Csörög az ébresztőd reggel és te bágyadtan nyomod le a gombját. Még ki sem keltél az ágyból, de már görcsbe rándul a gyomrod, mert tudod, egy újabb borzalmas nap vár rád.
Ismerős lehet a gondolat mindazok számára, akiknek minden napjuk így kezdődik. A nap hátralévő részétől már a kezdetektől elmegy a kedv és a tenni akarás. Helyette marad az üresség és tartalék módba kapcsolás addig, míg párnát nem ér újból a fejed. Az ismétlődő monotonitástól esélyed sincs kitörni egy jól berögzött rendszerből. Kívülállóként, elveszettként érzed magad. Te vagy egyedül a világ ellen, vagy a világ van ellened. Hogy melyiket vesszük alapul, az nem számít, mert attól ez semmin nem változtat.
Túl precíz körforgás ez, amiből kitörni csak nagyon nehezen lehet. A bezárkózás és elszigeteltség érzése ismerős lehet sokaknak.
Valójában mit is látnak mások?
Van egy adott személy, aki feltűnően csendes és visszahúzódó. Nem szól másokhoz. Ha kérdezik, akkor is tőmondatokban válaszol. Nem hord elegáns, vagy drága ruhákat, inkább csak igyekszik eltűnni a kéretlen pillantások elől és meghúzni magát egy kietlen sarokban, ahol a legkevésbé számít célpontnak.
Ők azok a gyerekek, akik mások szerint különcnek számítanak, esetleg magukról is azt gondolják, hogy azok, mert nem illeszkednek be sehová.
Nem véletlen, hogy keveset tudunk róla. Nem akaródzik megosztani a gondolatait másokkal, mert ha ez eddig nem történt meg, ezután azért nem fog, mert ő nem ilyen. Nem teheti meg. És nem is fogja megtenni. Egy újabb furcsaságnak számítana a zárt ajkak mögött megbújó gondolatok felszínre törése. Amik pedig ott vannak.
A hangos közönség elnyomásában élve csak álmodozni lehet arról, hogy egyszer kiléphetnek saját árnyékukból, és ők lesznek azok, akire felnéznek, hiszen nem egyszer fordul elő, hogy egy álomvilágban élve a saját játékukat játsszák. A törvények, amik ott érvényesülnek, még ha a realitás talajától messze is állnak, sokkal kedvesebb képet festenek a világról, amilyen az valójában.
A saját gondolataiba merülő, különcnek számító emberek inkább élnek egy általuk felvázolt világban, mintsem szembe nézzenek a mindennapokkal. Kiszolgáltatottnak tűnnek ugyan, de könnyebb elviselni egy olyan terhet, amiben csak egyek a sokból.
Külső szemlélőként figyelni az eseményeket leginkább a részletekben rejlik. Az apró párbeszédek, egy-egy viselkedési norma meglátása több információt ad magáról a beszélgetésről, mint maguknak a beszélgetőpartnereknek. A reakciókat figyelni érdekesebbnek tűnik, mint részt venni magában a beszélgetésben.
A való életben azonban ezek problémához vezetnek. A legtöbben ugyanis nem tolerálják ezt a viselkedési formát. Kedvező esetben elraktározzák magukban, hogy bizony ő az, akivel senki nem beszél szívesen, így jobb megtartani a kellő távolságot.
Az ok viszont, amitől magának való lesz valaki, ezer másikra vezethető vissza.
Sokszor egy trauma hatására fordul önmagába valaki , ami miatt saját magában keresheti a hibát, de akár egy hosszabb folyamat eredménye is lehet. A lehetőségek száma végtelen. Kialakulhat egyik hónapról a másikra is, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy hosszabb folyamatról van szó, ami visszavezethető kisgyerekkorig. Ide tartozik a szexuális beállítottság is. Nem mindenkinek egyértelmű, hogy melyik nemhez is vonzódik igazán, és ez független az adott személy nemétől is.
Legtöbb esetben kirekesztéshez vezet eltérni a mások által megszokott jellemektől. Nem azonnal távolodnak el az emberek, inkább fokozatosan egyre kisebb lesz az érdeklődés, ahogy jobban megismernek, majd az elhaló kommunikáció miatt végül nem keresnek többet.
Úgy határoznak meg, mint az, akivel nem lehet beszélgetni.
Azonban ez nem így van. Az, ha valaki nem mondja ki hangosan a véleményét, nem jelenti azt, hogy nincs is. Egy beszélgetés nem csak két, vagy több fél között jöhet létre. Az önmagunkban megvitatott dolgok éppen olyan fontosak tudnak lenni. Azok, akik kirekesztettnek érzik magukat, hajlamosabbak a saját belső beszélgetéseiket lejátszani. Esetenként egy korábbi beszélgetést egy adott személlyel újra játszanak, olyan változtatásokkal, hogy a képzeletbeli önmaguk ki is mondja, amit akkor gondolt, ám nem mondott ki.
A feszült helyzet nincs jelen, mert sokaknak az is gondot jelent, ha valakivel személyesen kommunikálni kell. Nem egy ember traumaként éli meg ezt. Az agya hirtelen leblokkol és képtelen értelmes válaszokat adni. Szinte traumaként éli meg az adott szituációkat. Nem csoda, hogy nehezen megy a kapcsolatteremtés.
A világ, amiben él visszautasító. Ellenben az a világ, ahol a saját gondolataival van, határtalan.
Az álmodozás és az ábrándok szinte hozzátartoznak ezekhez a személyekhez, és könnyebb is ezekbe kapaszkodniuk, mert úgy alakíthatják őket, ahogy a valóságot sose. A fantázia világa nem szab határokat, itt azok lehetünk, aki csak szeretnénk lenni, ezért van az, hogy a maguknak való, közösségbe nehezen beilleszkedők szabadabb fantáziával rendelkeznek. Mindaz, ami nem adatik meg, az fejben valóságosnak tűnhet, ami kedv szerint alakíthatónak.
A kreatív látásmóddal viszont olyan dolgokat és összefüggéseket lehet észrevenni, amit mások sose fognak. Ezért ha úgy gondolod, te is kirekesztett/kívülálló vagy, egy cseppet se bánkódj. Az élet nehézségein mindannyian átmegyünk, és megtanulunk együtt élni a saját lehetőségeinkkel. Előbb-utóbb mindenki megtalálja a maga útját, és megtapasztalja, hogy mik az előnyei és a hátrányai.
A legtöbb kreatív ember azok közül kerül ki, akik gyerekként inkább a háttérben maradtak. Az írók többsége ilyen. De számtalan más terület is van, ahol az egyedi látásmód nem kölüncség, hanem adottság.
Szerző: Nagy Krisztián
