Több réteg firka van rajta, mint festék. Látott puskákat, könnyeket és titkos üzeneteket. Egy iskolapad monológja.
„Éreztem a remegő kezeket dolgozatírás közben, amikor az izzadságcseppek a lakkozásra hullottak. Rejtettem már el telefont, amit órán használtak a pad alatt. De a legdurvább az a két név volt, amit körzővel véstek belém három éve: »Andris + Bea«. Minden nap láttam őket egymás kezét fogni alatt. Aztán tavaly valaki dühödten, fekete filccel áthúzta és besatírozta az egyik nevet. Én őrzöm a szakítást, amiről senki nem mert beszélni hangosan. A fa nem felejt, a diákok igen. Én vagyok a néma tanúja a felnövésteknek.”
