A világ egyik legkülönlegesebb települése Hallstatt, melyet az UNESCO a világörökség részének is nyilvánított. Ha mindez nem lenne elég bizonyíték, Dél-Kínában felépítették a város pontos mását és, amit kopiznak, az nem lehet rossz. 🙂
Aki már valaha látott fényképet Hallstattról szinte biztos, hogy felveszi az utazási célpontok listájára. Így volt ez velem és a legjobb barátommal is. Aztán egy nap kocsiba vágtuk magunkat és irány Ausztria! Persze erre éveket kellett várni, nem úgy, mint a filmekben, hogy képszakadás és már ott is vagy. 🙂
Mentünk mentünk, hetedhét határon is túl, végeláthatatlan autópályákon keresztül, amikor jaj ne, már megint! STAU!!! Az út végére szállóigévé vált ez a 4 betű, ugyanis az osztrákok imádnak építgetni, felújítgatni és a Stau, forgalmi dugót jelent…szóval akadt ilyen táblából bőven. Ennek köszönhetően ráhúztunk kb. 2 órát a tervezett menetidőre, ami nem kis sokkhatásként érte az ülőgumóimat.
Gosauban szálltunk meg, mert Hallstatt nem magyar ember pénztárcájának való, ellenben szép számban képviseltetjük magunkat a környék munkaerőpiacán. Bárhova térsz be egy kis útmutatásért vagy vacsoráért, szinte biztos, hogy lesz, aki magyarul válaszol majd.
Elég jól fest, nem? A településrendezés viszont meglehetősen szokatlan, ugyanis nincsenek utcák, inkább csak számok a házakon, így elég nehezen találtuk meg a helyünket. Egy nagyon cuki osztrák nénike fogadott minket, aki nemhogy angolul nem beszélt, de még németül se nagyon! 🙂 Visszatértünk a mutogatós módszerhez és bevált, létrejött a kommunikáció! Elindultunk a szobánk felé, de egy “kis akadályba ütköztünk…egy hatalmas gyönyörű cica feküdt a lépcsőn, akit a megérkezéskor láttunk először és utoljára. Így már kezdtünk elbizonytalanodni a létezését illetően. Az erkélyről pedig ez a látvány fogadott minket…
Leírhatatlan környezetben töltöttük a napokat, “milka” tehénkék legelésztek mindenfelé, kis patak a a hegyormok tövében, szóval ahogy az alpinista nagykönyvben meg van írva. Valahogy így nézhet ki a mennyország. 🙂
Másnap mentünk Hallstattba, ami egészen felfoghatatlan volt. Végre láthatom, teljesül egy álom. Hosszú alagút vezet befelé a hegy gyomrán keresztül, majd fokozatosan tűnik elő a hegyre épített házak sokasága. Először belépsz a városba, sétálsz egy kicsit míg beérsz a turistaközpontba és valami elképesztő látvány tárul a szemed elé! Mindenfelé ázsiai emberek, de még a falakon is! Hosszú botokra tűzögetik a telefonjukat és egész álló nap selfie-znek. Egy idő után már azzal poénkodtunk, hogy hazaérve leülnek és megnézegetik a telefonjuk galériáját hol nyaraltak és miket láttak. 🙂 Minden boltra kiírták németül, angolul és kínaiul az információkat.
Egy nap elég a városra, mivel nem nőtt túl nagyra, a legvonzóbb dolgokat bele lehet sűríteni. Még a tavon csónakázás is, ami eléggé félelmetes dolog, ha úgy haladsz előre, mint egy kígyó, miközben több, mint 100 méteres mélység van alattad. Az ominózus hajókázás. 🙂
Ezt leszámítva minden maga a tökéletesség. A hegyi étterem valami leírhatatlan. Természetesen, ahogy az az ilyen helyeken lenni szokott, a Bratwurst-nak eladott osztrák nemzeti étel virsliből készült, szám szerint kettőből és méregdrága. De a pénz önmagában úgyis értéktelen, csak akkor van értelme, ha boldogabbá tesz minket az, amit rajta megkapunk. A húgomat határozottan feldobta…mi mindenre képes két szál virsli! 🙂
A biztonság kedvéért kipróbáltuk a tóparti vendéglátó egységet is, ahol természetesen magyar pincér szolgált ki minket. Ott már rendes nemzeti eledelt kaptunk szintén méregdrágán. 🙂 Az egész város olyan, mint egy hatalmas Váci utca, – már, ami a pénzköltési lehetőségeket illeti – csak csodálatos természeti környezetbe és tradicionális osztrák házikókba helyezve.
Azért nem kell megijedni, mert kiválóan ki lehet jönni kevesebb anyagi ráfordítással is, csak nem kell minden étkezéshez étterembe rohanni és érdemes egy szomszédos településen megszállni, ahogy mi is tettük. 😉
