Ezt nézed:  / vers

vers

  • Néhány kávézóban március 21-én, a költészet világnapján pénz helyett verssel is fizethetsz!

    Néhány kávézóban március 21-én, a költészet világnapján pénz helyett verssel is fizethetsz!

    A bécsi Julius Meinl cég kezdeményezésére világszerte több, mint 1100 étteremben és kávéházban a mai napon a költemények is fizetőszköznek minősülnek. Ha vendég pár sort elmond kedvenc verséből, nem kell a pénzátcájába nyúlnia. A magyar irodalomtörténetben nem volt ritka eset, hogy az irodalmi alkotás fizetőeszközül szolgált. Állítólag Rejtő Jenő, de Karinthy Frigyes is nem egyszer

    Olvasd tovább
  • Hírességek versbe öntve #2: Szabyest lírai szöveggel leírva

    Hírességek versbe öntve #2: Szabyest lírai szöveggel leírva

    A legújabb cikksorozatunk, melyben hírességeinkről olvashattok lírai formában, második áldozataként Szabyestet választottuk. Annyi minden történt vele, amióta az internetezők szeme elé került, hogy egy ezer versszakos lírai műbe lehetne azt mindet összefoglalni. De én most ebben a pár versszakban próbálom kifejteni Szabyestet. Kétezer-tizennégyben lett Szabyest nagymenő, A Kártyavárral együtt jött a sok követő. Előtte is

    Olvasd tovább
  • Ezt küldd el SMS-ben szilveszterkor!

    Ezt küldd el SMS-ben szilveszterkor!

    Bizonyára Te is nagyban nézed a Guglit, hogy vajon mit írj a barátaidnak szilveszterkor az SMS szövegrészébe. Persze azok már mind-mind rég elavultak, százszor küldték már el nekik biztosan. Mi viszont olyan tuti versikéket mutatunk neked, amit még tuti egyszer sem láttak a haverjaid. Itt a vége, fuss el véle, Vigyázz, el ne csússz a

    Olvasd tovább
  • 12 új Potter-novella jelenik meg karácsonyig!

    12 új Potter-novella jelenik meg karácsonyig!

    Kedvenc írónőnk, J.K. Rowling a hetedik Potter-kötet után krimik írásába kezdett több-kevesebb sikerrel. Az Átmeneti üresedés borzalmasan igénytelen lett, tele káromkodásokkal – így akart kitörni a fantasyíró-skatulyából, nem vitás. Szerencsére belátta, hogy rossz úton jár és idén hatalmas karácsonyi meglepetéssel készül csalódott rajongóinak! Még 2011-ben létrehozta a Pottermore nevű oldalt, ahová idén feltöltött egy új

    Olvasd tovább