Cikkünk elolvasása után hálás leszel azért, hogy iskolába járhatsz.
Alighanem mindenkivel előfordult már, hogy ilyen vagy olyan okból, de egy reggel arcát a párnájába temetve halk és panaszos nyöszörgéssel adta a világ, vagy az őt keltekető személy tudtára, hogy semmiképpen sem akar iskolába menni. Bár ez az érzés teljesen érthető, cikkünk szeretne rávilágítani arra, hogy jócskán akadtak a történelem során olyan gyerekek, akikre egy röpdolgozatnál nagyobb szenvedés várt.
Közülük még a „bűnbakok” jártak a legjobban, mert a királyi és főnemesi sarjak hosszú évszázadokon keresztül elmaradhatatlan kísérői osztozhattak gazdáik luxusában, így nemritkán fejedelmi életet éltek és megalapozandó a jövőjüket, tanulhattak. Ám, ahogy azt titulusuk is mutatja, feladatuk komoly árnyoldala volt, hogy ha a leendő uralkodók és döntéshozók hibáztak tanulás közben, vagy nem megfelelő módon viselkedtek, akkor őket hagyták helyben helyettük. Mindez azt a célt szolgálta volna, hogy a jövő vezetői rosszul érezzék magukat barátjuk fájdalmát látva, de sokan közülük szadista élvezetet leltek a pofozás, vagy megvesszőzés látványában és valósággal keresték a számukra semmi veszélyt sem jelentő bajt. A „vert fiúk” közül sokan ezért néha lábra sem tudtak állni.
Kéményseprő-tanoncnak lenni elsőre nem hangzik rosszul, de aligha próbálná bárki is ki. A mesterek keze alatt ugyanis többnyire senkinek sem kellő árvák dolgoztak, akik gyakorlatilag gazdájuk tulajdonának számítottak. Mivel a kémények rendszerint szűkek voltak, az azokba lemerészkedő gyerekek csak annyi ételt kaptak, hogy életben maradjanak, biztosítófelszerelésről pedig még csak nem is hallottak. Ha nem tudtak megkapaszkodni mászás közben, akkor halálra zúzták maguk, ha pedig minden koplalás dacára beszorultak, mesterük nem törte magát, hogy kiszabadítsa őket, mert egy kémény szétverése és felépítése többe került, mint egy új segéd az árvaházból.
Azonban még ez a poszt is irigylésre méltónak tűnt a viktoriánus szlengben pontosan nem tisztázott okok miatt „tosher-nek” nevezettek és a sertést jelentő „mudlark”-nak hívottak szemében.
Ez persze nem csoda, mivel az előbbiek az emberi mocsokkal és agresszív patkányokkal teli csatornákat túrták éjt nappallá téve, abban reménykedve, hogy találnak valamit, amit megtisztítva eladhatnak. Míg az utóbbiak apály idején a csatornáknál semmivel sem tisztább, dögökkel és hullákkal teli Temze torkolatánál próbáltak szerencsét, azt kockáztatva, hogy az abba a környező gyárakból beleeresztett vegyszerek a bőrükre kerülve vagy belélegezve súlyos és maradandó egészségügyi károkat okoznak nekik. Magától értetődő módon a legkisebb hiba és figyelmetlenség is elég volt ahhoz, hogy a gyerekek szörnyű halált haljanak.
Felsorolásunkat a legnyomorultabb munkát végző „üzemi kurkászókkal” zárjuk. A második ipari forradalom idején a gazdag szövőgyár-tulajdonosok a kéményseprőkhöz hasonlóan előszeretettel fogadtak örökbe árvákat, ám őket sem humanitárius, hanem szigorúan csak számító gazdasági megfontolások vezették. Az adoptált szerencsétlenek ugyanis a létező leghálátlanabb és legveszélyesebb feladatot, a gépekbe beragadt, vagy azokból kiesett, de még felhasználható gyapotdarabkák összeszedését végezték. A napi tizenkét-tizennégy órát dolgozó, alultáplált páriák többnyire igen rövid, de annál nyomorúságosabb életük minden ébren töltött percében a gigászi monstrumok között szaladgálva, vagy alájuk bemászva mentették a nyersanyagot. Ez pedig hallatlanul veszélyes volt, mivel ha nem figyeltek oda, jó esélyük volt arra, hogy elveszik valamelyik karuk vagy lábuk, esetleg beleakad egy pörgő-forgó szerkezetbe a hajuk és a masina megskalpolja őket. A pihenés szót hírből sem ismerő gyerekek még vasárnap sem lazíthattak, mert ilyenkor azokat a gépeket takarították, amiktől mindennél jobban rettegtek.
Amikor tehát legközelebb nem akaródzik iskolába menni, érdemes belegondolni, hogy bármilyen rossz is a helyzetünk, senki helyett sem vernek meg ráadásul a lassú éhhalál és a csatornába fulladás réme sem fenyeget, az alattomos mérgek és a gyilkos szövőgépek jelentette veszélyről nem is beszélve.
Írta: Kulim Ilona
Foto:embarazoactual.com, wikipedia.org, static.wixstatic.com
