A munka ünnepe nem hiába kapta ezt az elnevezést! Az 1800-as években, a mai szemmel nézve elviselhetetlenül hosszú, 12-14 órás műszakok egyáltalán nem mentek ritkaságszámba, ez pedig nem volt sokáig tartható!
Miközben Angliában több törvényt is hoztak, hogy a nők és a gyerekek „csupán” napi tíz órányi robotolásra legyenek kötelezhetők, ezeket sokáig nem, vagy igen lazán tartották be. Sztrájkról csak a legmerészebbek, vagy azok álmodoztak, akiknek nem volt semmi vesztenivalójuk, mert jogaikat semmi sem védte. Ergo jó eséllyel lapátra kerültek, ha lázadni mertek. Éppen ezért osztatlan megdöbbenést keltett, hogy 1856-ban előbb Sydney, majd Melbourne kőművesei vívták ki maguknak a nyolcórás munkanapot.
Ez új lökést adott a több pihenésre vágyóknak. Az ügyet zászlajára tűző amerikai Knights of Labor szakszervezet tagsága két kurta esztendő alatt hetvenezerről hétszázezerre nőtt, és más, hasonló célokért küzdő alakulatok is a sokszorosukra duzzadtak. Egyre többen akartak változást, így
1886. május 1-jén az USA-ban egy kiterjedt, legalább háromszázezer, ám egyes becslések szerint félmillió fő által támogatott tüntetésekkel tarkított sztrájkhullám vette kezdetét.
Ez persze sokaknak nem tetszett: a gyáriparosok gyakran rendőrsorfallal körülvéve juttatták be a sztrájktörőket az üzemekbe, hogy zavartalanul folytatódhasson a termelés. Ez hallatlanul felingerelte a jobb körülményekért küzdő chicagói protestálókat, és május 3-án rátámadtak a McCormick aratógépgyárba igyekvőkre. A karhatalom nem tétlenkedett: közéjük lőtt. Válaszképpen másnap az érintettek a Haymarket Square-en mutatták meg, hogy nem félnek.
De mikor a rendőrök fel akarták oszlatni a békés tiltakozást, a munkások közé vegyült anarchisták bombát dobtak rájuk. Azonnal kitört a káosz, és valóságos csodának kell tekintenünk, hogy összesen hét egyenruhás és négy demonstráló lelte halálát. A közvélemény vért akart, és bár soha nem derült ki, hogy pontosan ki hajította el a pokolgépet, nyolc gyanúsítottat állítottak a bíróság elé. Végül egy kirakatpert követően négyet ki is végeztek közülük, egy pedig, hogy elkerülje a szégyent, öngyilkos lett. Ez sokakban mély nyomot hagyott.
Nem véletlen, három évvel később a szocialista és munkáspártokat tömörítő II. Internacionálé vezetősége úgy döntött, hogy a sztrájk első napját teszik meg a nyolc órás munkanapért folytatott küzdelem dátumává. Aztán, ahogy változtak az idők, egyre több és több kormány emelte a hivatalos ünnepnapok közé május 1-jét.
A kezdeményezés népszerűségét jól mutatja, hogy idővel a katolikus egyház sajátos ellenlépésként a magáévá tette azt. A hívők emiatt május elsején Jézus nevelőapja, Munkás Szent József előtt tiszteleghetnek.
Ugyanakkor, az Amerika Egyesült Államokban elsőre kissé meghökkentőnek ható módon nem a mészárlás napján kapják meg a keményen dolgozók az őket megillető elismerést, hanem minden szeptember első hétfőjén. Ennek oka, hogy az ottani hatalmasságoknak a legkevésbé sem tetszett, hogy egy szocialista alapállású, megannyi rendőr halálával járó sztrájk dátuma generációkon át beleivódhat a köztudatba. Még maga a későbbi elnök, Grover Cleveland is május elseje ellen lobbizott.
G.K.
