Sztárutazások a Juventuson

Rovat

Megosztás

Delhusa Gjonnak van miről mesélnie, ha utazásról van szó, így nem is spórolt a szavakkal a Juventus RadioTours élő műsorában. A sztárutazások mellett, azonban azt is megtudhattuk, milyen egy jó csapatépítő tréning és, hogy kik büszkélkedhetnek újabb díjakkal, elismerésekkel, de a Ballagóbál sem maradt ki a műsorból.

Albánia olyan nagy hatással volt Delhusára, hogy a Mediterrán című albumán még a saját „Ébredj Albániám” számát is felénekelte. Az sem kizárt, hogy a közeljövőben újabb Gjon lemezek jelennek majd meg a polcokon, és ki tudja, talán ismét lesznek majd olyan számok, amelyekhez valamelyik utazása adott ihletet. Addig is, ha valakinek túl rövid lenne egy két perces zeneszám az énekestől, meghallgathatja azt a 157 perces összeállítást, amely jelenleg a leghosszabb könnyűzenei lemez Magyarországon.

Delhusa a nők terén is hódít. A sztár akkora hatással volt egyesekre, hogy nem győzte olvasni az üzeneteket a „teherbe ejtett” lányoktól. Persze, ennek a fele se volt igaz, de valamit ki kellett találniuk a rajongóknak, hogy maguk mellett tudják a hírességet.

Az eljegyzésekről is tudna még mesélni Gjon, ugyanis a legtöbb turista nem is sejti, hogy a Húsvét-szigeteken egy eljegyzési ceremónia legalább annyira hivatalosnak számít, mintha azt itthon kötnék meg.

A csapatépítő tréningek gondolata van, akiket elsőre megijeszt, pedig nincs mitől tartani. Az ilyen céges összejövetelek pont arról szólnak, hogy a kollégák között kialakuljon az a fajta bizalom, és együttműködés, ami a közös munkájukat is még jobbá teheti a jövőben. Erre kiválóak lehetnek azok az extrém helyszínek és sportok, ahol a társak egymásra hagyatkozva erősíthetik az egymás közötti kapcsolatot – ezt tudhattuk meg Vágó Ágnestől, a Vendég & Hotel főszerkesztőjétől.

A Mala Garden Hotel impozáns helyére is volt lehetőségünk ellátogatni, és ez meg is lett örökítve a műsorban. Mihók Tamás, a tulajdonos-ügyvezető mesélt a szálloda múltjáról és jövőjéről. Az kétségtelen, hogy egy ilyen minőségi és igényes hotel méltán viselheti a HotelStars díját. Amikor az ember ellátogat oda, tényleg olyan érzése van, mintha Ázsia szívében szállna meg.

Az Utazó Magazin is kiosztotta legújabb díjait, méghozzá 14 kategóriában. Az, hogy milyen előnyökhöz juthatnak egy díjjal az elismertek, Érsek M. Zoltántól, a főszerkesztőtől tudhatták meg a hallgatók. A megérdemelt minősítés kétségtelenül nagyon fontos a Hotelek életében de ahhoz, hogy elérjék a kiérdemelt elismerést, rengeteg munkára és odafigyelésre van szükség, hiszen a minőséget, és a vendégek igényeit is figyelembe kell venniük.

A Ballagóbálról korábban már hallhattatok a RadioTours műsorában, de ezúttal Rezes Judit is megszólalt a mikrofon mögött, hogy még többet tudhassanak meg az érdeklődök a rendezvényről. A szalagavató táncokat hónapokig gyakorolják a diákok, majd előadják egyszer, és ezzel le is zárult a történet… de ennek sem kell így lennie. A Ballagóbálon újra feleleveníthetik a legszebb emlékeket a diákok és eltáncolhatják produkciójukat, hogy ismét lenyűgözzék a közönséget. A Ballagóbálon nem csak a szórakozás garantált, de értékes nyereményeket is nyerhetnek a részvevők!

Ha te sem akarsz lemaradni a következő adásról, akkor hallgasd te is a Juventus RadioTours műsorát Dr. Kiss Róbert Richarddal, a 103,9 MHz-es frekvencián! Kedd este 19:00 órától, vagy reggel 9:40-től. :)

Fotók: i.huffpost.com, q-ec.bstatic.com, im05.thewallpapers.org

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta