Nincs is annál rosszabb, ha a magány a társunk és nincs mellettünk senki, akivel megoszthatnánk jelenlegi fájdalmainkat, bántalmainkat vagy akár örömünket. Hoztunk két igaz történetet a magányról és annak hatásairól.
Arról már olvashattál, miért magányosak a gyönyörű lányok. Most pedig hoztunk két igaz történetet arról, milyen is átélni egy ilyen magányos időszakot, és mit lehet ellene tenni.
Forrás: pixabay
ÁDÁM, 27
18 éves voltam, amikor befejeztem a gimnáziumot és sikerült leérettségiznem. Az akkori barátaimmal megfogadtuk, hogy mindig tartani fogjuk a kapcsolatot és ez megnyugtatott, mert őszintén szólva nekem csak ők voltak és csak rájuk számíthattam, ha bajban voltam. A szüleimmel nem igazán volt akkoriban jó a kapcsolatom. A többiek mind mentek továbbtanulni, azonban engem nem vettek fel egyetemre, ezért úgy döntöttem, munkába állok. Egy kávézóban kezdtem dolgozni és megtapasztalni a munka ízét, míg a többiek egyetemre jártak és új barátokra tettek szert. Egyre kevesebbet írtak és kezdett megszűnni a barátságunk. Egymást sem keresték és engem is csak akkor, ha éppen valami egyetemi bulit tartottak, ahol jól jött volna a társaságom. Azonban ha bajban voltam, már nem vették fel a telefont és senkit sem érdekelt, hogy egyedül érzem magam. A munkahelyemen nem igazán jöttem ki a kollegáimmal és a szüleimmel továbbra sem volt olyan a viszonyom, hogy bármit megosszak velük. Nagyon hosszú, nehéz időszak következett, amiben elkezdtem magamat is másképp látni és egyre depressziósabb lettem. Fogalmam sem volt, hol tudnék új barátokra szert tenni és hol kéne ismerkednem, teljesen egyedül voltam! Aztán egy nap anyukám leült velem beszélgetni, mert látta, hogy bajban vagyok. Nagyon jól esett, hogy egyáltalán észrevette, hogy nem stimmel valami és megosztottam vele, mi bánt. Azt ajánlotta, hogy menjek el egy képzésre vagy iratkozzak be egy könyvtárba, de a lényeg, hogy menjek emberek közé. Megfogadtam a tanácsát és elkezdtem egy okj képzést. Nem gondoltam volna, de már első nap jobban éreztem magam, mivel azonnal találtam egy velem egy idős srácot, akivel nagyon jól kijöttünk. Hamar megtaláltuk a közös hangot és nem volt kérdés, hogy sulin kívűl is együtt lógjunk és összejárjunk a szabadidőnkben. Azóta is legjobb barátok vagyunk és ő tanította meg nekem, hogy az Igaz barátok sosem hagynak magadra!
Forrás: pxhere
FLÓRA, 19
Nekem az általános iskolás éveim keserítették meg az életemet. Hatodikosok voltunk, amikor elkezdődött, hogy kiközösítettek az osztálytársaim és csúfolni kezdtek a ruháim miatt. Szegény családból származom és sajnos nem volt pénzünk szép ruhákra, így anyukámék azt adták rám, amit a nővéremtől örököltem. Nem mindig voltak jók rám méretben, illetve olykor koszosak és lyukasak is voltak, ami miatt mindig kinevettek és csúnya megjegyzést tettek rám a többiek. Három lány volt, akik állandó jelleggel beszólogattak nekem és nem akarták abbahagyni, bármit csináltam. Próbáltam nem foglalkozni velük, ám mivel egyedül voltam, nagyon nehéz volt. Nem tudtam, kitől kérjek segítséget, így megkértem a szüleimet, hogy vigyenek másik iskolába. Nem szerettek volna menekülni a probléma elől, így bejöttek és beszéltek az akkori osztályfőnökömmel, aki – állítása szerint – észre sem vette addig a bántásokat. Onnantól egy picit enyhültek a problémák, azonban utána még durvábbak lettek és akkor történtek, amikor senki sem látta. A három lány szétdobálta a ruháimat, ha éppen tesiórán átöltöztem és folyamatosan beszólogattak továbbra is. Mikor nyolcadikosok lettünk, mellém szegődött egy fiú, Bence. Ő volt akkor az osztály legmenőbb arca és mindenki tartott tőle. Nekem már első pillanatra szimpatikus volt és jól éreztem magam a társaságában. Bence megvédett és onnantól kezdve nem piszkáltak tovább. Azt pedig megtanította, hogy meg kell védenem magam! Számomra nagyon tanulságos volt ez az időszak és megtanított arra, hogy néha érdemes kivárni a pillanatot, mielőtt elmenekülnénk a problémák elől. Természetesen nem tanácsolom senkinek, hogy egy ilyen helyzetben ne védje meg magát, de úgy érzem én nem igazán tudtam mást tenni és nem is igazán voltam olyan típus akkoriban, aki kiáll magáért (sajnos). Most már teljesen más a helyzet, mivel gimnáziumba járok és itt sokkal érettebb mindenki. Hamar szert tettem igaz barátokra és tudom, hogy ha újra ilyen helyzetbe kerülnék, ők megvédenének! És most már kijelenthetem: én is magamat!
