Mesebeli helyek Magyarországon, amelyek olyanok, mintha Disneylandben járnánk

Rovat

Megosztás

Mesebeli helyekre kalauzolt el bennünket Dr. Kiss Róbert Richard, a Juventus RadioTours műsorvezetője.

Igaz, ami igaz, idehaza még nem épült meg Walt Disney várkastélya, és Mickey egér sem osztogat nekünk autogramot, de azért van néhány mesepark, ahová érdemes lehet ellátogatni.

Debrecenben például idén nyitott meg a Kerekerdő Mesepark, amelyet itthon csak a magyar Disneylandként emlegetnek, hogy miért? 🙂 Emberarcú 3D-s beszélő fa, Flintstones vízibicikli, izgalmas kincskeresés és sok más érdekes látnivaló és program várja az érdeklődőket.

A Budapesti Állatkert talán senkinek sem újdonság. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy milyen kecsegtető tervekkel rukkoltak elő 2013-ban az üzemeltetők és a tervezők. Elvarázsolt kastély helyett Mesevár szerepel a tervekben, és a sok izgalmas újdonság mellett még egy Pannon Parknak is adnának helyet, ahol szubtrópusi állatok és növények éldegélnének, megjelenítve ezzel Pannon ősvilágát, kalandparkkal és Vizi szafarival. A műemléki játékok persze megmaradnának, hiszen vannak köztük már olyan régi darabok is, amelyeknek szinte már eszmei értéke van.

latvany_kulso

http://www.zoobudapest.com/pannonpark/jovo

 

Érdekesség az egykori Budapesti Vidámparkról

  • A körhinta 1906 épült. Ma már az is műemlék, akárcsak a mesecsónak.
  • A barlangvasút 1912 óta szórakoztatta a turistákat.
  • A hullámvasút az I. világháború után épült 1922-ben.

 

Létezik Csillagösvény Útvesztő öko-élménypark Ópusztaszeren. Izgalmas kalandok várnak azokra a nagyutazókra, akik ellátogatnak ide, csak vigyázni kell, nehogy elvesszen az ember a fűzfafonat-labirintusban, vagy éppen a sövénylabirintus útvesztőjében.;)

A tiszafüredi kalandszigeten is lehet válogatni a kalandpályák közül. Például 400 méter hosszan csúszhatunk végig a magasban, miközben megcsodálhatjuk a hely szépségét és élvezhetjük a játékot.

Kalandparkból persze rengeteg van Magyarországon, így nehéz is kiemelni közülük a legjobbat, de szokták mondani, hogy ezek a helyek még csapatépítésre is kiválóak. Sőt, olykor valamelyiken pályán kifejezetten nehéz teljesíteni a „küldetéseket”. Említhetnénk itt akár a Miskolctapolcai Kalandtúraparkot, ahol a fekete pálya közel 11 méter magas, azon átvergődni magunkat pedig nem is mindig olyan egyszerű, mint ahogyan az elsőre tűnhet.

phoca_thumb_l_kristalytorony2

A Kristálytorony kinek mond valamit?:) Ez a három szintes, 17 méter magas, látványos élménypark a Bükkfürdőn található. A Föld elemeiről elnevezett terepek között vannak könnyebbek, de némelyik itt is komoly kihívást igényel.

Pécs Mecsextrém parkjában szintén ki lehet próbálni a kalandozásokat a fák között, de akár az erdei bobozásban is próbára tehetik magukat kalandvágyók.

Sástón pedig 16 hektárnyi területen várja a résztvevőket az Oxygen Adrenalin Parkban, ahol  még 360°-os átforduló hinta is van.

 

Hallgasd te is a Juventus RadioTours műsorát a 103,9 MHz-es frekvencián, kedd este 19:00 órától, Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével!

Fotók: vvng.com, zoobudapest.com, kristalytorony.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

77,204RajongóLike
177,760KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta