Így ballagtam Nyíregyházán

Nagyon szerettem a gimnáziumi osztályomat, és mindig meleg szívvel, jó emlékekkel gondolok vissza az ott töltött évekre. Emlékszem, nagyon sírtam, amikor kiderült, hogy nem abba az osztályba vettek fel, amelyiket első helyen jelöltem be, hanem abba, amelyiket második helyen jelöltem be, abba, ahol csodás négy évet töltöttel el. Így utólag: jobban nem is járhattam volna…

A volt osztályfőnökünk, Erzsike néni a legmegértőbb, legempatikusabb, és legnagyobb türelmű 🙂 tanárnő, akit valaha ismertem. Nagyon jól összetartotta az osztályt, remek programokat szervezett nekünk, bármit megbeszélhettünk vele, és soha nem mondott le arról, hogy úriembereket és úrilányokat faragjon belőlünk. Szerintem összejött neki. 🙂

Nálunk a ballagás egészen hagyományos volt. Délelőtt tízkor kezdődött. Az alattunk lévő évfolyamok sorfalat álltak, kidíszítették az iskolát, majd a ballagás végén tarisznyát adtak át nekünk pogival, egy forinttal és egy szép üzenettel. Mi viszont néhányan elég fáradtak voltunk, mert előző este egy minibulit tartva elbúcsúztattuk magunkat.

Néhány barátommal elmentünk a ballagás előtti estén a városunk csodás részére, Sóstóra. Nem voltunk egyedül, mert vittünk magunkkal egy muzsikus cigányt – ha jól emlékszem, Sanyi bácsit. Leültünk a tó mellé egy stégre, felbontottuk, amit ilyenkor fel szoktak bontani, és beszélgettünk a remek környezetben. Többen odasereglettek, hogy megnézzék, honnan és miért jön a szokatlan muzsikaszó. Így töltöttünk ott pár kellemes órát: beszélgettünk, nevetgéltünk, dalolásztunk. Az este végén még nem voltunk fáradtak, ezért megkértük a muzsikus embert, hogy dobjon ki minket hazafelé az akkori kedvenc szórakozóhelyünkön. Mondanom sem kell, hogy elég hosszúra nyúlt az esténk, másnap mindannyian nehezen viseltük  a tűző napot a betonplaccon, de végülis így mindig emlékezni fogok arra a napra.

Ballagás után a család hozzánk sereglett. Anyukám egész reggel főzött, hogy ott lehessen a ballagásomon, amit soha ki nem hagyott volna. Mindig jók az ilyen családi összejövetelek, mert sokszor azok a rokonaink is részt vesznek rajtuk, akikkel egyébként kevesebbet találkozunk. Ajándékot kaptam mindenkitől, nagyrészt mindenkitől virágot és pénzt, aminek nagyon örültem, mert épp gyűjtöttem valamire, és várakozásomon felüli összeg gyűlt össze, amiből anyukámnak tudtam még venni egy gyönyörű nyakláncot is. 🙂

A szerenádunk egyszerre volt a többi osztállyal egy előre kibérelt helyen, mellyel mi nem igazán voltunk elégedettek, ezért úgy gondoltuk, rendelünk mégis egy lovas kocsit, mellyel meglepjük osztályfőnökünket. Nagyon meghatódott, amikor megjelentünk a háza előtt dalolva és elvittük egy körre a városban, majd mindannyian besereglettünk hozzá.

Sajnáltam nagyon az osztályt, hogy nem lehetünk többet együtt majdnem minden nap, de mint minden tizenéves, én is szerettem volna már továbblépni, kicsit önállósodni egy másik városban. Már túlvagyunk az első osztálytalálkozónkon is, ami remekül sikerült. Akikkel nagyon jóban voltam a gimnáziumi éveim alatt, ők a mai napig a legjobb barátaim, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben sem lesz ez másként. 🙂

Foto: geospace.hu