapatból kilép az egyik fél.
„(…) Ha üzletileg nézzük: van egy csapat, négy tagból áll, jól megy, sikeres, hívják, szerepel, díjat nyer, jön a lemez, jön a nagykoncert, minden full, fut a szekér, majd egyszercsak jön egy tag, azt mondja, hogy ő innen kiszáll személyes és üzleti okok miatt is. Ezt lekommunikálja valahogy a menedzsment és a csatorna a sajtó felé, nyilván figyelniük kell, hogy hogyan, mert rossz kommunikációval elég nagy közönséget veszíthetnek, ami nem tesz jót semmilyen szempontból. Továbbá házon belül meg kell oldani a feszültséget is, és el kell dönteni, hogy hogyan tovább a csapattal, és a kiválni kívánó taggal is. (…)”
Olivér jövőbeli terveibe tartozik az Ausztráliába való kiutazás és a Madison Square Garden mellett az angoltudása fejlődése miatt egy fősuli elvégzése, valamint a ByTheWay-ben a Mosolynappal (minden hónap 18-án tartják) elkezdett világmegváltó munka folytatása is. Emellett azt is megtudtam, hogy még annak is örülne, ha sokfelé lenne egy-egy ingatlanja.
