Jó étvágyat a hörcsögpatkányhoz! Veszélyes helyszínek III.

Rovat

Megosztás

Ma már inkább kell félni egy „jó kis” járvány megbetegedéstől Elefántcsontpart országban, mintsem attól, hogy utcai zavargásokba keveredjünk, vagy éppen felkelések szemtanúivá váljunk. Ennek ellenére persze a bel- és közbiztonsági helyzet még mindig kényes pont.

Ha valaki bátorkodna kiutazni Afrika ezen térségére, mi nem tántorítjuk el ettől az ötlettől, de még mielőtt bárkinek is elvennénk a kedvét a kiruccanástól, előbb olvassatok egy-két jó dolgot is erről az országról.

Amiért nagyon oda és vissza vannak a turisták ezen a helyen, az nem csak a strandolás és a piaci vásárlás adta lehetőségek, hiszen a dús növényzetű tájakban és a vörös homokos földutakban is szeretnek gyönyörködni az emberek.

Az ételek furcsasága, hogy még attól sem rettennek el, ha éppen egy rágcsáló kerül az asztalra, például hörcsögpatkány. Na de most komoly, ti megennétek?

Persze azért annyira nem kell megijedni a dologtól, mivel az a hír járja, hogy a jobb szállodákban legalább annyira finom főztöt szolgálnak fel, mint Párizsban, ez pedig nem semmi összehasonlítás.

Na de akkor lássuk, hol ugrik a majom a vízbe.

Először is az ország, bár már kevésbé veszélyes belpolitikai ingatagsága miatt, de azért még mindig érdemes odafigyelni erre is.

Másrészt ne feledkezzünk el a védőoltásokról is, amely esetükben kifejezetten hosszú listára sikeredett:

  • Hastífusz elleni védőoltás
  • Hepatitis A fertőzés elleni védőoltás
  • Hepatitis B elleni védőoltás
  • Malária elleni gyógyszer
  • Járványos agyhártyagyulladás elleni védőoltás
  • Kolera elleni védőoltás
  • Veszettség elleni védőoltás
  • És, ami mindenképpen kötelező, az a Sárgaláz elleni védőoltás.

 

A közlekedésben sem finomkodnak az emberek. Az iránytaxikban és a távolsági buszokon  konkrétan akkora tömegnyomor van, hogy még a helyiek is kimerik jelenteni, hogy az „nem fehér embernek való”.

Sajnos a tengerparton sem a legbiztonságosabb a fürdőzés.

Említésre méltóak még a rossz állapotú utak, és a járművezetők „leszarom” stílusú vezetése. Nem ritkák az autóbalesetek sem. Ha biztonságosan A pontból B-be szeretnétek érni, akkor ajánlott a szállodáknál használható autókat kibérelni.

Na de ennyit a rossz dolgokról.

Érdekesség, hogy az ország hatvan különböző csoportból tevődik össze, de közös nyelvük még sincs. A hivatalos nyelv a francia.

http://vimeo.com/65597874

Focizni pedig iszonyatosan jól tudnak, bizonyítja ezt, hogy még a brazíliai VB-re is kijutottak.

És, hogy miért „Elefántcsontpart”? – Az elefántcsont-kereskedelem korábban nagyon jelentős volt Afrikában, ezen a ponton pedig egészen jellegzetes elefántcsontok vannak: soha nem színeződnek el, azaz mindig fehérek maradnak.

Amennyiben turistaként összetalálkoznátok egy elefántcsontparti lakossal, akkor a nőknél a puszilkodás, a férfiaknál pedig a kézfogás az elfogadott elköszönési forma. Puszi esetében akárcsak a franciáknál, maximum három a megengedett.

Fotók:
darkroom.baltimoresun.com
cdn.3news.co.nz
www.calacademy.org

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta