Ezt nézed:  / Pszicho, szex / “Csak egy éjszakára kellettem, aztán eldobott.”

“Csak egy éjszakára kellettem, aztán eldobott.”

„Egy idegen fekszik az ágyamban”-énekli vidáman Katy Perry Last Friday night című slágerében. Egyre több fiatal bonyolódik egyéjszakás kalandokba- de tényleg boldogabbak lesznek tőle? Előző cikkünkben már olvashattál egy lány őszinte vallomásáról, melyben megosztotta velünk az ő egyéjszakás kalandját. 

A viktoriánus korban egyedül a gyermekáldás céljából volt megengedett a szex. Egy mai  tini valószínűleg már csak nevet ezen.

– Az elmúlt hatvan évben változtak a legtöbbet a párkapcsolatok, de már a húszas években elkezdődött azok átalakulása. Megjelentek az első autók, és a fiatalok azzal jártak, így kikerültek szüleik látóköréből, s azok nem tudták ellenőrizni, hogyan udvarol fiuk. A hatvanas években pedig végigsöpört a világon a szexuális forradalom, mely azt hirdette, hogy az emberek szeretkezzenek élvezetből! A központba kerülő feminizmus hatására a lányok nagyobb szabadságot kaptak. Illetve megjelentek a fogamzásgátlás új módszerei – meséli Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, aki a Károli Gáspár Református Egyetemen tartott előadást, a KAPSZLI Szakmai Napokon.

DSC03826 p

Hevesi Kriszta

 

A szexuális forradalom olyan sikeres volt, hogy a XXI. század embere bárkivel hajlandó lefeküdni, legyen az a legjobb barátja, vagy egy vadidegen.

Még a csapból is a szex folyik

A kamaszok szabados viselkedésére nagyban hatott a televízió. A legtöbb videóklip erotikus tartalmú, de a dalszövegek sem a napocskáról és kiscicákról szólnak. A Gallup 2009-ben 174 zeneszámot vizsgált meg, ezek 92%-ában találtak szexuális együttlétre vonatkozó üzenetet.

florida

Flo Rida azt akarja, “fújd meg a sípját”.

 

beyo klipp

Még az egyik legtehetségesebb énekesnő, Beyoncé is gyakran ledobja a textilt.

 

A főműsoridőben sugárzott sorozatok szintén hemzsegnek a szexjelenetektől, mutatta ki egy másik felmérés. A szerelmeskedő szereplők 20%-a nincs párkapcsolatban, 15%-uk pedig röviddel az együttlét előtt ismerte meg egymást.

Amit a tévé megmutat, azt a világháló elérhetővé tesz. A Tinder nevű oldalon például a felhasználók kifejezetten szexkapcsolatot keresnek.

„Szia! Van kedved szexelni?”

– Az egyéjszakás kalandok (angolul hokk up) romantikus érzelmek és elkötelezettség nélküli  szexkapcsolatok. Több változata is van: a ’Friends With Benefits’ és a ’Booty Call’. Ez előbbire azt is szokták mondani, hogy barátság extrákkal. Szexbarátság, de azért a felek táplálnak egymás iránt baráti érzelmeket. Egy ilyen kapcsolatnak szabályai vannak, például titoktartás, vagy hogy nem kerülhetnek szorosabb viszonyba. Ez utóbbi szintén elkötelezettségmentes és nem monogám kapcsolat. Fő oka a vonzerő. Például valaki meglát a neten egy csinos lányt, és ráír, hogy feküdjön le vele.

10881683_10203562283953667_7913253048545141884_n

Hevesi Kriszta maga is kapott ilyen üzenetet. Pontosabban őt kávézni hívták. Finoman visszautasította a férfit, mire az fotót küldött a nemi szervéről. Született úriember.

Tényleg megéri?

Az elmúlt években egyetemistákat kérdeztek egyéjszakás kalandjukról. Arra, hogy mit gondoltak másnap, 35% azt felelte, hogy megbánta, 11% zavarodottságot érzett, 5% pedig kellemetlenséget. Egy másik felmérés bebizonyította, hogy rövid távon csökkent a  magányosságérzésük, depressziójuk azoknak, akik alkalmi szexkapcsolatot létesítettek. Hosszú távon viszont nőtt, főleg a lányok körében. 72%-uk bűntudatot érzett. Negatív érzéseik oka, hogy kevesebb, mint 24 órája ismerték partnerüket, s hogy csak egy alkalomra kellettek.

kkk se

Egy ’hook up’ alatt kevesen élnek át orgazmust ( a férfiaknak 30%-a, nőknek csupán 10). S mivel a férfiak nem ismerik a nők testét, kevésbé tudnak örömet okozni nekik. Talán nem is akarnak. Elvégre nagy eséllyel soha többet nem látja ebben az életben.

– Ismerek egy viccet arról, hogyan meséli el egyéjszakás kalandját a nő és a férfi: a férfi azzal dicsekszik, egész éjszaka tartott, a nő pedig annyit mond: a férfi másnap küldött egy SMS-t.

A nők, lányok zömének nagyon fontosak az érzelmek is. Elvégre milyen csodálatos, ha egy kedves szót vagy virágot kapnak párjuktól, amitől azt érzik, fontosak s megbecsülik őket. De léteznek még ilyen férfiak? Vagy már kihaltak az udvarias fiúk? Hevesi Kriszta megnyugtatott: szerencsére nem.

– Egy tévéműsornál dolgoztam, aminek a főszerkesztője igazi alfahím volt. Kolléganőim mind odáig voltak érte. Egyszer beszélgettünk a lányokkal, mikor odajött hozzánk ez a férfi. A kolléganők vették a bátorságot, és megkérdezték tőle: szerinte mikor jó a szex? Nagyon meglepődtünk, mert a következőt válaszolta: akkor, ha a szívében is érez valamit.

"Csak egy éjszakára kellettem..."
Ha volt, megbántad egyéjszakás kalandodat?

Szerző: Fekete Fanni

(Fotók: Fekete Fanni, Youtube, czarinacabuco.wordpress.com, Facebook)

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share