Neked sem kötelező otthon várni a locsolókat – Húsvéti utazások

Rovat

Megosztás

Azok számára, akik húsvétkor nem csak otthon ülve várnák a locsolókat, hanem szívesen útra is kelnének, a Juventus RadioTours műsora ajánlott izgalmas ünnepi programokat, Dr. Kiss Róbert Richard vezetésével.

Ki az, aki vágyat érez aziránt, hogy megismerje a bibliai étkeket? A Tisza tó melletti Sarudon most ezeket a különlegességeket is megízlelhetitek. Sőt, akár ti is süthettek, főzhettek valami finomat, ha már arra jártok, amit majd egy szakértőkből álló zsűri fog pontozni, hogy eldöntsék, melyik bibliai étel a legfinomabb.

Manapság a szállodák is megtelnek húsvétkor, ami nem is csoda, hiszen ilyenkor még azzal sem kell fáradoznunk, hogy mi magunk készítsük elő az ünnepi menüt. Ehelyett változatos programokat ígér az Ezüstpart Hotel is, a gyönyörű siófoki környezetben, izgalmas koncertekkel, fellépőkkel és előadásokkal. A háromnapos balatoni megvendégelést ezúttal félpanziós áron hirdeti a szálloda, ami igencsak kecsegtető, nemde?

Az ételeknek húsvétkor nagy hagyománya van, nem véletlen, hogy Pityerszeren is külön bemutató kíséretében ismerkedhetnek meg az odalátogatók az őrségi ételekkel. Azonban, akik már jól laktak, azok tombolhatnak is az együttesek előadásaira, avagy a konszolidáltabb egyének meglátogathatnak számos múzeumot, hiszen Pityer már önmagában egy múzeumfalu.

A szentendrei lakosok már jól ismerik a húsvéti programjaikat, hiszen ott jó ideje már, minden évben megtartják a többnapos Tavaszi Fesztivált. Ínycsiklandó ételek, és italok kíséretében a Skanzenben valódi ünnepség várja a részvevőket!

Az édesszájúak biztosan értékelik majd Tiszafüreden a csokitojás keresést. Azért, hogy ne legyenek céltalanok a játékosok, még térképet is kapnak segítségégül, de aki még ezzel is sikertelenül járna, még mindig próbára teheti kézműves tudását – bár tény, hogy ízélményben ez utóbbi sosem pótolná a csokitojást. 🙂

A Budai Vár is megajándékozza programjaival a kicsiket, és a nagyokat egyaránt. Beke Kata, a rendezvény egyik főszervezője beszélt arról, hogy mivel mulattatják majd a jelenlévőket. Csak néhányat említve ezek közül, Paprika Jancsi Csúzdizdája, és a Világfa regélő labirintusa már alapból izgalmasan hangzik, ugye? 🙂 Nos, emellett idén is lesznek tojásleső nyuszik, kosaras körhinta, ősi rítustánc, gólyalábas attrakciók, húsvéti táncos- énekes előadások, valamint ügyességi játékok.

Szépasszonyvölgynek a neve már önmagában különleges, akárcsak a húsvéti programjaik. Akik gyalogtúra helyett szekérrel indulnának a völgybe, és még a tojáskeresésben, valamint a kézművességben szívesen részt vennének, irány Szépasszonyvölgye! Az élőszereplős bábelőadás, a népi játszótér, és a hagyományőrző felvonulás mellett gólyalábas parasztkomédia és esti utcabál is várja az érdeklődőket. Sőt, még nyuszikat, és bárányokat is simogathatnak a látogatók. 🙂

Hollókő Húsvéti Fesztiválja is díszes népviseletben várja majd a vendégeket, hogy megelevenítsék számukra az igazi húsvéti szokásokat. A bábjátékok, a faállítások és a locsolkodás mellett, izgalmas legendákat hallhatnak majd Hollókő történeteiről. 🙂

Karajos András, a Középsuli színes rovatvezetője, azt is elárulta, hogy ő Roswellbe utazna a legszívesebben, még Húsvétkor is. A kellemes hangulatú várost, mint elmesélte, egészen különös legenda övezi. Állítólag 1941-ben egy űrhajú zuhant le az Új-Mexikó melletti városban, és ezt a történetet még egy tini sorozatban is megörökítették, Roswell címen. Ez is bizonyítja, hogy az utazási vágynak nem szabhatunk határokat. 🙂

Húsvéti utak
Te hová utaznál legszívesebben Húsvétkor? 🙂

 

Hallgasd te is a Juventus RadioTours utazási műsorát, Dr. Kiss Róbert Richard vezetésével, kedd reggel 09:40, vagy este 19:00 órától! 🙂

 

Fotók: i.ytimg.com, postmediacanadadotcom.files.wordpress.com, static2.wallpedes.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta