Tengernyi ember, kerítés, jogszabályok, az utóbbi napokban pedig káosz. Miközben iszonyatos indulatok feszülnek egymásnak, gyerekek, kamaszok is szerepelnek a történetben. A Nyugati Tranzitzónában önkénteskedtem.
A Migration Aid Hungary civilszervezet teljes erővel foglalkozik a Magyarországra érkező menekültekkel állami segítség nélkül. Csatlakozni hozzájuk a Facebookon keresztül lehet. Van közöttük diák, orvos, tolmács, kisnyugdíjas, tanár, munkanélküli, kismama, többgyerekes apuka, stb. Jelenleg budapesti raktárakban gyűjtik az adományokat és a fővárosi tranzitzónákat működtetik.
A kezdő önkénteseknek eligazító tréninget tartanak. Tisztázzák, mi is a cél: biztonságban jusson el a migráns a számára kijelölt menekülttáborba. A határátlépéskor kap egy papírt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól (BÁH), amin rajta van, hová kell eljutnia az adott időn belül (általában 24-48 óra alatt). A papír vonatjegyként érvényes, megint csak a megadott időn belül, a megadott viszonylatra, például Szeged-Debrecen.
A célt megvalósítani csak látszólag egyszerű. A tranzitzónákban koordinátorok vezetik az önkéntesek munkáját. A koordinátor tudja például, hogy a következő vonattal érkezik 150 ember. Lehetőség szerint addigra készen áll megfelelő mennyiségű víz és élelem a fogadásukra.
Az önkéntesek a peronon várják a vonatot. Azonnal látható, hol is vannak a menekültek a begördülő szerelvényen. Önkéntesek és menekültek integetnek egymásnak. Mosolyognak, mintha csak régi ismerősüket látnák viszont – megható pillanat. Leszállnak, de nem mindenki kér a tranzitzónából. Van, aki pontosan tudja, hová megy. Van, aki pontosan tudja, kit (feltehetően az embercsempészt) keressen. Van, aki semmit nem tud. Csak annyit, hogy éhes, fáradt, piszkos, az embercsempész ígéretei és a kifizetett százeurók ellenére nem jutott el Nyugat-Európába.
A tranzitzónában az önkéntesek elkérik a BÁH-os papírt és elmagyarázzák, mikor indul a vonat az adott településre. Ezen a ponton kezd rádöbbenni a migráns, hogy ő tulajdonképpen nem akar Magyarországon maradni. A célországok: Franciaország, Anglia, Svédország, Norvégia, Németország, Ausztria. Amiatt is kételkedni kezd, nem álruhás rendőrök-e az önkéntesek. Bár angolul és franciául kevesen beszélnek, sok nyelvre (pastu, urdu, fárszi, arab, stb.) le van fordítva a szükséges információ.
Elmagyarázzák az önkéntesek, hogy ők civil segítők. Elmagyarázzák, mik a menekültek jogai Magyarországon. Van, aki megérti. Megmosakodva, élelemmel ellátva felteszik a vonatra és elindul a kijelölt menekülttáborba. Önkéntesek és menekültek integetnek egymásnak – megható pillanat. Viszont van, aki marad. Nem értette meg az önkénteseket. A BÁH-os papír már rég nem érvényes, a tranzitzóna nem tábor, az esőtől sem véd.
Amikor nem jön vonat, akkor sem áll meg az önkéntes: csinálni kellene szendvicseket a következő érkezőknek. De nincs elég kenyér. Aztán az ismeretlenből egyszer csak hoz valaki kenyeret. Más meg vacsoraidőben beállít 120 gyrosszal. Az egyik menekült meg szeretne borotválkozni, kap borotvát és habot a civilek adományaiból. Neki pelenka kellene a gyereknek. Ő meg mindenórás kismama. Neki meg kellene magyarázni, hogy a csapvíz nálunk nem mérgező. Neki meg azt, ne kéregessen folyton, az adományok végesek és még ki tudja, hányan jönnek.
Neki a határnál nem írta rá a BÁH, melyik táborba is menjen. El kellene kísérni a Budafoki úti irodába. De nincs BKV jegye. Nem gond, éppen félórája hozott valaki 5 darabot adományba. Az viszont már érdekes, hogy újabban miért tábort kijelölő papír nélkül küldi tovább a menekülteket a BÁH.
Ez a kislány nem kér semmit, hanem visszahozta a kiosztott csokit, mondván ő már jóllakott, adják inkább másnak. A tranzitzónában külön babasátort állítottak fel, hogy rendesen meg lehessen őket fürdetni. Máskor meg projektort hoztak, hogy azon nézhessék az esti mesét. Máskor meg boldogan mutogatta egy ötéves, hogy kifestették a körmét.
Sok a kiskorú, de nemcsak a menekültek, az önkéntesek között is. Van, aki rendszeresen kihozza a 9 éves lányát. Van, aki egy egész délutánt önkénteskedett végig a gyerekeivel. Így szeretnék nekik a szülők megmutatni, hogy nem automatikusan járnak a dolgok. Remélik, így talán rövidebb lesz a legközelebbi hiszti a menő okostelefonért, vagy talán egyáltalán nem lesz.
A tranzitzónában nincsenek nevek, vagy legalábbis gyorsan elfelejtik őket. Dolog van. Van, aki adományt hoz (szappant, vizet, kekszet, uborkát, gyógyszert, takarót). Van, aki betegeket gondoz. Van, aki a gyerekekkel játszik. Van, aki asztalt, konténert, szippantót szerez. Van, aki a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság képviselőivel, vagy az orvosokkal, vagy más segélyszervezetekkel, vagy a hatóságokkal egyeztet. Van, aki az állandóan változó szabályokat tartja számon. Van, aki takarít. Van, aki vizet oszt. Van, aki adományt válogat és pakol. Van, aki arról győzködi a menekültet, menjen táborba. Van, aki a kevésből teremt többet – sokszor érthetetlen, hogyan. Civilek teszik a dolgukat.
Képek: KTGy és TCsO
