Házasság előtt nincs szex. Veszélyes helyszínek I.

Rovat

Megosztás

Ha valakit megtámadnak, kétféleképpen reagál. Az egyik a védekezés, a másik a támadás. És mi történik, ha egy országot állandó fenyegetésben tartanak, ki akarják fosztani és el akarják foglalni? Fennmarad az állandó, stagnáló háborúhelyzet.

Kezdjük talán 1979-nél. Ebben az évben vonult be a Szovjetunió Afganisztán területére a hidegháború alatt.  A 10 éves szovjet megszállás alatt hatszázezer és kétmillió fő közé tehető a civil áldozatok száma. ötmillió afgán menekült Pakisztán, és Irán területére. 1989-ben a Szovjetunió kivonult.

A káosz és korrupció eluralkodott a szovjet utáni Afganisztánon, míg fel nem emelkedett a Talibán, azaz a vallási és politikai erők által vezetett mozgalom, a tálibok. Korlátozták a lakosság szabadságát, az emberi jogokat. Betiltották a sajtójogot és a fényképezést is. A nőket eltiltották a pénzkereséstől, a lányokat pedig kitiltották az iskolákból és az egyetemekről. A kommunistákat nem tűrték meg az országban.

Majd elérkezett 2001. szeptember 11-e. Az egyik legtragikusabb esemény, melynek során romokba lett döntve a World Trade Center és a Pentagon Virgina állambeli arlingtoni épület. Ezt követően több épület is összedőlt, vagy megrongálódott, egy repülőgép pedig lezuhant Pennsylvania államában, Shanksville mellett. Közel háromezer ember vesztette életét ekkor. A történteket terrorcselekményként tartják számon, mely során állítólag az al-Káida terrorszervezete hangolta össze az öngyilkos merényletet az Egyesült Államok ellen. Azért csak állítólag, mert azóta több elmélet is napvilágot látott, amelyek bizonyosságot nyerhetnének magunknak arról, hogy ez nem egy terrorszervezet által irányított merénylet volt.

A tálibok hatalmának 2001-ben a NATO országok és az Északi Szövetségek vetettek véget katonai akcióval.  Az al-Káida feltételezett vezetőjét, Oszáma bin Ládent 2011-ben ölték meg egy rajtaütés során.

A 2001-es események óta nem szűntek meg a háborúzások az afgán területeken. Ezért is erre a területre a Külgazdasági és Külügyminisztérium a konzuli védelméről szóló törvénye alapján nem javasolja a kiutazást Afganisztánba.

http://vimeo.com/75832035

Tudtad?

Régészek szerint Afganisztán területén már ötvenezer éve is éltek emberek. Ez idő alatt többször is elfoglaltál (médek, arabok, törökök, mongolok), és próbálták leigázni (amerikaiak és szövetségeseik).

Népességének 12%-a nomád-félnomád állattenyésztést folytat, valamint öntözéses növénytermesztést.

A világ egyik legnagyobb máktermelője. A mákból illegálisan készülő ópium a legfontosabb helyi jövedelemforrásuk. 2001-re állítólag majdnem az összes kiadásukat ópiumtermesztéssel fedezték.

Rendkívül gazdag ásványkincsekben (arany, ezüst, réz, vasérc, kőolaj, földgáz). A folyamatos háborúk következtében azonban nyersanyagkészletei kiaknázatlanok. Részben nyersanyagaik miatt is folynak még náluk a háborúk, hogy azokat megszerezzék tőlük.

Ma a világ egyik legszegényebb országa.

Lakosai főképp muzulmánok. Hivatalos nyelvük az afgán perzsa és a pasto. Mint sokszínű etnikai ország mellettük élnek még tádzsikok, hazarák, üzbégek, ajmák, türmének, beludzsok, nurisztánikak, kazahok és kirgisz népek.

2001 óta a nők járhatnak iskolába, igénybe vehetik az egészségügyi ellátást, és munkát is vállalhatnak. Már nem kötelező az egész testet eltakaró leplet sem hordaniuk, sokan azonban a mai napig még hordják.

A lányok és a fiúk elkülönítve tanulnak. Mobil iskolarendszer működik ott, valódi oktatás a fővárosban, Kabulban van, ám itt sincs elegendő iskola.

page_06page_07

A szülők szeretnék gyermekeiket támogatni a tanulásban, de ezt sokan anyagi helyzetük miatt nem tehetik meg.

A nők elleni és a családon belüli erőszak nem szűnt meg.

A nőknek tilos szexuális életet élniük házasság előtt. Ha ezt megszegik a család becsületgyilkosság címén akár meg is ölheti, ami felett a hatóság szemet huny.

A muzulmán családokban akár 4 felesége is lehet egy férfinak, de csak akkor, ha képes mindegyiket egyelő bánásmódban részesíteni. A nőknek ez esetben nem kell dolgozniuk, és a férj halála után a férfi vagyonát is megtarthatja a feleség.

A muszlim világban a feleség feladata a háztartás vezetése, és a gyermeknevelés. Minden más a férfi feladata, még a bevásárlás is.

A muszlim nők nem mutathatják szépségüket, nem hagyhatják, hogy megnézzék őket a férfiak vagy, hogy beszéljenek róluk, emellett a szüzességüket is meg kell őrizniük.

Az ételeket földön ülve fogyasztják. Jobb kezüket használják az étkezésre, bal kezüket pedig higéniai célokra.

A család általában együtt étkezik, de ha férfi is jelen van, akkor a nők külön helységben fogyasztják el az ételt.

Az átlagéletkor Afganisztánban nem éri el a 18. évet. A várható élettartam alig 50 év.

A gyerekek 50%-a nem éri meg az 5 éves kort a rossz egészségügyi viszonyok miatt (pl. gyermekhalandóság). Ennek oka a nem megfelelő higiéniás körülmények és a hiányos tájékoztatás.

Az országban kevés egészségügyi intézmény van jelen, és ha mégis akkor sem rendesen felszerelt. A gyógyszerek ára magas, a sürgősségi ellátás csak korlátozottan vehető igénybe, és a szolgáltatásokért előre kell fizetni.

 

Afganisztán, ahová nem ajánlott kiutazni:

http://vimeo.com/97904523

 

Afganisztán
Te szívesen kiutaznál Afganisztánba, hogy megismerd az ottani kultúrát?

 

Fotók:
tumblr.com
forum.cari.com.my

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta