A bátorságunktól és a személyiségünktől függ, hogy bevalljuk-e valakinek, hogy tetszik nekünk. Vannak, akik mégis megteszik – de csak évekkel később.
Amikor benne vagyunk a helyzetben, gáznak érezhetjük odamenni a titkos szerelmünkhöz, hogy elmondjuk neki, mit is érzünk iránta. Amikor a dolog elmúlik és az idő is csak telik, sokkal könnyebb lesz róla beszélni. Ekkor már múltidő, de akkor is megtörtént valamikor és éppen fontos része volt az illető az életünknek. A 25 éves Marci felkereste két volt iskolatársát és színt vallott.
Marci (25): Két nagyobb viszonzatlan szerelmem volt a gimiben. Az egyik Petra volt, aki kettővel járt felettem. Kilencedikben figyeltem fel rá és addig bámultam őt nap, mint nap, amíg el nem ballagott. Tudtam, hogy esélytelen, hogy egy idősebb csajnak bejöjjek. Mint kiderült, ezt jól gondoltam. A múlt héten összefutottunk egy buliban. Odamentem és rögtön azzal nyitottam, hogy ő nekem nagyon bejött 10 éve. Elkezdett kacagni és csak annyit tudott mondani, hogy nem emlékszik rám. Ez egy kicsit fájt. Hiába vagyok túl Petrán, örültem volna, ha legalább a nevemet tudja.
A másik csajszi Elza volt. Egy osztályba jártunk. Sokáig nem is voltunk jóban, de utolsó évben összebarátkoztunk. Nem mertem randira hívni, se elmondani, hogy tetszik. Sokat dumáltunk, de mindig csak az iskolában. Ballagás után nem tartottuk a kapcsolatot. Ő sem írt nekem, én se neki. Azóta jó pár év eltelt, én pedig gondoltam egyet és egy szép hosszú levélben megírtam neki, hogy anno mennyire szívesen jártam volna vele. Írt vagy 20 meglepődött emojit, majd kibökte, hogy ő is így érzett. Most volt bátorságom elhívni egy kávéra, de nem sikerült valami jól. Sokat változott a személyisége, így már nem szeretnék tőle semmit, de kicsit mérges vagyok magamra, hogy korábban nem próbáltam meg.
Ha nem is akarjátok elmondani a fiúnak vagy lánynak, egy pizzázásra elhívhatjátok nyugodtan. Ha igent mond, akkor összejöhet, ha nemet, akkor legalább tudjátok, hogy nem kell reménykedni.
