A Középsuli.hu szerkesztőségének nagy része nem mai csirke már. Persze itt van a mi Andrisunk, akinek a tojáshéj még a fenekén van, mégis meglett ember lett, aki fenntartja saját magát. Megihletett minket a ballagás szele, így visszaemlékeztünk, hogy megoszthassuk veletek, számunkra mit nyújtott e jeles nap.
Vali
Magára a ballagási ünnepségre, ami a suliban volt már alig emlékszem, mert nem volt benne túl sok különlegesség. Egy szép esemény volt, szerencsére nem húzodott el sokáig, nem hangzottak el felesleges beszédek, de nem volt benne nagy extra sem. Mivel azonban koleszos voltam, így megérintett, hogy a legjobb barátaimmal megnő majd köztünk a távolság, és el kell engednem azokat, akikkel négy évig együtt éltem. Ez nem volt könnyű, féltem, hogy rámegy talán a barátságunk is. A kapcsolatok megváltoztak ugyan, tényleg nem találkozunk és beszélünk annyit, de a mai napig tudunk egymásról, elmegyünk néha kajálni, moziba, szórakozni.
Mindezekkel együtt azonban azt is tudtam, sokkal szabadabb leszek, nem lesz többé meghatározva, meddig mehetek ki, nem várnak a nevelők a kollégiumban, nem kérnek számon, és teljesen más lesz az időbeosztásom. Ez így is lett, és bár több, mint egy évig minden nap hiányzott kicsit a régi kerékvágás, mégis jól alakult minden. Úgyhogy szerintem a ballagás unalmas, de egyben nehéz is, mert valami tényleg véget ér, de ezzel egyidőben óriási, hogy tényleg egy szabadabb élet vár.
Dóri
Nálunk a ballagás úgy telt, mint a filmekben. Összegyűltünk páran lányok, sminkeltünk, hajat csináltunk. Az öltözéken szerencsére nem kellett sokat vacakolni, a szalagavatóra varratott ruhánkat viseltük. Igazából nálunk ez nem számított akkora ünnepnek, de annyira azért igen, hogy egy pár órára elfelejtsük a hétfői közelgő érettségit. Emiatt viszont az esti buli és ünneplés elmaradt, mindenki ment haza bújni a könyveket még az utolsó percben is.
Fanni
Első ballagasomhoz jó és kevésbé jó emlékek is fűződnek. Boldog voltam, mert felvettek a hatosztályos gimnáziumba. A ballagást – éneklés, lépcsőn levonulás- előtte átgyakoroltuk. A nagy napon osztálytársaink búcsúműsorral kedveskedtek nekünk. A legmeghatározóbb vagy inkább legszomorúbb viszont az a tudat volt, hogy egyik barátnőm maradt az általános iskolában. (Négyen alkottunk egy baráti kört, ebből hárman ballagtunk.) Gimnáziumi ballagásomnál szintén többen elpityeredtek- még az egyik fiú is. Jó közösség volt, a hatodik év végére összekovácsolódtak a klikkek. De már ennek is két éve- ha a Jóisten is úgy akarja, egy év múlva már a diplomaosztómnak örülhetek
Andris
Igazából én akkor Bécsben laktam és dolgoztam, amikor a ballagás volt, szóval nem mentem el, mert dolgoznom kellett, és csak érettségire utaztam haza. Csak magyarból és matekból kellett érettségiznem, és szerdán már mentem is vissza Bécsbe, mert csütörtökön már dolgoztam is megint. Kicsit tényleg kavalkád volt az én gimis éveim vége, mert az utolsó évben váltottam sulit, aztán négy hónapig bejártam órákra, összesen tizennégyre, mert a többiből előrehozottam volt. Az előző osztályomból voltak, akik hiányoztak. Aztán, amikor eljött a félév, és magántanuló lettem, akkor döntöttem el, hogy Bécsbe szeretnék menni. Igazából én az ilyen iskolai eseményeket, mint a ballagás, szalagavató sosem tartottam fontosnak, egyiken se voltam, se a sajátomon, se másén, de igazából nem is hiányzik most sem, mert nem az én műfajom ezek a röghöz kötött hagyományok. Mindig is ádázul ellenálltam, hogy ilyenekben részt vegyek, mert nem tartottam őket túl egyedinek, én pedig mindig a saját fejem után szerettem volna menni. Minden évben skippeltem valahogyan: kilencedikben fogorvos, tizedikben betegség, tizenegyedikben családlátogatás, tizenkettedikben meg szimplán hazudtam valamit, hogy miért nem tudok elmenni. A sajátomra meg azért nem mentem ugye, mert Bécsben dolgoztam. 🙂
Anna
Én olyan iskolába jártam, ahol hagyományosan este volt a ballagás. Az esemény fénypontja az volt, amikor világtó buzogánnyal mutattak be egy formagyakorlatot a fiatalabb diákok. Ez elég látványos volt a sötétben. Én több, mint 10 éve érettségiztem, és akkor még nem volt igazán elterjedt a digitális technika és az internet, ezért izgatottan vártuk, mikor hívják elő a fényképeket a szülők. Azokat azután kölcsönkértük egymástól, és persze soha nem adtuk vissza. 🙂 Az igazgatónk beszéde is elég viccesre sikeredett. Közel voltunk a 2001 szeptember 11-i terrortámadás időpontjához, ezért úgy döntött, arról győzköd minket, hogy legyünk jó emberek, nem úgy, mint a terroristák, akik csúnya, rossz emberek voltak. Alig bírtuk visszafojtani a röhögésünket. 🙂
