Ha szereted a nyugit, a törit és a finom ételeket, ebbe a faluba el kell menned!

Rovat

Megosztás

A Hejce, az ezer álom faluja című útikönyvet Budapesten, a Stefánia Palotában mutatták be, Dr. Kiss Róbert Richard, Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró közreműködésével, aki már szinte hazajár a településre.

A bemutatón elhangzott, hogy a természeti és épített örökség mellett már 30 éve egy alkotótábornak is otthont ad a község. A helyi hagyományok, látványosságok bemutatásának céljából készült el a kötet, amelyet nem csak turistáknak, hanem minden olyan fiatalnak és idősebbnek ajánlanak, akik többet szeretnének megtudni Hejcéről.

A Quercus Egyesület elnöke, Kulcsár József már több évvel ezelőtt felfigyelt a falura és nem titkolt célja, hogy az egész világgal megismertesse, micsoda kincseket lehet találni Hejcén. A bemutató után vele beszélgettünk.

Hogyan született meg az ötlet, hogy kellene Hejcéről egy útikönyvet írni?

Északkelet-Magyarország tele van gyöngyszemekkel, Hejce pedig nem csak hogy egy közülük, de az egyik legszebb is. Az online világban élünk, a legtöbb tartalom is így jelenik meg, de mi most egy olyan értéket szerettünk volna létrehozni, ami nyomtatott formában mutatja be Hejce szépségeit és kiemelkedik a többi útikönyv közül. Úgy gondolom, sikerült.

A zsákfalu tele van természeti csodákkal és épített örökséggel. Mit érdemes megnézni annak, aki ellátogat ide?

Érdemes legalább 2 napra eljönni, hiszen annyi mindent láthatnak! Az országban szerintem nincs még egy olyan település, ahol egy 30 kilométeres körzetben két vár is található. Körülbelül 8 kilométerre van Regéc, és közel van Boldogkőváralja is. Ez egy háromszázötven fős település 800-900 éves történelemmel. Hatszáz éves temploma van, amelyet annak idején kőfallal vettek körbe, afféle erődítményt építettek köré. Van itt egy Eszterházy-kastély is, a Borsó-hegyen pedig egy remek kilátóval és emlékmű várja a látogatókat. A hegy egy repülőgép baleset helyszíne volt: 2006. január 19-én a szlovák légierő An–24-es repülőgépe, 43 emberrel a fedélzeten, műszaki okok miatt lezuhant, a fákat egy 800-szor 40 méteres sávban letarolva. A tragédia helyszínén 42 kopjafa állít emléket a tragédia áldozatainak, a település központjában pedig egy szobor is tiszteleg előttük.

Mit együnk Hejcén?

Hejcén félelmetesen jó sárgabaracklekvárt lehet kóstolni és persze pálinkájuk is van a helyieknek. A könyvben pedig bemutatunk recepteket is, amiket a helyi étteremben ki lehet próbálni, aztán otthon szépen megfőzni. Azok sem fognak csalódni, akik szeretik a hasukat, az ide látogatók mindig kiemlik a finom ételeket is.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta