Kutatók bizonyították: aki regényt forgat a kezében, az a legmeredekebb helyzettől sem riad vissza.
A Torontói Egyetem szakemberei, élükön Maja Djikic-szel kutatásuk során érdekes megállapításra jutottak: aki fiktív irodalmi történeteket olvas, az jobban tud gondolkodni, illetve jobban átlát bizonyos helyzeteket. A vizsgálatba száz embert vontak be: rövid történetet olvasó személyeket hasonlítottak össze olyanokkal, akik esszéket bújtak.
Magabiztos vagyok, tehát könyvet olvasok
A kutatás a következőképp zajlott: a kísérleti alanyok egy része nyolc rövid történetet olvasott el, míg másikuk nyolc nem fiktív témájú esszét kapott olvasnivalónak. A tudósok olyan szerzők kitalált történeteit válogatták be, mint Wallace Stegner, Jean Stafford és Paul Bowles, az esszéket pedig nem kisebb nevek írták, mint George Bernard Shaw vagy Stephen Jay Gould. Miután a száz ember elolvasta a szövegeket, kapta meg a második feladatot: állításokról kellett eldöntenie, igazak-e. Pár példa a mondatok közül:
- “Nem szeretem a bizonytalan helyzeteket”
- “Nem szeretem az olyan kérdéseket, amiket többféleképp is meg lehet válaszolni”
Ezek a kijelentések, pontosabban amit igaznak éreztek, érzelmi stabiltásukat mutatták. A fiktív történeteket olvasók kiegyensúlyozottabbnak, nyugodtabbnak bizonyultak válaszadásaik alapján. Az, hogy nem érzik magukat kellemetlenül a bizonytalan helyzetekben, lehetővé teszi számukra a kifinomultabb gondolkodást és a kreativitást is.
“A magyarázat abban rejlik, hogy aki fiktív regényt olvas, olyan karakterek történetét követheti nyomon, akikkel a legkevésbé sem szimpatizál, mint például Humbert Humbert a Lolitából – világít rá Djikic. (Az említett szereplő egy kislány iránt vonzódó pedofil férfi – a szerk.) – ” Az olvasó megismerhet másfajta gondolkodásmódokat, ezáltal nyitottabbá válhat.” Ha megismerkednek általuk nem tapasztalt érzésekkel, idegen érzelmekkel, akkor empatikusabbak lehetnek embertársaikkal szemben, sőt, saját magukat is jobban megismerhetik. Természetesen nem Humbert Humbert szélsőséges esetére gondolok: a kamaszodó olvasó például megtudhatja, mi is a szerelem, illetve hogy az -e, amit épp érez, ráébredhet, a visszahúzódó osztálytársat nem kellene utálnia, ahogyan a homoszexuális ismerőse is ugyanolyan srác, mint ő, és példaképének nevezheti ki a szereplőt, aki barátaiért bármire képes, és még a legnagyobb bajban is vállalja velük a közösséget.
Hogy pár érzékletes példával éljek: Az Abigél című regény (írta Szabó Magda) Kőnig tanár urát mélyen megveti a diákság. Túlságosan vajszívű, amit gyávaságként értelmeznek a kamaszlányok. Azonban kiderül, hogy a férfi egyáltalán nem gyenge jellem. Nagyon is átérzi diákjai összes gondját-baját, és minden tettével azon van, hogy őket segítse.
Az A lány a vonaton ( Paula Hawkins krimije) főhősnője alkoholista. Öntudatlanul bolyong a városban, volt párját zaklatja – mégsem a megtestesült ördög. Annak, hogy idáig süllyedt, nyomós oka van. Bár a kívülállók csak egy visszataszító, lecsúszott nőt látnak, Rachel szíve a helyén van.
Djikic a tapasztaltak végett hasznosabbnak tartja az esszétanulás helyett a fiktív regények olvasását. “Olyan emberekre van szükség, akik éleslátóak mind a maguk, mind mások életét tekintve.” Ahogy mondja, az élet nem fekete és fehér. Ahelyett, hogy rögtön elítélnénk azt, aki egy kicsit is eltér tőlünk, inkább próbáljuk meg a helyébe képzelni magunkat. Továbbá: ha mi is hasonló helyzetbe kerülünk, mint a problémákkal küszködő regényhős vagy hús-vér ismerős, remélhetőleg nem ijedünk meg, hanem magabiztosan vesszük az akadályokat – ahogyan láttuk.
Ha meglátnánk a gyűlölt idegenben is az érző szívű embert, bizonyára egy sokkal békésebb kor jöhetne el. Elő hát a regényekkel!
Szöveg: Fekete Fanni
Fotók: favim, chickensmoothie.com
