Ezen a héten a hét tanára kitüntetést az én volt osztályfőnököm, Erzsike néni kapta meg. Soha nem volt még olyan jó, türelmes, kedves, megértő tanárnőm, mint ő. Azok közül a diákok közül, akiket tanított és meg is kérdeznénk, mindenki egy véleményen lenne velem. Ez biztos. Olvass tovább, hogy megtudd miért!?
Miért pont a magyart, az oroszt és a médiát választotta?
Az oroszt azért választottam, mert általános iskola felső tagozatában én már orosz tagozatosan voltam, akkor már megszerettem a nyelvet, így ez egyértelmű volt. A másik lett volna az angol, de végül a magyar mellett döntöttem, mert azt jobban is tudtam. Médiát azért választottam, mert szeretem a filmeket, illetve abban az időben nem taníthattunk oroszt, mivel nem volt választható nyelv és szerettem volna egy harmadik szakot.
Mivel lehet a diákokat tanulásra bírni? Mivel lehet motiválni őket arra, hogy tanuljanak?
Egyre nehezebb. A tudást és a jó szándékot tisztelik. Ha rájönnek arra, hogy mit szeretnének csinálni az életben, akkor már önmagukat tudják valamennyire motiválni és irányítani.
Mennyire vannak a diákok tisztában azzal, hogy mit szeretnének csinálni? Második év végén már faktot kell választaniuk.
Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal még másodikos korukban, tehát szerintem sokan csak azért választanak egy faktot, mert azt a tárgyat adott esetben jobban szeretik, de nem biztos, hogy az a továbbtanulásban majd segíti őket, ezért is van az, hogy majd egy hónapig lehet még változtatni faktot. Van, aki le is adja, mert más irányban gondolkodik. Ritka az a gyerek, aki eleve úgy indul el, hogy ő tudja, hogy ő például orvos akar lenni, mert a szülei is azt a hivatást választották.
Mi a jó tanár ismérve?
🙂 Hát erről inkább a diákokat kellene megkérdezni és a szülőket 🙂 Szerintem az, hogy szakmailag rendben legyen, szeresse a gyerekeket, legyen toleráns, következetes.
Hogy lehet összekovácsolni egy osztályt, ha nagyon széthúznak? Természetes, hogy vannak klikkek, de mi van akkor, ha ők állandó harcban állnak egymással?
Egyre inkább azt látom, hogy önzőbbé váltak a gyerekek, a saját érdekük a legfontosabb nekik. A legutóbbi osztályomnál én mindennel próbálkoztam: bulikat szerveztem, közös kirándulásokat, délutáni programokat, de sajnos nem sikerült egy egységes közösséget kovácsolni belőlük. Alapvetően szerették egymást, de annyira különbözőek voltak az érdeklődési köreik is, hogy igazából nem működtek, mint osztályközösség. Talán a szalagavató tánc, ami picit összehozta őket.
Gondolkodott azon, hogy mi lehetne, vagy lehetett volna a megoldás?
Nem tudom. Voltak olyan is, aki négy évig nem jött el osztálykirándulásra, majd csak az utolsóra ötödikben. Mindig minden fontosabb volt, mint az osztálykirándulás. Annyira érdekes, mert az előttetek lévő osztályom meg annyira szeretett kirándulni, hogy még nyelvvizsga után is felültek a vonatra és utánunk jöttek Pécsre.
Hogyan lehet úri hölgyeket és úri embereket nevelni egy szeleburdi csapatból negyedik év végére?
Ha belegebedsz, akkor 😀 Személyes példamutatás, és mondani, mondani, mondani. Türelem kérdése is. A ti akkori neveltségi szintetek fényévnyire van a mostaniakétól. Gyakran nem enged ki a kapun nem is tudom hány gyerek engem, amíg egynek fel nem tűnik, hogy ott áll egy tanár. Nevelni kell őket. Mindent el kell mondani, mert sokan alapvető neveltségi problémákkal jönnek ide.
Volt már olyan, hogy egy diákot nagyobb hazugságon kapott?
Volt 😀 Bogi madárkájára emlékszel? Azért késett két órát télen, mert talált egy megfagyott kismadarat, amit hazavitt, mert elvileg azt hitte, hogy ha megmelengeti, akkor meggyógyul. A madár meghalt, és utána jött meg Bogi két órakéséssel az iskolába.
Egy másik sztori is ugyanúgy Bogival történt meg és a barátnőjével. Egész délelőtt nem voltak iskolában, bejöttek az utolsó előtti órára. Kérdeztem, hogy hol voltak és azt mondták, hogy végig az optikusnál, mert kék kontaktlencsét szerettek volna. Szerencsétlenségükre az optikus régi jó ismerősöm volt, ezért felhívtam, hogy megkérdezzem igaz-e a történet. Természetesen nem volt az, mert egy fél órát töltöttek csak nála a lányok. Haragudtam emiatt, de bocsánatot kértek, így megbeszéltük, hogy többet ilyen nem fordul elő 🙂 Én általában a hazugságoknak azért szeretek utánuk járni.
Volt-e olyan, amikor úgy érezte, hogy most már elég? Nem tudom, hogy mit kezdjek ezekkel a diákokkal?
Tinikém drágám, ha jól emlékszem a veszprémi kirándulásunk volt az, amikor azt mondtam, hogy még jó, hogy negyedikesek vagytok, mert soha többé nem mennék veletek kirándulni. Hál’ Istennek negyedikesek voltatok.
Mi a legkedvesebb emléke Erzsike néninek?
Az nagyon sok van. Nagyon sok kedves történet van, harmincegyedik évemet töltöm már a pályán. Az előző munkahelyemről is vannak nagyon kedves emlékeim, innen, a Zrínyiből is, és minden osztályomhoz kötődik valamilyen kedves emlékem.
A miénkhez mi?
Amikor jöttetek szerenádozni két lovas kocsival, és én kimentem a ház elé egy szál pólóban és papucsban, hogy meghallgassalak titeket. Énekeltetek, majd közöltétetek, hogy akkor most megyünk egy kört. Mondtam, hogy “Gyerekek! Rajtam se cipő, se kabát sincsen.” Ti felhúztatok egy szekérre, és valamelyik fiú rám terítette a kabátját, és énekelve kocsikáztunk a városban.
Pár fiú az osztályból bérelt egy hófehér limuzint a bankett estéjére, és amikor vége volt a vacsorának, akkor meghívtak engem ebbe a csodálatos autóba, amiben jégbe hűtött pezsgő volt. Szólt a zene és kocsikáztunk a városban. A főiskolán egy diszkó előtt álltunk meg, és elé parkoltunk be ezzel a csodajárművel. Ebből nem lehet csak úgy kiszállni. Jött a sofőr, ajtót nyitott és én kiléptem a kocsiból, és mindenki ledöbbent, és jött oda hozzám, hogy pont Erzsike néni száll ki egy limuzinból. Az nagyon jó érzés volt. Nekem sokkal több jó emlékem van, mint kevésbé jó.
Ha újrakezdhetné Erzsike néni, akkor lenne újra pedagógus?
A gyerekek miatt igen. Ha tudnám, hogy mik várnak rám, hogy harmincegy év tanítás után kell portfólióval bizonyítanom, hogy igenis én megérdemlem azt, hogy tanár kettő kategóriába kerüljek tanár egyből, akkor lehet, hogy elgondolkodnék.
