Kiugrott az emeletről, hogy megmentse az életét

Rovat

Megosztás

Szűcs Tamás a legnagyobb veszélytől sem riad meg.

Dr. Kiss Róbert Richard műsora, a RadioTours mindig teli van meglepetésekkel. Ezúttal a Globoport oldal főszerkesztője, Szűcs Tamás mutatkozott be. Nem is akárhogyan!

Rekorddöntés előtt

A főszerkesztő eddig ötszáz világörökséget keresett fel, amit kevesen mondhatnak el magukról, rajta kívül egészen pontosan kilencen.

” Sokaknak ez az iránytű. Én jelenleg a tizedik vagyok a listán. Szeretném az összes világörökséget látni, de ez nem könnyű feladat, mivel számuk évente körülbelül huszonöttel nő. Ráadásul van olyan, ami csak egy megközelíthetetlen szigetről érhető el. A Stoclet-ház pedig zárva van, az egykori bankár tulajdonos négy lányának vitája miatt. A következő úti célom a lengyelországi Malbork vára, ahol Európa legnagyobb hagyományőrző beöltözős rendezvényét tartják. Egykor ez volt a Német Lovagrend hadiszállása.”

Egy hajszálon múlott az élete

A Globoport célja, hogy a magyarok sajátos perspektíváját kiszélesítse, s megszerettesse olvasóival a nagyvilágot, amit nem mindennapi emberi történetekkel mutatnak be. Szűcs Tamás a műsorban egy saját élményére is visszaemlékezett.

“1993-ban a Kaukázusban jártam. Taxiba ültünk, amikor pisztolyt fogtak a fejünkhöz, elvették a pénzünket majd bezártak minket.Én pedig kiugrottam a második emeletről. Ezután visszamentünk a szállásadónkhoz, aki elmondta, a háború miatt gyakoriak az ilyen esetek.”

Az oldal olvasói jelenleg az Iszlám Államra és Észak-Koreára kíváncsiak, de szívesen olvasnak az öbölbéli államokról, kínai és japán történetekről is. S természetesen népszerűek a magyar vonatkozású cikkek is.

RadioTours a Juventuson, minden kedd este 19:00-tól.

Bátorságpróba
Te ki mernél ugrani a második emeletről, ha hasnló helyzetbe kerülnél?

(Fotó:weheartit)

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta