Semmihez sem fogható érzés az a térdremegés, ami az első beállást előzi meg. Mikor a lány áll a focipálya szélén, és nézi a kapuba suhanó labdát, és a játékosokat, a nála egyenként minimum húsz kilóval többet nyomó fiúkat, akik durvák, gyorsak és hangosan káromkodnak.
Mégsem az a zavaró, hogy ők másmilyenek, hanem az, hogy egy összeszokott, zárt csoportot alkotnak. Nem az a félelmetes, hogy egy lány törékenyebb, és könnyebben megsérül, hanem az, hogy sokkal többet kockáztat beállásával.
Ugyanis megfigyeltem, hogy két különböző nemű személy esetén, azonos eredmény után, a csapat hajlamos elnézni a fiú rontásait – végülis rossz napja mindenkinek lehet… –, de a lány esetében nem ez a vélekedés. Nála minden kapufánál, minden eltévedt passznál csak rosszallóan legyintenek egyet, és kimondatlanul, vagy olykor kimondottan is hozzáteszik, ő csak egy lány, ugyan mit vártunk tőle – írja a Publicer. hu remek újságírója, Metyko.
Ez az a megbélyegzett szerep, amit le kellett győznöm, amikor egy kizárólag hímekből álló csapatba kerültem. Eleinte én is csak őzikebátorsággal kezdtem játszani, és a fiúk is lelkesen védelmezőek voltak. Üdítő változatosság volt számukra jelenlétem, és úgy bántak velem, mint egy földönkívülivel. Óvtak, odafigyeltek rám, de közben teljesen másként kezeltek, érezhető volt kívülállóságom.
Sokat játszottunk, és szépen lassan kezdtek megismerni. Könnyű dolgom volt, ugyanis lehettem ügyetlen – ezt várták el tőlem. De nekem nem az kellett, hogy csak hagyjanak összevissza rugdosni, arra volt szükségem, hogy bizonyíthassak, hogy mindenkinek megmutassam, hogy azért, mert más testben születtem, nem érek semmivel sem kevesebbet.
A fiúk hozzáállása fokozatosan változott meg. Az első alkalmakkor, mikor földre kerültem, mindenki rohant hozzám, hogy élek-e még, aztán mikor elég sokszor tapasztalták, hogy nem kapok sírórohamot, ha mélyebb ismeretséget kötök az aszfalttal, belátták, hogy kemény vagyok.
Maga a foci más tészta volt: egy-egy szépen kivitelezett csel után részben áhítatos, de főleg hitetlen tekintetek követtek. Ha a labdaszerzés egy különösen hiú fiú büszkeségét sértette, jöttek is a beszólások. Igaz, voltak dicséretnek szánt hozzászólások is, de fiúk, a nehogy már kicselezzen egy lány, ha jobban belegondoltok, talán mégsem olyan pozitív.
Minden tekintetben sokkal hamarabb beolvadtam a csoportba, átvettem a nyelvhasználatot, a belsős poénokat, de a játékot illetően mégsem tudtam úgy beilleszkedni, mint egy fiú. Sokan közülük mindent megtettek azért, hogy úgy érezzem, egyenlőek vagyunk, de mindig akadt egy-két kivétel.
Egy-két kivétel márpedig bőven elég ahhoz, hogy valakinek megingassák az önbizalmát. A nyílt sértések pedig akkor is fájni tudnak, ha tudjuk, nincs mögötte semmi más, csak rosszindulat.
Szomorú, hogy a lányoknak a játék élvezéséhez számos akadályt le kell küzdeniük, és még szomorúbb az, hogy még a dicséret is sértő tud lenni, mert mindig ott lebeg utána az egy lányhoz képest tagmondat.
Foto: cache.desktopnexus.com, i.ytimg.com
